Unom picit, hogy ismétlem magam. Egy ideje már. Főleg. Ősszel kezdett az érthetőség foglalkoztatni, és azóta ezen igyekszem, tehát bár egyre érthetőbben, de főleg ugyanazt mondom. Ráadásul a mód sem az igazi. Mármint kevés. Facebook terjedelmileg és a vita okán sem optimális, a blog pedig a legfrissebb témákat tartja a szem előtt, nem tudom mindig elölről kezdeni, ami miatt a frissen érkezőknek nehézkes az értelmezés. Változás időszerű. Tudok jobbat. Pontosabban, tehát, ha ez így van, akkor, most változtatnom KELL. Mely okból

könyv szerkesztésébe kezdtem,

ahol kézenfoghatok, az alapoktól vezethetek az általam is bejárt úton másokat végig, amitől ez sokkal érthetőbb lesz, dolgozom rajta, folyamatban, nyár végére befejezem, de a blog is tovább kell lépjen. Frissítettem a küllemén, de nem ez a lényeg. Unom az ismétlést, és azt látom, hogy hiába az érthetőség törekvés, mert úgysem érti, akinek nem időszerű, akinek pedig igen, az amúgy is, hogy tehát a megerősítés az Igazi érték itt. Hmm. Útelágazás élmény. Ez. Most. Letenni, zárni egy korszakot, összerendezni az eredményeit, hozzáférhetővé tenni, könyvként is, és aztán tovább. Lépni. Így érzem.

Megfogalmaztam, tehát a küldetésemet.

Mert ezt fedeztem fel, hogy nincsen. A Harcosok Klubjában, a héten fedeztem ezt fel. Hogy a projekteknek van, de nekem magamnak nem volt. Harcom. Mármint ködös. Nem konkrét. Mért csinálom, min akarok változtatni? Hogyan akarom elérni? Mit adok ehhez? Kell ezekre tudni válaszolni, különösen, ha vezető az ember. Jót tett ez most. A Klub, nekem. Ugyanis még nyilvánvalóbb így, hogy nem a sokakkal van dolgom, mégsem, mármint nem közvetlenül, tehát nem testközelből, tehát nem konkrét emberekkel megértetni próbálni. Hanem a sokakkal inkább csak általánosan. Írni fogok például, továbbra is, és előadni, mármint mesélni is szeretek, az mindig nagy élmény, erős, marad, de leállok az értés közvetlen erőltetésével, mert tényleg nem a sokakkal van dolgom. Nem közvetlenül.

Hanem a kevesekkel.

A kevesekkel, akiknek, Neked a sokakkal. Minimum többekkel. Van. Dolgod. Pontosabban neked is kevesekkel, de akik Neked kevesek ők innen nézve a kevesek szer kevesek, tehát már sokak, pláne, ha még egy hatványt veszünk, kevesek a harmadikon már nagyonsokak. Ez van. Lenyűgöző, hogy mennyire nem meghaladható, hogy egy ponton túl az ember csak úgy léphet tovább, hogy átad. Továbbá, hogy mennyire arrogancia volt átmenetileg azt képzelni, hogy én kell sokaknak adjak. Nem lehet. Keveset igen, de sokat nem, mert az Adás, az Igazi az tulajdonképpen tapasztalathoz segítést jelent. És megtartást az újban. Amihez ott kell legyek, nagyon közvetlenül kell a másikkal ottlegyek. Hmm. A következő téma tehát, amiben lépnem kell, ha már ilyen világos, hogy a saját tapasztalás a kulcs.

Rendszereznem is kell.

