Köszönöm, hogy kitartottatok mellettem ebben az egy hónapos őrületben, meglepően kevesen mondtátok le a hírlevelet közéleti megnyilvánulásaim nyomán. Öröm ez, és megtiszteltetés.
A héten nőnapi beszélgetésen voltam – az elkészült felvétel értéke, hogy ebben most nem csak én, hanem három férfi mondjuk lényegében ugyanazt a női út csodái, és a megfelelés veszélyei dolgában.
Videó itt – szeretettel kívánok boldog nőnapot! 🌷
Másrészt a Fehér Nyúl hetedik adása is kikerült, ami most végre megfelelően nyugodt és mértéktartó, hogy – reményeim szerint – mindkét oldal hívei számára értéket adjon. Általános élményem, hogy a korszakos rendszer, tehát az identitás evolúció lényege, hogy az állapotaink meghatározzák (predesztinálják) a viszonyulásainkat, így ennek evolúciós ugrásai egyéni életútjaink (karrier és párkapcsolati) kihívásai mellett jól magyarázzák a közösségeink állapotát is.
Szép, ahogy nem sikerülnek elsőre a dolgok. Politikai elemzőként újszülött vagyok, ami nem csak azt jelenti, hogy kezdő, tehát nem elég jó még az első néhány kísérlet – hanem, hogy életképtelen. Másképp: józan ész alapján biztos halál vár rám. Ami csak azért nem következik be, mert – pontosan úgy ahogy egy csecsemő esetében is az anya reagál, amikor a baba sír – a világ (a Sors, a Mindenség, a Véletlen, a Teremtés, az Atyaisten) reagál arra, amit az ember “bénázik”, annak ellenére, hogy talán még 18 év, mire valóban életképes leszek.
Sokan keresik a Társukat, és sokan keresik az Ügyet. Tapasztalatom, hogy
Az ember akkor tart helyes irányba, ha racionálisan bár életképtelennek látja, amit próbál, de mégis tennie kell, mert nem tudja nem csinálni.
A biztonság halál. Ezt tanultam.
A helyes út nem biztonságos, és ez az ész számára könnyen belátható. Csakhogy a Hitet az ész nem érdekli.
Másképp:
Minden ügy, minden igazi kapcsolat, általánosítva: minden helyes lépés ára végül az életem. Adom vagy sem.
Kemény ez nagyon. Hogy a Kaland, az Ügy, a Küldetés, az ÉN utam, a megtalált Feladat, az isteni Hívás… sírással kezdődik. Sírással és életképtelenséggel. És totálisan a világ, tehát más emberek reakcióin múlik, hogy valami életben marad-e. Egyrészt. És másrészt még ennél is durvább, hogy hány halott csecsemőt kell mindannyian világra hozzunk, mielőtt életképes kapcsolat, karrier, szerepvállalás sikerül. Végül az meg egyenesen szívszaggató, hogy hányan nem állnak fel az egyetlen lelki gyermekük halálából. Annyi ilyen embert látok, hogy azt hitte, hogy JÓ lesz, azt hitte, hogy EZ az. És amikor mégsem sikerül, akkor a szülést átkozza el, és többet magából világra nem hoz, Hinni többé nem mer, mert a kudarc FÁJ, erre figyel, ahelyett, hogy ünnepelni tudná, hogy a lelke már Szülni képes, és azt észrevenné, hogy a kis halálok nem a gyermek és a jövő halála voltak, hanem szülési fájdalmak csak. Az Új Önmagunk világba születése egészen elképesztően fájdalmas, és hosszan tartó vajúdás. Tetszik, vagy sem. A kérdés nem ez. Hanem, hogy bábaként kiket használsz, kikkel veszed körül magad – LEGYEN közösséged!
MINDEN ÜGY, MINDEN IGAZI KAPCSOLAT, MINDEN HELYES LÉPÉS ÁRA VÉGÜL AZ ÉLETEM. ADOM VAGY SEM. A helyes kapcsolódás kulcsa, hogy kiszolgáltatott merek-e lenni – kapcsolatom azokkal van, akik felé megnyitom a mellem, aki felé tálcán átadom dobogó szívem.
A kérdés nem az, hogy racionálisan mi biztonságos, hanem ellenkezőleg, (1) mi elég fontos, hogy bátorságom legyen belevágni annak ellenére, hogy a halál valószínű, (2) akikkel kapcsolódom segítik a növekedésem, vagy hátráltatják azt.
Nos?
Neked mitől van halálfélelmed?
És KIK a közösség, akik Hiszen Benned?
Jó munkát!
István
további írások: envagyok.info
kurzusok: enakademia.net
közösség: utonjarok.hu
Öröm, ha megosztod!
