Sokan szenvednek, és sokan nem értik, hogy miért. Nagyon egyszerű. Mert elutasítják a lehetőséget. A szenvedésének nincsen más oka, mint ez az egy, hogy az ember elutasítja a lehetőséget, ami pedig az orra előtt van, a szenvedés oka, hogy az ember maga halogat, amikor pedig lépnie kellene már. Kockázatos, igen, változtatni kellene, igen, talán a biztonság kárára, igen, dolgokat másképp csinálni, igen, másképp dönteni, másképp priorizalni lenne időszerű, de nem teszed mégsem. A szenvedés oka, hogy a régi, jól bevált, senkit meg nem bántó, kényelmes, biztonságos, egó-kímélő úthoz ragaszkodsz akkor is, amikor pedig már szakadékba vezet. A szenvedés oka arrogancia. Hogy az időszerű lépés helyett márpedig helyben állok, mert majd én tudom, mert korábban így volt jó, hiába hivogató a lehetőség, elutasítom. A szenvedés oka gyávaság. Hogy félek. Legbelül ez tart vissza. A szenvedés oka butaság. Hogy nem merek, nem tudok távlatokban és összefüggéseket látni – és végül a szenvedés oka legfőképp a magány. Hogy nem merem, nem tudom, nem volt kikkel megosztani, és így tanácsot sem kaptam. Változtass ezen! Változtass, ameddig még teheted… különben, igen, meghalsz.

*

Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: „Mondjátok meg a meghívottaknak: íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre!” De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!” A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: „Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád?” De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: „Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak!

Mt 22,1-14

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!