Az elmúlt hat évben indított összes projekt kapcsolódást, önfelvállalást, tapasztalást segít elő, okkal hívom játszótereknek őket, állomások, amiknek az igazán hatékony működéséhez már csak a bejárási út hiányzik. Ugyanis a blondok napján indított Együgyűek Társasága nem az. Hanem az E.T. a végállomás, ahova a tapasztalás útján járó ember szükségszerűen megérkezik. Garantáltan. És így most van hova. De kell az ok, hogy miért induljanak erre a zarándoklatra el, az ok és a mód, ahogy megérintve, de közben mégis biztonságban érzi magát, tömegek számára érthető keretek kellenek tehát, amin belül a tapasztalatoknak kiteszik magukat. Érthető érték és sorrend. Világos elmondása annak, hogy milyen problémádon segtünk, hogy honnan hova juthatsz velünk el. Megszólitás és sorrend, ami ezeket az állomásokat egy úttá, a Te utad részévé rendezi össze. Hmm. Évek óta kísért az akadémia szó. Fellengzős, igen, picit, magában, de tompítani fogom.

Akadémia következik tehát.

Mégpedig NEM úgy, hogy előadásokat tartok, és velem kéne mindenkinek bármit is csinálni. Nem. Épp nem. Hanem olyan, ahol tapasztalati alapon állunk. Tapasztalati alapokon álló iskola, ami a hellén majd reneszánsz korok inverze, mivel akkor cselekvésben élték az egységet az emberek, amihez képest individualizáció volt időszerű, míg most pedig fejbe csapdázta magát a többség, tehát burkot repeszteni, kijönni, cselekedni kell, újra, amihez nincsen jobb terápia, mint a saját új tapasztalat. No erről szól az Akadémia. Feladatokról. Öntapasztaló játék, sőt, platform, ahol Feladatok, Játékok, és Csoportok kapnak helyet, amiket bárki, ismétlem, BÁRKI küldhet majd be. Feladatokat, játékokat és csoportokat. Ami itt, tehát a meghívás Neked, a keveseknek, aki értesz, akikkel közvetlenül van dolgom, hogy máris gondolkodhatsz és hamarosan küldheted is majd. Ezeket.

Feladatokat. Játékokat. Csoportokat.

Amik közül a Feladat, amit bárki magában megcsinálhat, pl. „Ma öltözz csinosabban, mint szoktál”, vagy „Temetőbe menj ki, az életeden ott gondolkodj”, vagy „Barlangba le” vagy „Kilátóba fel” vagy „Fáraszd le magad” vagy „Ma ne csinálj semmit” vagy „Szólítsd meg az első számodra vonzó embert” vagy „Figyelj kicsit valakire, aki nagyon ellenszenves Neked”, tehát bármi, valóban bármi, amihez saját élményed van, hogy neked értékes volt, tehát másnak is az lehet, jöhet ide. Másrészt Játék az, amihez több ember kell, de a vezetőnek nincsen kiemelt funkciója, nem igényel felkészítést, a leírás érthető, egyszerű, letölthető, és a vezető a szabályok szerint vezeti le. Társasjátékok ilyenek, Activity és sok más, de egy kirándulás, filmklub vagy a Lovagi Torna is, tehát minden, ami egyszerűen levezényelhető. Végül Csoport, ahol a vezetőnek kiemelt funkciója van. Családállítás ilyen, de a Harcosok Klubja és a Női Körök is, vagy a Tai Chi és a jóga, akárki nem vezetheti, felkészültséget igényel. Nos? Feladat. Játék. Csoport. Várom. Tőled. Mégpedig nem,

NEM ingyen.

