A becsület törékeny. Sőt. A legtörékenyebb dolgok egyike, amit valahol zsigerileg minden ember érez, és ezért vagyunk hajlandóak messze tovább menni a becsületünk védelmében, mint szinte bármely más témában. Nehézsége ennek, hogy legbelül persze mind becstelenek vagyunk. Becstelenek is. Olykor. Nagyritkán. Amikor nem merünk épp bátrak, egyenesek és őszinték lenni, amikor nincs hozzá erőnk, hogy az ehhez szükséges többlet munkát (pénzt) egy helyzetbe beletegyük, amikor azt gondoljuk, hogy megúszhatjuk kevesebbel is, amikor – és ez a legfontosabb – azt hisszük, hogy senki nem veszi észre, hogy nem derül majd ki. Akkor. Akkor olykor a könnyebbik utat választjuk. Sokat csináltam. Kifelé tökéletesség, belül mocsár. Minimum láp. És a magyarázat – magamnak – hogy ez összességében így jó, hogy szükséges, hogy a nagyobb jót szolgálni legjobban így tudom. A lenyűgöző ebben – visszatekintve – hogy amit nagyobb jóként ezekben a helyzetekben szolgálni próbáltam az kivétel nélkül minden esetben a saját önzésem volt. Magam miatt vágtam a kanyarokat le. Hogy nekem jobb vagy könnyebb legyen. Becsület volt az ár. A közel állók látták, még ha a világ nagy része nem is, és aztán rettenetesen fájdalmasan nagy árként éltem én magam is meg, amikor huszonéves suhancként tízmilliós sportautóval furikázó Aranyéletem becstelenségei a fejemre kamatostul visszahullottak. Másrészt mégis megérte. Mintha aludtam volna legbelül, míg ez a pofon-sorozat be nem talált, kellett a saját tapasztalás, ettől, és csakis ettől ébredtem végre fel. Belül. Részben becstelen addigi önmagam belsejében egy tisztább és igazabb hang, megalkuvást kerülő törekvés arra, hogy akkor most már valóban jól csináljam a dolgaimat. Nem a világ miatt többé. Nem. Hanem magamért. És amióta ez a valódi magamért, a hasznosulás és lelkibéke iránti igény hajt, azóta működni is sokkal jobban működik. Az élet. Az derült ki, hogy mégsem sprint. Szépségverseny sem. Hanem hosszútávfutás, amit a megfelelő, a számomra alkalmas és otthonos és termesztés tempóval remekül tudok teljesíteni, lépésről lépésre. Amint a bokaficamot okozó kanyarátvágásokat kihagyom. Munka. Igen. Az derült ki, hogy az élet munka, sőt a jó munkát jól végezve: boldogság, és ez becstelenség által derült ki, a döntéseim következményeivel szembesülve – kívánok tehát jó becstelenkedést, mindenkinek! :-)
Öröm, ha megosztod!
