Azt hittem, hogy van idő. Mindig is ezt hittem… És aztán két évvel előtt nyomatékkal érkezett meg a tény, hogy nincsen. Minden nap ajándék. Az élet bármikor véget érhet.
Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!
Csodálatosan nagy, szinte beláthatatlan léptékű bölcsesség e népi mondás, generációk tapasztalatának sommás, de mégis közérthető összegzése.
A héten Veszprémben jártunk, és az ottani nagyszerű találkozó – ezúton is köszönöm szépen a szervezőknek és a résztvevőknek – egyik témája volt, hogy jó-e, ha az ember változtatni akar. Magán, vagy az életen.
Tapasztalatom, amit ott is elmondtam, hogy ha magamon változtatni akarok, az számomra már nem annak a jele, mint amit soká gondoltam, hogy milyen nagyszerű ember vagyok, hiszen lám, milyen lelkiismeretesen dolgozom magamon. Hanem épp ellenkezőleg: annak, hogy nincsen békém. Magammal, tehát a világgal.
Amin magamban változtatni akarok, azt nem fogadom el. Ami a boldogság akadálya. Az én boldogságom akadálya, ÉS a szeretteim boldogságának akadálya. Mert nekik is akadály vagyok.
Magamon nem változtatni kell, hanem magamat elfogadni érdemes.
Másképp:
Aki magán változtatni akar: kívül áll a Renden.
Ami persze nem jelenti, hogy a világon ettől még ne „lehetne akarni” változtatni…
Soká volt élményem, hogy az élet lényege pontosan a változtatásra irányuló AKARÁS, hogy a férfi dolga a Harc – magát, tehát a Küldetését megtalálni, és aztán ezt Sikerre vinni –, és változatlanul tartom, hogy a Férfi Dolga a Harc. Míg aztán egy ponton tovább már nem. Mert a Harc által csiszolódó Kapcsolat (Részesség és Együgyűség, Lovag és Harcos) évei után az Elfogadás (Egység / Pásztor) születik meg.
Tapasztalat alapján mondom, mert én aztán Akartam… “eget ostromló akarattal”, magamon és a világon változtatni az elmúlt tizenhat évben. És egyik sem vált be. Mármint igen, mert változtattam-változtattunk, de mégsem, mert békére mégsem jutottunk.
És így jöttem rá – a legutóbbi időben jöttem csak rá, hogy
A világot szeretni kell, és nem megváltoztatni.
Ha csak szeretnem sikerül, a világ változik.
Akit szeretnem sikerül: megváltozik.
A szeretet ellenállhatatlanul, tehát automatikusan változtat meg mindent és mindenkit.
Idős János mondogatta, hogy Szeressétek egymást.
Soká gondoltam, hogy ez kevés.
De végül tényleg ennyi „csak” a lényeg…
Amihez persze békém “kell” magammal legyen, el “kell” magamat fogadni.
Soká gondoltam, hogy ennek önmagam megértése a kulcsa. Mert másokkal ez működött. Hogy minél jobban értek valakit, annál inkább együttérzek, tehát elfogadom – értéssel arányban végül már szeretni lehet csak.
De aztán valahogy az derült ki, hogy ez a stratégia is véges.
És a tökéletlenségem meg végtelen.
Halandóságom abszolút.
Hmm…
Egy ideje az az élményem, hogy ennek a témának nincsen megoldása. Az értelem számára nincsen. A gondolkodás számára nincsen. Családi kriptánk fotója alá ide leírható módon… nincsen. Hanem épp a gondolkodás amiből tovább lehet lépni. A gondolkodáson túl a Cselekvés van. Ami a Kapcsolat világa. A Hit és Bizalom világa. Hiszen cselekedni csak az tud, aki úgy érzi, hogy ennek értelme van.
A figyelmem működése a kulcs. A világ, tehát vágyak rángatják, ami szóródás és káosz – vagy van EGY fókusza a figyelemnek, amihez képest Minden Rendben, tehát Egységben Van.
A Jákob Lajtorjája előadásra várlak, ha erről többet hallanál – 2024. november 15., este 6 – az 50. születésnapomra hívlak, ha kapcsolódnál!
Visszatérve…
Sürgetőbb lett minden azóta, hogy közvetlen tapasztalásom lett, hogy mennyire véges az élet. Sokkal sürgetőbb. Pár évig. És most ez is múlóban van. Sürgetés és sürgetettség helyett játékosságot érzek, ami a nemgondolkodás / alig gondolkodás / egyre kevesebb gondolkodás növekedésével érik be.
Az élet véges: CSELEKEDJ ma!
Az élet véges: AKARJ határozottan!
Az élet véges: MOZDULJ minden erőddel!
Amíg VAN mit megtegyél: BÁTORSÁG, és TEDD!
Amíg hiszed-TUDOD, hogy a világnak ez KELL tőled…
Hogy a belesimulás kegyelméhez így elérkezz.
A világon változtatni kell próbálni, minden erővel, Bátran, hogy aztán ezen is túljuthasson az ember.
Nagyon bízom benne, hogy nem az elengedést halljátok a hírlevél üzeneteként meg!
Aki elengedi próbál, még nem tud elengedni, mert nem kész elengedni. Az elengedés – mint minden gyümölcs beérése – „magától”, az élet által, tapasztalatoktól csiszolódva történik.
Amihez az időszerű harcba KELL beleállni.
Az időszerű nem az, ami helyes. Hanem amit AKARSZ.
ŐSZINTESÉG a Feladat.
Igaz emberré lenni…
TEDD MEG MOST, amit AKARSZ.
TEDD MEG MA, amit halogatsz!!
Az elengedés onnan ismerszik, hogy az akarás-türelmetlenség derűbe fut ki.
Hálával,
István
korábbi hírlevelek › itt
feliratkozás › emitt
Öröm, ha megosztod!