A többség nyilván ingyenes lesz, de nem feltétlen kell ingyenes legyen, amit küldesz. Hanem a rendszer egyezik a mobilalkalmazás platformok működésével, tehát amit beküldesz az ingyenes vagy fizetős is lehet, pl. 1000 / 2000 / 3000 Ft annak, aki megnézni, letölteni, tapasztalni szeretné, amiből 70% részt adunk Neked, a játék gazdájának tovább, aki egyébként a játékaidhoz támogatást is adhatsz majd, tehát feldolgozó csoportokat tarthatsz. Mert ezt érzem időszerűnek, hogy ne csak az én ötleteim legyenek. Valamint, ja igen, fontos, Kurzusok is indulnak. Erre a haladóknak, tehát a Véneknek lesz joga. A keveseknek, akikkel közvetlenül van dolgom. És a Véneknek lesz arra felhatalmazásuk, hogy összeválogassanak Feladatokat, Játékokat és Csoportokat, egymás mögé rendezve őket, amik így egy ívet képeznek majd, amiből egy, kettő vagy három hónapos kurzusok épülnek. Királynőképző bizonyosan lesz, és Fonó is, és Harcosképző, de akár Királyfiszembesítő, Házasságmentő, és Amazonacélozó sem kizárt, és rendszeresen találkozó feldolgozócsoportok a Vén vezetésével. Hát így. Az oldal már épül. Legkomolyabban várom az ötleteidet. Legkomolyabban és szeretettel.

:-)

Hogy mi köze ennek a meglevő projektekhez? Semmi és minden. Mert egyrészt ez egy átfogó platform, de másrészt pontosan a meglévő játékok épülnek így össze egy pontrendszer segítségével egy, azaz egy koherens rendszerré. Hiszen kapcsolódnak. Szívességek, elmondások, saját tapasztalat alapú mentorálás, Harcosok Klubja, Női Körök és Lovagi Torna mind egy. Egy rendszer része, a fejemben legalábbis, ami eddig talán kevésbé volt nyilvánvaló, de bennem nagyonis szerves, és most szervesül. Mármint őszre. Sőt. Augusztus 20. És így akkor most a Te ötleteidnek is nyílik Tér. Sőt. Jövedelmet kaphatsz az után, amivel mások fejlődéséhez hozzá tudsz járulni. HA beküldöd az ötletedet. Továbbá mindez, igen, a bloggal is kapcsolódik, például az egy hónapos Önfelvállaló Kurzus ingyenes lesz az Én Vagyok előfizetőknek és az Együgyű tagoknak is. Összeér, ami összetartozik. Ami azt is jelenti, hogy öröm ha ilyen módon, tehát előfizetéssel kifejezed az érdeklődésedet. Mert, igen, jól jön a Hit és a Bizalom. Nekem. Is. Sőt. Kimondottan ösztönzőleg hat rám, olyannyira, hogy ha kevesen fizetnek elő sokkal lassabban csinálom meg, mint ha sokan. Ismerem magam. A bizalom sarkall tettekre. Az élmény, hogy tartozom, mert mások szerint Jó az Irány, és Bíznak, és Várnak tőlem, ez nekem nagyon ösztönző, hála tehát, ha segítesz ebben. Eladósodni. Feléd, Felétek. Hmm.

Itt tartok.

Mert ember, igen, vagyok, és jó az nekem, ha tartozom, egyszerűbb az élet, ha világosan látja az ember, hogy hova. Ez van. Ki is írtam frissen ide is, az oldal tetejére, Joós István, ember. Tehát kapcsolódnom kell, tehát jelzem is ezt most. Nem megy egyedül. És értelme sincs, mely okból további hirdetmények is vannak, alább, kérések, ha egészen pontos vagyok, vagy másképp fogalmazva: lehetőségek kapcsolódni, következnek sorban.

1) Könyvkiadó időszerű

Sikerkönyv lesz. Tudom. Képes vagyok rá, látom, ahogy formálódik, és bizonyosan nem érem be kevesebbel. Ráadásul nincs időszerűbb téma. És az arcom is eladható. Plusz remek az alap ismertség, ahonnan indulunk. Mely okból tehát a lehető legprofibb kiadó kell hozzá, aki profi kampányt épít a bevezetéséhez, mégpedig nem az én két szép szememért, hanem mert a maga számára nagy üzleti lehetőséget lát benne. Részemről teheti, én nem keresni akarok, hanem, hogy az üzenet terjedjen, számomra ez a lényeg, hiszen a könyv meghívó a játékokba, Együgyűek Társasága és Akadémia, nekünk onnan van jövedelem. Hmm? Szólj kérlek, ha ismersz ilyet, akik jók, és szívesen kiadnának!

