Messze járok. Ez az élményem. Hogy messze, sőt nagyon messze vagyok Isten országától, ugyanis nagyon nem elég egyre többet érteni, hanem csinálni KELL. Mármint nem kell, nyilván, de az van közel, aki teszi, aki tehát Ügyet szolgál, ami konkrét háborús övezet, élet a vásáron, penge él, és helyes válasz ezzel szemben csak azt mutatja, ahogy gondolom, ami leginkább talán csak azt jelenti, hogy sok időm volt gondolkodni, sőt most is itt ülök, ezzel a fura emberrel, ahelyett, hogy a Dolgomat tenném. Fontos ezt. Hogy a nem jársz messze is rajta kívül van, bármilyen megnyugtatóan is hangzik. Biztató, igen, de még kevés. Benne lenni pedig csakis cselekvő módon lehet. Tenni. Félelmekkel szembe. Bátran. Az önfelvállalás, tehát az igazság útján Lépni. NEM gondolkodva. Csakis így lehet. A Harcnak mind meg kell adjuk magunkat, végül, muszáj lesz, és aki Harcol onnan ismerszik, hogy többé alig beszélget róla.
–
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.
Mk 12,28b-34
