Tapasztalok, érzek, élek egy Rendet. Beláthatatlan, tökéletes, egyértelmű, minden pillanatban, a legkisebb dolgokban is az. Dolgom, hogy bízom, hogy követem, ahogy az érzeteimben és a világ jelzéseiben megnyilvánul. Ez minden. Ebből és erről írok. Ezért. Ezt. Friss megértésem azonban, hogy bár igen, az Egy Hang mindenkiben szól, de a többség még távolabb van attól, hogy tisztán hallja, hogy rá hallgatni tudjon, pláne, hogy rendet átadni, aszerint élítkezni, mely okból ez, amit én itt csinálok mégis egy funkció. Attól funkció, hogy kell a világban, mert sokaknak érték, amit az mutat, hogy sokan olvassák, a Hang sokakhoz jut így érthetőbben el, mint ahogy belül hallják. Tanító. Egyre gyakrabban mondanak ennek, és mostánban inkább már csak magamban vitatkozom, hiszen
billenek időnként én is.
Mert túlmerítem magam. Segítség olyankor hamar érkezik, tegnap például, sőt, azonnal, ami visszabillent, amint hagyom, amint fogadni tudom. Ezen merengek most. Meglepő felfedezést tettem ugyanis, mármint a következményei mélyek. Azt találtam, hogy mások áldozata billent helyre. Nagy szó az áldozat, tudom, de az. Mások felém viszonzás igénye nélküli adása, ami tölt, és visszabillent. Figyelem ezt. Hogy tényleg így van-e, és igen. Sétálhatok egyedül az erdőben, de az üzenet, vagy hívás, ami jókedvre derít, Rendbe vissza billent. Vagy, hogy valaki megköszön egy írást, előfizet, önkéntesnek jelentkezik, időpontot vagy interjút kér, eljön egy eseményre, mind tölt engem, éppúgy mint aki meghallgat, vacsorát hoz, megmaszíroz. Kapom ezeket. Anélkül, hogy adnék érte. Nem fizetek, nem kérem feleségül, nem ajánlok munkaszerződést. Érdekes ez. Mert másrészt tudom, hogy ilyen nincs. Kiegyenlítés a törvény, hogyhogy nem érzem tehát mégsem eladósodva magam, mint régebben mindig. És megvan. Mert már adtam. Előzőleg. Itt, ezen a blogon, és az Együgyű Tér formálása, a holnapi Lovagi Torna és a többi által Adok, folyamatosan, csakúgy, a világba bele, és bár mozognak pénzek, de az emberek pontosan érzik, hogy az csak az iskola része, szembesít, de nem valós kiegyenlítés, nincsen arányban, tehát Adnak, még, azon felül is. Érdekes ez.
Hogy nem működöm nélküle.
Nélkületek. Nagyon durva. Hogy az ember, akinek adnia, átadnia valója van annak az értékét nem tudja pontosan elkérni, nem teheti, adnia feltételek nélkül kell, belső kényszer, nem szabhat gátat, és ha mégis pénzt kér azt sosem a tökéletesen arányban álló kiegyenlítésként, hanem szűrő funkcióban, a jatékteret, önmagát óvó módon teszi, tehát az belépő csak, de az érték mindig nagyobb, aminek kifejezési módja az áldozat, aminek helyes mértékét Te érzed, csakis Te érezheted. Adni, neki, csakúgy. Adni, ami eszembe jut, adni, amit örömet okoz. Kell. Áldozni kell. Az van ugyanis egyrészt, hogy az áldozat nyit Teret, ahova az ember befogadhat, és másrészt, hogy az istenek nem szállnak közvetlenül le, hanem embereken keresztül nyilvánítják az időszerű akaratot meg, akiket éltetni kell, működtetni, mint egy tüzet, fával táplálni, különben leégnek.
A fa áldozata nélkül nincsen Láng.
Dehogy erőszak, csak mesélem. Hiszen ahova fa nem érkezik, az már, még, most épp nem kell senkinek, tehát nyugodtan leéghet az a tűz, elvesztette az értékét, ahova senki nem ádoz, úgy van jól, csak akarom hogy látszódjék a Rend működése, ebben is. Fa kell a tűzhöz. Minél több a fa, annál nagyobb lesz a tűz, érdemes táplálni tehát, amiből nagyobbat szeretnél, amit azonban saját döntésből kell. Táplálni. Mert ő maga, a Láng nem kér szavakkal, hanem az állapota látszik mindenkor, Fény és Meleg, ami a funkciója, hogy áraszt, és az emberek eszerint tehetnek többet, még, Rá, ha együtt egyre nagyobb tűz körül ülnének, hiszen visszaforgatja, Fénnyé és Meleggé, közjóvá alakítja, vagy hagyhatják kínlódni, kihunyni akár, amivel persze hosszan nincs még vége, hiszen parázs még soká marad. Hmm. Az ősi kínában, de a régmúlt magyarok is tudták ezt.
ADJ, áldozz a Tanítódnak!
Bárki is az, akitől kapsz, ha úgy érzed, hogy kapsz, ha bármi eszedbe jut, hogy tennél, adnál, ami neki érték lehet, akkor Ajánld azt fel, Tedd azt meg. Fontos. Magad miatt, így teljes a kiegyenlítés, így nem adósodsz el, így ülhetsz tehát valódban szabadon a többiekkel együtt, egyrészt, és másrészt mert ember ő is, billeg néha, KELL neki is a támasz, a megerősítés időnként, amit így adhatsz meg. Bármi mehet. Bennem például, és nem magamról írom ezt, de példának jó vagyok, tehát bennem komolyan felmerült a múlt hétvégén, hogy kérhetnék takarításban és vasalásban segítséget, aztán persze elvetettem, mert hogy nézne ki, az Ügyet veszélyeztetem, ha ilyeneket teszek, de most arra jutottam, hogy mégsem. El KELL tudjak fogadni. Bármit, ami nálam hiány, és amit ezzel egyidőben más jó szívvel ad, csudába is, akár érintést is. Kemény. Nekem ez most. De így igaz.
Öröm, ha megosztod!
