A művészet szolgálat. Kell legyen. Az igazi művész átadni próbál, valamit, amit tud, még ha talán sosem fejezte még ki. Fényt. Ellentéte ennek a sötétség, ami az alvás, majd az ébredést azonnal követő purgatorium sajátja, ahova az ember tisztulni kerül, a démonaival szembesülni, szabadon őket ezért kell engednie, hogy rájuk nézve megérteni esélye legyen. Magát. Continue Reading
Lenyűgözően legnehezebb számomra egy ideje a növekedés. Hagyni. Évek óta tudom, évtizede már, hogy a világ rendje egyszerűen csak, hogy ami él növekszik. Szükségszerűen. És ami nem él, az Continue Reading
Hogy vagy? Én rosszul. No nem nagyon és nem igazán, de mégis. Hónapok óta tisztul a kép, hogy tovább az új évben hogyan, és merre, korszakváltás előtt állok, ismét, és értem, és lelkesít nagyon, Continue Reading
Nomen est omen, minden téren, tehát, igen, a Nagyobb irányában is: a név kifejezi a viszonyt. Hmm. Rácsodálkozás ez most, hogy Continue Reading
Puszta. Hmm. Igen. De miért a pusztában beszélt? Érdekes ez, nem gondolkodtam még rajta… Continue Reading
Nehéz. Ez. A tömeg. Hogy mennyire elképesztően sok ember van mennyire elképesztően rosszul, nehéz nem akarni segíteni nekik. Nehéz úgy, hogy pedig tudok. Hogy napi tapasztalatom ez, tehát tudom, hogy tudok, segíteni, konkrétan és gyakorlatilag – ez a legdurvább – Continue Reading
A jövő az egyik legfontosabb téma azok közül, amikkel nem foglalkozom. Egyáltalán nem. Nem kell tudjam, nem kell értsem, a világ végét éppen úgy nem, ahogy a saját halálom pillanatát sem. Vagy hogy mi van az együgyű korszak után. Nem kell. Continue Reading