Királyról írtam nemrég. Aztán Kép-Viselő, avagy Alap ember néven tért ugyanő vissza, mert nem hívhatom királynak. Hogy miért? Egyrészt mert zsigerileg utasítja az emberek jelentős része vissza, eleve, gondolkodás nélkül, másrészt mert nem szabad az emberektől elvenni, hogy mindenki Király. És persze mégsem, mivel nagyobb és mégnagyobb országok részeiként működünk, oda szabad akaratukból állva, de hadd legyen mégis, minden Férfi Király. És minden Nő Királynő. Fontos ez, hogy érezzék, hogy értsék. A Lehetőséget. Hogy MERJENEK felé indulni.
Miközben a Rend, hogy senki nem abszolút.
A hierarchiát kivéve. Szép ez nagyon. Demokrácia a formálódó, a magát felfedezve kereső emberi közösségek működési formája, ÉS ez így helyes, állapotuknak megfelelő, miközben Rend, tehát Hierarchia Van, tehát a játszadozást befejezve a ide érkezik az ember is szükségszerűen meg. Az átmenet izgalmas. Hogy a magunkat egy szemmagasságban vélő emberek hogyan lépünk ebből mégis tovább. Kemény. Hogy mennyi szenvedés, milyen nyers csiszolódás az átmenet ára. Szerepek a kulcs. Minél magasabb hierarchiába tartozol, annál tovább hátrálsz. Ezt látom. Szakember, Menedzser, Kereskedő, Vezető utána a Pap, majd az Ember következik.
Egy, aki az egészet Tartja.
Hmm. Mindent Tart végül valaki. Cégek, közösségek, szervezetek, országok, Egy ember kell tartsa, sőt mivel benne él, így gykorlatilag önmagában ad mindeneknek Teret. Szó szerint. Nem jobb. Rosszabb sem. Csak legtágabb, tehát Dolga. Ez. Hogy Van. EZ a Dolga, hogy Van, végül, azonban mielőtt ide elér az egész sort kell végigjárja, tehát Szakember előbb, és Kereskedik, és Vezet, majd Prédikál is soká, miközben a maga helyére folyamatosan Választ, egyes szerepekből tovább csak így léphet. Hmm. A nehéz ebben, hogy a folyamatot sokan látják, és az emberek nagy része azt véli ezért, hogy az egész utat kell mindenkinek bejárnia. Holott nem.
Minden Férfinak megvan az esményhorizontja,
tapasztalatai és képességei, fejlettsége alapján, és nőnie pontosan eddig kell, eddig tud, itt lesz otthonos. Amit azonban ritkán lát előre, legfeljebb a Pap, nem derül addig ki, míg a Helyét el nem foglalja, amíg többre aspirál. Szép ez. Hogy Vágyik. Nagyobbat. Tovább. Ő. De közben érdekesen jó mégis ami Van, az érzet Nyugodt, Erős, ami végül belátást, de csak jóval később okoz. Hogy nekem ITT jó, ENNYI elég. Későbbi fázis. Ami csak részben múlik a tapasztalaton, másrészt viszont az adott funkciót átadó embernek ehhez közben hátrálnia és nőnie KELL. Muszáj. Nem szavakkal, de tettekkel, mert verbálisan szerepeket osztani, Harcokat lejátszani nem lehet.
Megérteni igen.
Fontos a megértés, elengedni, VALÓBAN tovább lépni csak megértés által tudok. Azt engedtem el, amit értek. Hmm. Az Egy Van. Az egy Kép-Viselője is. Van. Van-ság felé tart, egyre kevésbé cselekszik. Van-ni a Dolga. Van-ni és hozzáférhetőnek lenni, és választani. Ez a három. Van-sága Erő, ami Vonz, MERNI mutatni Feladat, és a közeledőkből választani Kötelesség. AZONBAN sosem egyet. Basszus. Embereket minimum párba kell állítani, komplementer Férfiak egysége a Csapat, aki Víziógazdát követ, Követni CSAKIS ÍGY lehet. Hmm. Egyedül a Vízióból, az azt hordozó EGY emberből van Egy. Mindenki más a funkcionális komplementereivel áll párban, sőt talán, hupsz, háromság ez Valójában. Főpap ÉS Hadvezér ÉS Kincstárnok. Háromszor Egy. Funkcionálisan a Helyén. Férfi. Háromság Az Út. Férfiakban IS. Ejj, a CSUDÁBA!
