A Lelkesedés Teremt, az ismeretlen iránt, kíváncsiság, mindig, más néven Vágy, ami az Új felé hajt, amit még nem tapasztalatam, és amiből régi lesz, amint már igen. Minden síkon. Ezt eddig is tudtam. Hogy én éltetem, ami belőlem születik, azt is, akár gyermek, akár ügy, akár közösség, mindegy, szervezet, aminek szüksége van rám, tehát végül […]
Category / Dolgunk itt
Ego Show #6 – Pünkösd, avagy Élet a valláson túl
A hatodik adás témája, mi is lehetne más Pünkösd vasárnap, a vallás, pontosabban az Atya, a Fiú, és a Szentlélek, ezek korszakos jelentősége, hogy melyik mi, és hol és miben jelentkezik, az én tapasztalatom erről, a „vallás”, mint a megértés korszakai, mint annak leképeződése, mindez az én személyes tapasztalataimon keresztül bemutatva, értelmezve, szintetizálva és feloldva … vigyázat, személyes … sőt, helyenként érzelgős is. Continue Reading
Podcast: Embed
Hegy a Földben.
Hullámvasút az élményem, néhány napja, ez az angliai út, hogy meghívást kaptam, és én beszálltam, és elragadott, és pörget, és fogalmam sincs hova, de visz miközben gyorsul is, és bár ez az egész meglehetősen félelmetes, de viszonylag nyugodt vagyok, mégis, mert már elég sok tapasztalatom van arról, hogy jó a vége, sőt, az általam elképzelhetőnél mindig csodásabb, különösen, mikor nem avatkozom be, ha nem próbálom magam óvni, ha belemerülök, azzal arányban, amennyire engedem … és ez most koncentrált, nagyon, mintha vizsga lenne, szintlépés, érettségi … azt hiszem, tudom, azt hiszem, értem, hát akkor tessék, Tükör, önmagam szinte minden változatával találkoztam az elmúlt napokban, és nem csak belső élményként, de külső személyekként is … vicces ez … a saját szemembe nézni, és látni a Víziót, a Tüzet, de a megakadtságot is … kísértetkastély … szó szerint, ami egyetlen kérdes körül forog: Mit Akarsz? … Lucifer pörget, széles mosollyal az arcán, pörget, és pörget, és pörget, és bármit megkaphatsz, mindent, akármit, de ehhez először tudnod kell, hogy mit akarsz, szűkíteni, és még, és tovább … Mi Az? … Continue Reading
Nyugalom.
Nyugalom a legfontosabb. Az sem baj, ha nem tudod, hogy hová megyünk, hogy pontosan hová, hogy biztosan megérkezünk, honnan is tudhatnád, senki nem tudja, minél hangosabban állítja, minél inkább vitatkozik, annál kevésbé … hiszen nem tudhatja … ő sem, Te sem, én sem, hogy sikerül, azt nem, csak hogy mindent megteszek, azt igen, azt tudhatom, és ez elég is … Szándék és Irány eredője a Nyugalom … Continue Reading
Megfelelni JÓ.
Okkal az Apa, okkal az Anya. … és én Lázadhatok, persze, és meg is tagadhatom, és el is hagyhatom, és az ellenkezőjét is csinálhatom, szanaszét analizálhatom, és hihetem, hogy túlvagyok rajtuk, hogy leszámoltam a gyermekkorommal – de az mégis lehetetlen. … Rend van. … Senki nem véletlenül születik. Oda ahová. Sőt. A neveltetés sem véletlen. Hobbik sem. Barátok és ismerősök sem. Semmilyen gyermekkori vagy egyéb élmény sem. Az elvárások sem. A bukások sem. A csapások sem. … Hogy ez izgaságtalan? Nem. Épp nagyonis Igazság. Csak nem mindig értem. Continue Reading
Vezető, Király, Pap, Mágus, Bolond
A Vezető megszállott, Hatalommal terhes, annak gyakorlásával, Lovag, Amazon, aki a Király irányában lojális, rá felnéz, neki engedelmeskedik, olyan akar lenni, vele alázatos, előzékeny, picit szerelmes is belé, másra azonban alig hallgat, sőt, önző és kemény, mindenki mással, épp ezért tehát csakis a Király vagy a Királyban álló Nő tudja Irányban tartani, Keret-ezni. Continue Reading
The Ego Show #1
Az Egó Show első vendége Joós István, ember, akivel arról beszélgetünk, hogy mi is ez az Ego Show, mért épp ez a neve, és mért is ír ő, és mért ad elő, és mért újít időről időre, honnan az Én Vagyok, szerinte miért releváns ez másoknak, miért olvassák, hallgatják őt egyre többen, végül, hogy szerinte lehet-e, hogyan lehet megszabadulni tőle, mi a taktika, a trükk, a Lépés, ami a függések eloldását lehetővé teszi … a jó hír, hogy Van.
: )
Podcast: Embed