Szeretetről és Rendről írok, évek óta már, és mégis csak ma reggel, a pünkösdi mise előtt a füzetembe irogatva hasított belém, hogy de hogyan. Hogyan lehet, hogy a Szeretet abszolút, hiszen az ember valóságosan bármit megtehet és közben, mégis, a Rend is abszolút. Megvan. Pontosan úgy, ahogy a tegnapi írás külső és belső igazsága, a belső abszolút bármi lehet, egészen tetszőlegesen akármi, ahol épp tartok, EZ a Szeretet, hogy lehet, hogy bárhogy láthatom, bármit akarhatok, és közben a külső Igazság mégis, szintén abszolút, amint a Helyem is benne, Funkcióm szerint, ami pedig a Rend. Megrendítő ez most, számomra. Hogy a Rend pontosan annyira abszolút, mint a Szeretet is. Egészen végletesen konkrét tehát a Helyem, a Dolgom is benne, pontosan, amennyire a vágyaim határolatlansága is megengedett. Hmm. Deszép ez. Dánul prédikál itt közben, a templomban egy asszony, fehér körgallérban, és nagyon fura ez nekem, nem csak, hogy a haja is fehér, és rövid, és égnek áll, hanem, hogy bár a szavakat nem értem, de erőtlen, bármit is mond. Szeretetteli és megnyugtató, igen, de abszolút erőtlen, ami abszolút nem baj, persze, a szeretet épp ez, is, hogy jó így is, szabad, érték minden résztvevőnek, nekem is, mert tapasztalom, amiről írok, úgytűnik ezért jöttem ma ide el, hogy az embereknek igenis kell Irány és Erő is végül, valódi Pásztorok, bármit is képzelünk magunkról, közösség szükséges, érkezik tehát, időszerű, amiben Erő csakis a Renddel összhangban álló működés által lehet. Lesz. Van.
Öröm, ha megosztod!
