Hangosan zokogok egy ideje filmeken. Moziban is akár, de itthon felszabadultan, és érdekes, hogy mindig ugyanazoknál a részeknél. Amikor a hős márpedig vállalja a küldetést, annak ellenére, hogy az racionálisan lehetetlen, ha sikerül is szinte bizonyosan halálos, hogy mindenki visszatartja, hogy abszolút nem lenne kötelező, választhatna mást is. De ő mégis. Én pedig zokogok, de nem éppenhogy, hanem konkrétan rázkódva, ma délután is. Úrnapja van ma, a kenyértörés, a Példa napja, a dalolva halálba induló önátadás napja.
Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!
Hiheted, hogy kevesebb elég, de nem. Semmi, ami kevesebb nem működik, nem fog működni, soha nem is működött, MAGADAT kell add, ha eredményt akarsz. Férfi Ügynek, Nő Férfinak. Mert ez a Dolgunk Végül. A Nagyobbhoz Kapcsolódni, amit csakis máson keresztül, csakis magamat adva lehet. Mégpedig minden értelemben. Tehát nem csak, hogy Beleállok, de a totális őszinteség, önmagam felvállalása értelemben is. Ez vagyok. Fény és árnyék, igenek és nemek, hullámzás, Ember. És megteszem. Érted, igen, értetek, de mégsem csak, hanem mert ez a Dolgom. EZ vagyok, IDE lőjjetek! … Minden más kevés.
–
A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték: „Mit akarsz, hová menjünk, hogy elkészítsük számodra a húsvéti vacsorát?” Erre elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő mutat majd nektek egy étkezésre berendezett, tágas, emeleti termet. Ott készítsétek el nekünk.” A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta; és elkészítették a húsvéti vacsorát. Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek: nem iszom többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom az Isten országában.” Ezután zsoltárt énekelve kimentek az Olajfák-hegyére.
Mk 14,12-16. 22-26
Öröm, ha megosztod!