2) Együgyű Központ

Jól jönne központi fekvésű budapesti ingatlan, ami az Együgyűek egyre szaporodó csoportjainak és rendezvényeinek otthon tud lenni! Fontos a Tér. És a Szépség. De a szivesseg.net segítségével összefogva felújítani is tudunk, tehát az sem baj, ha nem makulátlan az átvételkor. Két három szoba biztosan kell, amolyan nagypolgári lakás például abszolút tökéletes.

3) Előadások

Sopron és Veszprém és Tatabánya után augusztus 8-án újra Veszprémbe megyek, nagyon szeretem ezeket, öröm, ha van ötleted, kedved segíteni, hogy minél több helyre eljusson az üzenet személyesen is, különösen, hogy immár nagyszerű menedzsment vesz körül, érdemben tudunk a szervezőknek segíteni, hogy az események minél sikeresebbek legyenek.

4) Informatika

Weboldalakat működtetünk, amik informatikai rendszerek, tehát nem árt, ha valaki ért is ezekhez. Webes témában Drupal és WordPress, amihez segítség jól jönne, illetve mobilalkalmazás fejlesztésbe vágunk, hamarosan, kapcsolódás játék témában, amihez profi csapat kell.

5) Befektető

Az eddigi weboldalakkal még úgy ahogy megúsztuk a dilettantizmusunkat, de jó mobilalkalmazást már csak profi szakemberekkel lehet készíteni, akiket meg kell tudjunk fizetni, tehát költeni fogunk rá. Van bevételünk tagdíjakból, és én magam is mellé teszek, de ha Te is résztvennél az Együgyű jövő fejlesztésében, tehát „tégla jegyet” / „részvényt” jegyeznél, akkor ne hallgasd el, továbbá klasszikus üzleti befektetők is kaphatnak teret.

6) Támogatás

A könyv és az Akadémia témák erősen az én lelkesedésemen, pillanatnyi erőmön múlnak, amire maximálisan kihat a mások hite, ha támogatod a munkát, előfizetőként ezzel tagi előnyöket is élvezhetsz, és másrészt az egyszerű, hirtelen felindulásból elkövetett adományok is változatlanul lenyűgözőek.

7) Szakmai segítség

Sokmindent csinálunk már és több dolog is épül, ha bármi olyan ezek közül, hogy úgy érzed, hogy Te tudnád jobban, sőt, hogy részt vennél, sőt, hogy csudába is, gyerekek, napok alatt rendberakom ezt, akkor feltétlen jelentkezz! … kommunikáció és PR például elhanyagolt picit.

8) Videó szerkesztés

Külön írom, mert nem látszik, de kéne. Egyre több az esemény, és egész jó amatőr videókat készítünk mobilokkal, de profi vágás időszerű, hogy ezek igazán ütősek legyenek. Hiszek a videóban. Remélem, hamarosan érkezik, aki ebben, tehát YouTube jellegű rövidfilmekben valóban zseniális, és szívesen segít nekünk.

9) Én Vagyok, the Beach Edition 2014

Sor végi meglepetés, előfizetőknek, hogy letölthető a blog TELJES eddigi anyaga, amolyan Joós István összes, tehát a „joósistvánizmus” legteljesebb forrása, ennek az oldalnak az alján, ePUB formátumú eBook, mert a strand talán megkövetel ilyesmit, vagy külföldi út, vagy épp egyiksem, de jól esik, ha egyben olvasható ez a közel 1500 oldal – Hála a támogatásodért!

:-)

Végül, mert fontos: NEM VÁROM TŐLED a részvétel és kapcsolódás egyik formáját sem. Dehogy. Egyáltalán. Semmit. Hanem csak teret akarok adni annak, hogy ha netán a fentiek közül bármi benned már megmozdult, akkor tudd, hogy igen, bennem is, tehát van fogadókészség.

Derű,
István

Én Vagyok 2014 – eBook letöltés – ITT

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!