A Lelkesedés Teremt, az ismeretlen iránt, kíváncsiság, mindig, más néven Vágy, ami az Új felé hajt, amit még nem tapasztalatam, és amiből régi lesz, amint már igen. Minden síkon. Ezt eddig is tudtam. Hogy én éltetem, ami belőlem születik, azt is, akár gyermek, akár ügy, akár közösség, mindegy, szervezet, aminek szüksége van rám, tehát végül ő vagy én a döntés, mindig, mégpedig nálam, a szülő döntése ez, hogy ad-e életet, tehát áldozza-e magát, vagy véget vet a sornak, és maga integrál és integrálódik, vissza … ez a döntés, és ez a döntés nálam van … Nálad, Nála, Mindenkinél … Tudom. Már egy ideje. Mert tapasztaltam. Pusztultam már bele, mert adtam már meg magam, de az sem volt soha elég, a teljes életemet akarja, és ez rendben is van, megbékéltem ezzel, tudom, hogy én döntök … viszont … rácsodálkozás ma, hogy
Továbblépni csak egyénként lehet.
Tehát, hogy ez az egész, az átlépés, csak egyéni szinten, egyének számára értelmezhető, semmiféle közösség nem léphet tovább. Ezt látom. Mármint, hogy tovább igen, Van közösségi evolúció, de valójában az sem a közösségé, hanem az egyéné, aki az egésznek a fókuszpontjában áll, lép, lüktet, aki élteti, az ő mindenkori jelene határozza meg a közösség életét, és a közösség éppen ezért ÁT nem léphet, egyik sem, mert senki nem vihet senki mást magával, a szabad akarat, a Rend lényege épp ez, hogy végül minden út személyes, még ha szövetségben is megyünk egy darabig, egy ponton szükségszerűen felbomlik, a különállásunk, elkülönítő törekvésünk ezen rétege is, a közösségek, sincsenek végül, mert az átlépés egyéni … Egy-Én … az újjászületés lényege ez, mely okból tehát közösség nem születhet újjá, nincs neki hová … mert csak Egy Közösség Van, Köz-ös-Ég, ami mindenkit vár. Pontosabban, nem. Nem vár. Hanem, ugye, Van, aminek már most és mindörökké részesei vagyunk, akár tudunk épp róla, akár nem.
Tehát a közösségek is tévedés.
Mármint értékes és szép és jó, de szükségszerűen időleges, tehát, csak mint iskola fontos, míg időszerű, játszótér, de fogalmilag nem maradandó. A belehalás kereteit adja, a közösség, itt. Értéke, hogy átmegyünk rajta. Közösségeket vágyunk, közösségkeben létezünk, közösségeink által határozzuk magunkat meg, de ez mind, mind tévedés. Azt az Egyet kivéve, a Közösséget … amihez erek, patakok, folyók, folyamok és tavak vezetnek … a folyó a változó, üde, folyamatosan megújuló, picit néha rohanó közösség, a folyam egy vállalat, a tó stagnál épp, megőrzésre törekszik, például egy vallás, de ez mind teljesen mindegy, az áramoltatás eszközeiként fontosak, csak, ennyi a létjogosultságuk, de csak az Óceán Van … pontosabban, a Víz … semmi más nincs, mint a Víz … és ezért tehát baromira nem kell az „Óceánt” elérni … sem … sem semmit, mert a Víz Vagyunk, Vagyok, Van … és kész.
Öröm, ha megosztod!
