A magát előtérbe toló ember figyelmet remél, de azt így soha nem kaphatja meg, tehát magányba pusztul, bármennyi szempár is néz felé. Kemény ez nagyon. Hogy minél inkább akarom, annál kevésbé látnak. Emberek. Mások. Férfiak és nők, érződik azon, aki akar, csilloghat, felé is nézek talán a csillogás hatására, a csali működik, de őt magát mégsem látom, mert a szememet bántja, vakít az akarása, tehát valódi figyelmet adni képtelen vagyok, sőt menekülök, amilyen gyorsan csak tudok, mert a figyelemigénye perzsel. Napjaink emberi kapcsolódásainak jelentős része ilyen. Egymásra nézünk, talán beszélünk is, de pontosan azt nem adjuk, amit a másik szeretett volna, mert az igazi figyelem sem trükkel sem erőszakkal nem megszerezhető. Pusztító ez. Nagyon. Magány a nyilvánvaló eredmény, millió ember szeme láttára akár, mert reflex csak, ahogy az emberek a tekintetüket kapkodják, igazi figyelem nélkül, tehát magány marad az igazság. Sőt fokozódik. Ami a halál. Pontosan, ahogy mondja: sírok, amelyeket nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak – anélkül, hogy tudnák. Valóban ilyen. A kapcsolódás ellentéte nem egyszerűen magány, hanem jeltelen sír, pusztulás, halál. Hogy hogyan változtass? Nagyon egyszerű. A kulcs a zárban, csakis Rajtad múlik, hogy elforgatod-e: figyelemigény helyett adni próbáld azt, és FIGYELJ ma kicsit, Te magad, jobban, képes vagy!
*
Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt meg nem szabad elhagyni! Jaj nektek, farizeusok! Szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a nyilvános tereken. Jaj nektek! Olyanok vagytok, mint azok a sírok, amelyeket kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak – anélkül, hogy tudnák.” Erre egy törvénytudó méltatlankodni kezdett: „Mester, ha ilyeneket mondasz, minket is gyalázol.” Ő azonban így folytatta: „Jaj nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.”
Lk 11,42-46
Öröm, ha megosztod!
