Személyes benyomásom, hogy a tíz parancsolatból egy lett. Szeressétek egymást! És téves megközelítés ezt az egyet a tízzel együtt értelmezni próbálni. Helytelen. A tíz volt, de már nincs – egy speciális élethelyzet speciális körülményeire való válaszként születtek, soká voltak érvényben, de téves, a továbblépést akadályozó hozzájuk szigorúan ragaszkodni próbálni, mivel Egy Lett.
Árusok és pénzváltók. Igen. Saját tapasztalat, hogy a lelkemben, testem templomában ők ügyeskednek, napi szinten, mint ahogy az is, hogy nagyon, nagyon, nagyon nehéz az ostort kézbe venni. Nekem az. Leginkább
Tékozló fiúk vagyunk. Szükségszerűen. Mind. A kérdés csak az, hogy ki mikor látja be. Hmm. Emlékszem, mennyire nem értettem ezt a példázatot, tékozló ifjú koromban, csak mentem a fejem, pontosabban a kényszereim után, és néztem magam körül szét, hogy szegények, ezekre biztos vontakozik, de rám aztán nem. Vicces ez.
Félsz? Én is. Picit. Nem nagyon. Félelmetes az Út, a halált megvető bátorság ellenére is, hazugság lenne azt mondjam, hogy nem félek. Hmm.
Szenvedni kell. Ezt tanultam. Hogy minden józan belátás és racionális megértés kevés, végül, hanem csakis a saját szenvedés által megtörve változunk. Ami által az életünk is. Nincsen más út, mint a szenvedés, és nincsen más megváltás, mint az elég szenvedés.
Az életembe kerül. Ez az élményem. Hogy Akarok valamit, mármint Dolgomnak, Kötelességemnek, Küldetésemnek érzem, Tenni, Vállalni, ITT és MOST, mert legmélyen bent Tudom, EZ a következő lépés, abszolút bizonyosságom van benne, és másrészt abban is, hogy az életembe kerül. Ismered? Meg fogod…
Az életem messze túlnyomó része, igen, önmagam magasztalásáról szólt. Eleinte nyilvánosan és szégyentelenül, királyfi létmód, aztán titokban és szégyenkezve, ami a bábra jellemző spirituális egó póz.
Harcba hívlak, holnapi kezdéssel. Magad ellen, mert muszáj. Az évkör azon ideje van, mikor le KELL az önátverés egy újabb rétegét hántani, időleges befelé és lefelé fordulás tehát, hogy aztán az ember tavasszal majd már Repülni tudjon. Tovább
Fontos a mérték. Legfontosabb azonban, hogy ez a mérték bennem elsősorban úgy él, hogy nekem jár, hogy én megérdemlem, vagy pedig abban mutatkozik, hogy ezt meg és el tudom engedni, ennyit még tudok adni.
Mért vitte őket? Sosem gondolkodtam még ezen, de talán egyszerűen csak nem jó egyedül. Különösen mikor nagy találkozásra, tehát megmérettetésre készülsz. Hmm.