Minden leckéhez érkezik tanító is. Pontosan időben. Sőt. Lecke nélkül tanító sincs, mert lecke nélkül érzékenység, nyitottság sincs a tanítóra. Az érzékenységet a szenvedés szüli. A szenvedés funkciója, értéke, lényege, hogy megnyit az újra, a most időszerűre. Oka, hogy ellenálltam. Ami pontosan a becsapódásig tart. A mélypont Mágiája. Ez. Vicces, hogy épp egy éve írtam erről.
Szenvedni JÓ.
Mert az érzékenység fokozódik, míg észreveszem a leckét és a tanítókat. Minél jobban szenvedek, annál több a tanító. Míg végül minden az. Szó szerint MindEn. Jó ezt tudni. Emlékezni, amikor szenvedek épp, és szétnézni. Ennyi csak a dolgom. Szétnézni. A segítség azonnal látszik, amint szétnézek. Amint ki is nézek, nem csak be. Ki. A válasz kinn van. Folyamatosan ott van, és bármikor hozzáférhető.
Mindig VAN segítség.
Kérdés csak, hogy mennyi kell hozzá, hogy ész-re-vegyem, hogy legyőzzem a büszkeségemet, hogy túltegyem magamat azon, hogy azt hiszem, én tudom, egyedül is tudom, vagy ha még nem, majd rájövök. Én. Akarok. Persze, hogy szabad erőlködni. De folyamatosan van segítség. Elérhető. Bármikor. Erre is jó volt Séta. Tapasztalni. Apró, mindennapi dolgokban, de hosszú időn keresztül. Tapasztalni. Míg az ember végül nem csak elhiszi, de megszokja.
A Rendet.
Hogy semmi nincs a Renden kívül. Csak a Benn. A Benn a Renden kívül van. Amíg azt hiszem, hogy van. A Benn. Amíg magam vagyok önmagam Istene, addig kívül vagyok a Renden. Mármint nem, nyilván, akkor sem, de addig sziget vagyok az áramlatban, jéghegy az óceánban. Magam választom magamat el. A boldogságtól. Ami Van. Csakúgy. Van. Jelen. Játékosan. Tehetségem, Funkcióm szerint gazdagítva a Táncot. Bízz az útban!
Öröm, ha megosztod!
