Menu Close

Én Vagyok

Mit Tennél, ha nem félnél?

Új Élet

Boldog Húsvét hétfőt, Csodás megújulást kívánok!

… amihez, igen, legfőképpen Bátorságot … minden Húsvét lehetőség valamit a sírban hagyni, magamból valamit, amiről már tudom, hogy idejétmúlt, hogy már nem én vagyok – ezt kívánom tehát! … megvan? nekem igen … válik már magától le, de az utolsó lökést, határozottan elrugaszkodva, magam megadni is kemény … erőt és bátorságot ehhez, az elszakadáshoz, amit a kereszt jelképez, mert igen, valóságos kín elengedni, letenni bármely pici részünket, meg kell szenvedni érte, valóságos halál, aminek bár az oka bennem van, de okozatként a világ érkeztet, a „mások”, mindig a „mások” feszítenek meg … jól van így, így van jól … Kitartás! … fontos a kitartás, harmadnapig ki KELL tartani … és nagyon fontos ez is, hogy harmadnap … mert nagylevegő után, amivel megadtam magam, tehát miután nem szaladok tovább az elől, ami időszerű, azután a keresztút és a megfeszítés hamar megvan, a világ felszegez, annak rendje s módja szerint, de az még nem a vége … egyáltalán … hanem még csak a másnap jön … a másnap a mélypont, ez a döntő, hogy itt ne táncoljak vissza, vissza a keresztre, vissza a kereszt előtti életembe … NE … hiszen már idejétmúlt … hanem kitartani, át a sötétségben, át a látszólagos reménytelenségen … a megújulást el csak az éri, az újjászületést csak az érdemli, aki nem hagyja eltántorítani magát, aki kitart az újban, pontosabban a régi elengedésében … ami szintén nagyon érdekes … hogy NEM konkrétan teremtem az újat, nem lépek egyből át, nem is feltétlen tudom, milyen lesz … hanem csak Teret adok a régi elengedése által … és ez, a második napon adott Tér, az elengedés, a Bármi lehetősége hívja meg az időszerű újat, és csakis így, csak ezen keresztül haladva születhetek újjá, Lépek ismét egyet, mindig csak egyet az Úton … a harmadik napra … nagyon izgalmas ez, hogy az akarás ezt akadályozza … lehet érzésem arról, hogy merre tartok, de ha konkrét akaratom van, az akadályozza … csoda ez … hogy az ellendülés, önmagam a régitől való elrugása, magam megadása csak a dolgom … és Bízni … és akkor pontosan oda érkezik a lábam, pontosan a következő egyensúlyi állapotba, ami az Időszerű, legyen bármilyen kicsi vagy nagy a változás!

Szeretettel,
István

A sír Üres.

Nahát … pedig bennem a sír, és engem is odatemettek. Láttam és mégis. Üres. Semmi Van benne. Hely. Tér. A Bármi lehetősége. Bennem. A sír Üres. Tehát, dejó … Én Vagyok … Lehetek, ha merek. Új ember, akit semmi régi nem köt, Bármire képes … Változtatok tehát! : )

Ecce Homo.

… mondja Pilátus … Jézusra mutat, de magáról beszél, amint mi mindannyian is … döntött, elbocsátaná … „Értsétek meg végre, hogy semmi vétket nem találok benne.” … a tömeg azonban vért akar … megostoroztatta, kigúnyolták és arcul ütötték … de nem volt elég, keresztet követelnek … sőt, megfenyegetik … „Ha elbocsátod nem vagy a császár barátja.” … egzisztenciális félelme erősödésével az igazságérzet halványul … és enged … megfeszítteti Jézust … a Félelme okán feszítette meg … íme az ember … Pilátus … Az ember … aki szintén én vagyok … „egzisztenciális félelme erősödésével az igazságérzet halványul” … igen, épp így, én is … Tovább

A kereszt Ünnep.

Beteljesedni csak az tud, aminek meg kell történnie, ami Rendben van tehát, bármilyen kemény is … Rend Van … semmi nincs a Renden kívül, semmi nem lehet … nagyon-nagyon kemény ez, és mégis, így van, hogy ami történik, rendben Van … minden, KIVÉTEL NÉLKÜL minden … viszont amíg ezzel vitatkozom, amíg nem vagyok hajlandó ezt az alap Igazságot elfogadni Tovább

Jézus az Ajtó.

