Eljön. Ezt gondolom. Hogy konkrétan és szó szerint értendő mindaz, amit mond – azonban ez sokkal, sokkal, sokkal… beláthatatlanul messzebb várható, mint azt mi érteni szoktuk. Évezredes lépték. Nem évszázados. Talán nagyobb. Amihez képest viszont aránytalanul sokat foglalkozunk a témával. Fontos, hogy eljön. Készenlét. De a várakozás nem lehet az ember elfoglaltsága, hanem épp ellenkezőleg, csinálásban kell lenni, ha azt szeretnéd, hogy minél hamarabb jöjjön, mert ahhoz a világnak kell olyan állapotban lenni. Fény és élet. Vélekedésem, hogy abban – ahhoz hasonló – állapotban jön, amiben távozott, nem emberi test tehát, amihez a világ nagy részének muszáj olyan állapotban lenni, hogy őt észlelni, fogadni, értékelni tudja, hogy tehát erre érdemesek legyünk. Csakis egymást segítve juthatunk ide el. Ezért nincsen hasznosabb tevékenység, mint másoknak az úton segíteni, mert magam így sokat tanulok, mert ő így előrébb lép, mert ő is átadja másoknak. Jól felfogott önzésből is muszáj egymást támogassuk. Imádkozni, igen, de cselekedve.
–
Abban az időben Jézus példabeszédet mondott arról, hogy egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.” A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: „Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.” Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”
Lk 18,1-8
Öröm, ha megosztod!
