… HA van. … csak akkor inoghat meg, ha gyenge … pontosabban: amikor nincs. … Ez fontos. … Ha bízom valakiben, akkor LÁTOM a másik embert, pontosan érzem, hogy ő mit és hogyan és miért, azaz nem/alig tud meglepetést okozni, és ha mégis, akkor hálás vagyok, hogy megint tanulok róla, általa, magamról, és hogy ettől EGYmáshoz ismét közelebb kerültünk. …

Bizalom meg tehát csak akkor inoghat, amikor valójában nincs. Amikor kivetített elvárt működési keretek között vélek tudni egy másik embert, ami által magam biztonságban hiszem, és ehhez képest mást kapok. … A megingó bizalom a körbefalazott vélt valóság vélt biztonságába érkező meglepetés. Amikor a másik valami váratlant csinál. … és mivel az emberek nem tehetnek mást, mint hogy folyamatosan önmagukat adják, így a megingó bizalom, csakis EGY dolgot jelent, hogy ÉN vártam olyasmit tőle, ami az ő valóságától idegen, azaz NEKEM voltak butuska elvárásaim Vele kapcsolatban, azaz ÉN nem figyeltem rá eléggé, azaz NEKEM voltak fontosabbak a vele kapcsolatos reményeim, mint az ő tényleges valósága … azaz ÉN nem bíztam benne.

A megingó bizalom repedés a várfalon … míg a BIZALOM az azon kívül lévő tágas, nyitott, virágos Rét.: )

A Bizalom valójában természetesen szeretet. Egy más név rá. … Ami persze nem meglepő, hiszen minden szeretet. … Szeressétek egymást pedig a parancs – így növekszik az Egy emberi szőlőtő.! :)

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!