… de nem úgy, ahogy sokan gondolják, hogy én itt várok, és ő meg majd rámnyit, egyáltalán nem, hanem az Ajtó bennem … Aki Van, bennem … Van … és nem nyílik magától ki, épp ezért – ami Van, az nem cselekszik – viszont pontos használati útmutatót hagyott, és el is mondja a lábmosás után: „amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek” Jn13 … Ez A Kulcs, az Ajtóhoz, de elfordítani, a kilincset lenyomni nekem kell, mégpedig úgy, hogy csinálom, teszem, követem … Jézus Az Ajtó, minden emberben … ami mögött a Kapcsolat, a Kiteljesedés, a Boldogság, a férfi-nő Egység, szívem minden Vágya vár … másrészt … azonban … ehhez … FONTOS észrevenni … hogy

Jézus férfiakhoz beszélt … ! …
Tovább

Júdás a magányos férfi.

Júdás személye nagy titok, mert Jézus ellenpontja, az önfejű, az ÉN akaratom legyen meg, a mindenség rendjéből kiszakadt férfi … példa, kis p-vel … totálisan érintve érzem magam tehát, általa is – érdemes megvizsgálni … tudjuk, hogy kritizálta Máriát, „méltatlankodott” … „Mért nem adták el inkább ezt az illatszert háromszáz dénárért, s mért nem osztották ki a szegények közt?” … ám a jótékony szerep csak póz, hamis … „nem azért mondja mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt: ő kezelte a pénzt és elsikkasztotta a bevételt” … Jézus rászólt, lásd tegnapi írás … aztán elment a főpapokhoz, maga ajánlkozott … harminc ezüstpénz, előre, egy rabszolga ára … és azt is tudjuk, hogy Jézus ezekkel a szavakkal küldi az utolsó vacsorán … „Tedd meg hamarosan, amit tenni akarsz!” …
Tovább

Szeressétek Egymást!

Egyedül nem megy … a mai megértésem … amihez nincs kedvem, de fontos, ahhoz nélkülözhetetlen a Nő, a Társ, a Konnektor … az Erő … erre jöttem ma rá … mert fókuszban tart, éltet, elvégezni segít … mert érzem az ebéd illatát és beszól, sőt, bejön, egy pillanatra hátulról átölel, fölém hajol és úgy mondja: „Hogy haladsz Drágám?” … én persze kedvesen grimaszolok … mire ő: „Szolgálat, emlékezz, hamar megleszel vele, nagylevegő, ez most fontos.” … és igen, én tudom, hogy Úgy Van, hogy Isten szólt épp hozzám, és hálát adok, és elmosolyodom, és folytatom … Ő az alap, a borda, a tartásom, az erőm, a szívem védi … a Nő … mert csinálja … folyamatosan, keni az olajat … tehát én is, mosom a lábakat … mert tudom, hogy fontos, de főleg mert Ő … csudába … ezért vagyok ilyen hangulatok mentén szétfolyó az elmúlt években, az Irányt pontosan érzem, az időszerűséget, minden ötlet jó, de ahol alaposság kéne, szétfolyok … épp nem viszem végig … majdnem, de épp nem … és mondhatom erre, hogy ki kell egészüljek, és majd a komplementer emberek, vezetőkön múlik, de hazugság … az én dolgom az én dolgom … amire senki nem képes egyedül … egy Férfi sem … Tovább

Az illat eredmény.

Kapcsolataink válságai idején hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy pedig mindent megtettünk … holott ez sosem igaz … sokkal többet lehet, mindig, és sosem a visszább lépés a megoldás, sosem a kevesebb, hanem mindig a több, a még, az adni, mindazt amire képes vagy, messze sokkal többre vagy képes … „Mária pedig vett egy font valódi nárduszból készített drága olajat. Megkente vele Jézus lábát, és hajával megtörölte. A ház betelt az olaj illatával.” Jn 12,3

… rákente a drága olajat … a lábára … miközben a többiek egyébként ettek … és meg is törölte … a hajával, ami a legtöbb nő dísze … a lábát … és illat az eredmény, ami Jó … és nem csak a lábáról, de főleg a hajból érződik … az illat … a Helyén levő Nő hajából, a lényéből … Árad a Jó …

… Júdás szólja meg, hogy ebből sok szegény jóllakhatott volna … és Jézus válaszol … „Hagyd békén, hadd tegye … szegények mindig lesznek veletek, de én nem leszek mindig veletek” … döbbenetes … hogy NEM a szegények, NEM a mások segítése a Lényeg … hanem a Férfi – Nő kapcsolat Nagyobb … garantálom, hogy működik a kapcsolata, az élete annak, aki megérti, teszi … aki elősorban egy Férfinek adja, ami tőle telik.

Newer Posts
Older Posts