Olyan nagyon érdekes, hogy mintha muszáj lenne ellehetetleníteni magam. Néhány évente. Mintha öngyilkosságot kellene elkövessek, nyilvánosan, értve ez alatt, hogy a józan ész számára értelmetlen módon “kell” ilyenkor kiálljak valami mellett úgy, hogy ez mindent veszélyeztet, amit addig csináltam, amit már elértem.

2013 volt az eddigi legnagyobb hullám. Férfi-nő témában már évek óta írtam, a blogom már sokan olvasták, sőt a Nyitott Akadémia is megtalált épp, könyvről beszéltünk, és az ország nagyjaival adtam elő az Urania filmszínházban… és akkor nekem “muszáj volt” provokatív-belemenős módon fogalmazni az NLC-nek.

Teljesen ellehetetlenítettem magam ez által a “véleményformáló közértelmiség” szemében – akik sikeres amazonok és korrekt vándorok –, és akkora felháborodás volt, hogy ellen cikkeket írtak, sőt egy későbbi főszerkesztő váltás után az NLC Cafe végül törtölte is a velem megjelentetett interjút. Ki és leradíroztak. Teljesen.

Vak voltam akkor erre, nem tudtam elképzelni. Most sokkal tisztábban látok. És pontosan ezért volt muszáj megint kitenni magam – és a családom, és a hozzám már kapcslódó emberek közösségét – egy újabb „értelmetlen”, kicsit sem taktikus lépésnek. A héten Orbán Viktort magyaráztam el a korszakos rendszer alapján.

47 perc az okfejtés, és utólag úgy érzem, hogy érthetőbb sokkal teljes egészében megnézni a YouTube-on, itt, ha érdekel, mint a Facebook kivonatot. Ugyanez podcast formában is elérhető, Spotify vagy Apple platformon, emitt.

Motivációm erre, hogy háború az élményem, napi szinten, nem egyszerűen a nagypolitika, de családok és közösségek szintjén. Aminek egyedüli oka szerintem, hogy ma Magyarországon minden egy emberből indul ki, és hozzá érkezik vissza – és ennek az egy embernek nem értik, nem értitek elég tisztán a működését.

Küldetésem, hogy “Legyen mindenki boldog!”, amihez azonban nem csak az egyéneknek kell az úton haladni, hanem a környezetünknek, a közösségeinknek is. Ezért szólok most a nagypolitikához hozzá. És azért, mert a közösségek is korszakos úton járnak, és így áttörést a nemzetnek is csak az igazság hozhat.

Fontos, hogy nem foglalok állást. Nem tisztem eldönteni, hogy hogyan szavazol. Azt próbálom csak elmondani, hogy ha dühít, ami van, és le akarod Orbán Viktort váltani – vagy ha nem érted, hogy miért támadják ennyien, és nyugodt lélekkel akarod őt továbbra is követni IS értened kell jobban a működését.

Hogy mi a tanulság… számomra most az, hogy milyen fantasztikusan felszabadítóan döbbenetesen nagyszerű érzés megölni magam.

Nincsen nagyobb katarzis, nincsen nagyobb boldogság, mint bátran szembelépni a félelemmel.

Mert

A korszakváltás mindig öngyilkosság, tapasztalatom szerint CSAK öngyilkosság lehet.

Mert

A korszakváltások lényege, hogy egy mozdulattal teszünk mindent félre, ami korábban fontosnak tűnt – egy nagyobb Igazságért, mint ami szerint addig éltünk.

Hívlak erre Téged is.

ÖLD MAGAD MEG!

Értsd: állj ki, és vállald, bármi is legyen, amitől félsz – semmi ne legyen az igazságnál fontosabb! Úgy sem, hogy persze az „új” Igazság sem abszolút. De ettől még mindig tisztább és teljesebb, mint a korábbi volt.

Jó munkát!

Hálával,
István

 

p.s.
Annyian érdeklődtök a személyes Férfi Workshop és Női Workshop iránt, hogy mégis folytatom. Március 18. és 20. indulnak a csoportok – 12 hely van, amiket azonban az előjelentkezők már nagyrészt megtöltöttek. Kattints, ha érdekel!

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!