Menu Close

Én Vagyok

Mit Tennél, ha nem félnél?

Hangvillák Vagyunk.

… abszolút egyedi frekvenciával, mindenki, így és ezért rezgünk egymásra is, arra, akinek hangzása, frekvenciája az enyémhez közel, csakis arra, és csakis addig, amíg dolgunk van egymással, tehát pontosan addig, amíg ezzel szembenézve, ennek magunkat megadva közeledni kezdünk, bármilyen félelmetes is, és így a közös rezgés, a Hang erősödik, így immár fals felhangok is jobban megmutatkoznak, ami, igen, FÁJ, a közeledés mindig fáj IS, ami által, tehát a tapasztalás, az abból fakadó fájdalom által szembesülünk, önmagunkkal, vélekedésekkel, hiedelmekkel, önbecsapással, amely élmény által hangolódunk, aminek az eredménye, hogy még összébb, tovább, közeledünk, az egyik a másikat húzza, emeli – vagy épp távolodunk, el-hangolódunk, és így elszakadunk egymástól … Tovább

The Ego Show #1

Az Egó Show első vendége Joós István, ember, akivel arról beszélgetünk, hogy mi is ez az Ego Show, mért épp ez a neve, és mért is ír ő, és mért ad elő, és mért újít időről időre, honnan az Én Vagyok, szerinte miért releváns ez másoknak, miért olvassák, hallgatják őt egyre többen, végül, hogy szerinte lehet-e, hogyan lehet megszabadulni tőle, mi a taktika, a trükk, a Lépés, ami a függések eloldását lehetővé teszi … a jó hír, hogy Van.

: )

Tovább

Játékszerek Vagyunk.

Sejtem, Aki Vagyok, igen, egyre Világosabb – de a Nőnek konkrét víziója van rólam … ahogy nekem az Ügyről, ami a közös dolgunk a világban, neki rólam Van, éppen úgy … hogy én pontosan Ki Vagyok, tehát, hogy az Ügyben, amit rég érzek, ahová el KELL együtt jussunk, abban én hogyan … mint a mesebeli próbák, hogy Mit akarok, tudom, de hogy pontosan Hogyan álljak bele, Hogyan csináljuk meg – az a Nőnél van … sőt … az csak a Nőnél van meg … ezt értem azon, hogy LÁT engem … Engem Lát és, igen, magát bennem … eszköze vagyok, tehát, hordozója az ő „nagyságának” … amint nekem eszközöm, az én „nagyságom” hordozója az Ügy, a Küldetés, a Közösség, amit szolgálok … hangszerek vagyunk és Művészek … az én hangszerem a Közösség, és én a Nőé … Vagyok … hangszer, akin a Nő játszik … rajtam … amint én pedig másokon, a Közösség tagjain, mindazokon, akik rám támaszkodnak … a Nő, az Igazi, belém simul, teljesen … NEM mellettem van, a párkapcsolat tévedés – hanem bennem, Bölcsesség, Erő, Borda … így vagyunk egység, és így játszik rajtam … észre sem veszem, csak történik, és egyszerre JÓ, minden, és nagy vagyok és erős, és bármire képes … hihetem, hogy magamtól, de nem … ez a Nő hatása rám, a Nő művészete, a Nő ereje, Tovább

Atya, Fiú, Szentlélek

Isten emberré válásának, tehát a Mindenség, a Kiáradás, a Teremtés megnyilvánulásának Csodájáról a Karácsony szól, a Születés misztériuma, aki valóságosan Isten Fia, szó szerint, az Atya Egy-szülöttje, aki az Én Vagyok, a MindÉn … Húsvét a Fiú halála, tehát a tudatos én, az önálló, önmagát különállóként értelmező Akarat halála, a totális önátadás, követés, végleges összekapcsolódás Titkáról szól, ami az Újjászületés, amikor immár “nem a vérből, sem a test vágyából, sem a férfi akaratából, hanem Istentől” születünk, pontosabban Isten, bennünk, a Vagyok … a frissen megkezdett, Pünkösdig tartó időszak Témája és Titka tehát … ez … a Szentlélek … a régibe való belehalás és annak letétele, tehát a Kereszt és a Sír után a MOST soron következő kihívás, az Újnak magam teljesen megadni … a Hangnak bennem … Aki/Ami Van … itt és most VAN … Bennem … bárhogyan nevezhetem, de a lényege ez … hogy VAN és SZÓL … és az én dolgom pedig merni követni, spontán, AZONNAL, amint az érzet felmerül, megfontolás nélkül, a gondolkodás helyett … Jelen-Lét …  Tovább

NE Akarj!

Újjászülettem, szó szerint, Húsvét hétvégéjén, éreztem magamban, az Irányt, az Elszánást, az Erőt … aztán tegnap bementem az irodánkba … volna … de már felkelni is nehezemre esett … : ) … erőtlenség, kétségek, újra, mégis … hogy lehetséges-e, szabad-e, jó lesz-e, így-e … legfőképp, hogy elég vagyok-e hozzá … holott pedig TUDOM a Dolgom, abszolút, mert Érzem, egy ideje már, a Helyemen vagyok, a Dolgomat Teszem, ebben semmi kétség … hanem a Hogyan a zavar forrása … hogy az átfogó koncepciót akartam megtervezni, látni, felülről lefelé kivitelezni … AKARTAM … de ilyen nincs … Tovább

Új Élet

Boldog Húsvét hétfőt, Csodás megújulást kívánok!

… amihez, igen, legfőképpen Bátorságot … minden Húsvét lehetőség valamit a sírban hagyni, magamból valamit, amiről már tudom, hogy idejétmúlt, hogy már nem én vagyok – ezt kívánom tehát! … megvan? nekem igen … válik már magától le, de az utolsó lökést, határozottan elrugaszkodva, magam megadni is kemény … erőt és bátorságot ehhez, az elszakadáshoz, amit a kereszt jelképez, mert igen, valóságos kín elengedni, letenni bármely pici részünket, meg kell szenvedni érte, valóságos halál, aminek bár az oka bennem van, de okozatként a világ érkeztet, a „mások”, mindig a „mások” feszítenek meg … jól van így, így van jól … Kitartás! … fontos a kitartás, harmadnapig ki KELL tartani … és nagyon fontos ez is, hogy harmadnap … mert nagylevegő után, amivel megadtam magam, tehát miután nem szaladok tovább az elől, ami időszerű, azután a keresztút és a megfeszítés hamar megvan, a világ felszegez, annak rendje s módja szerint, de az még nem a vége … egyáltalán … hanem még csak a másnap jön … a másnap a mélypont, ez a döntő, hogy itt ne táncoljak vissza, vissza a keresztre, vissza a kereszt előtti életembe … NE … hiszen már idejétmúlt … hanem kitartani, át a sötétségben, át a látszólagos reménytelenségen … a megújulást el csak az éri, az újjászületést csak az érdemli, aki nem hagyja eltántorítani magát, aki kitart az újban, pontosabban a régi elengedésében … ami szintén nagyon érdekes … hogy NEM konkrétan teremtem az újat, nem lépek egyből át, nem is feltétlen tudom, milyen lesz … hanem csak Teret adok a régi elengedése által … és ez, a második napon adott Tér, az elengedés, a Bármi lehetősége hívja meg az időszerű újat, és csakis így, csak ezen keresztül haladva születhetek újjá, Lépek ismét egyet, mindig csak egyet az Úton … a harmadik napra … nagyon izgalmas ez, hogy az akarás ezt akadályozza … lehet érzésem arról, hogy merre tartok, de ha konkrét akaratom van, az akadályozza … csoda ez … hogy az ellendülés, önmagam a régitől való elrugása, magam megadása csak a dolgom … és Bízni … és akkor pontosan oda érkezik a lábam, pontosan a következő egyensúlyi állapotba, ami az Időszerű, legyen bármilyen kicsi vagy nagy a változás!

Szeretettel,
István

A sír Üres.

Nahát … pedig bennem a sír, és engem is odatemettek. Láttam és mégis. Üres. Semmi Van benne. Hely. Tér. A Bármi lehetősége. Bennem. A sír Üres. Tehát, dejó … Én Vagyok … Lehetek, ha merek. Új ember, akit semmi régi nem köt, Bármire képes … Változtatok tehát! : )

Newer Posts
Older Posts