Élményen, hogy nem egy, hanem kétféleképpen kapcsolódom Istenhez. Egyrészt Munka által. Hogy ÉN Tartok felé. Olymódon, hogy tapasztaltam, tehát imádom Ő-t, amiből szükségszerűen következnek Rá figyelő, tehát egyre helyesebb Tettek. Így Dicsőítem. A munka értelme számomra ez. Hogy jó. Ami mások szolgálata, igen, de végül Isten dicsőítése. Ezért mondogatom, hogy “Jó munkát mindenkinek!”
És másrészt Isten kapcsolódik velem. Értve ez alatt, hogy Ő bennem van, ha semmit nem teszek is. Ha mindent elrontok is. Amikor végső magányba zuhanok is. Bennem van, ÉS szeret. Amikor kétségbe (tehát a saját fejembe, tehát reményvesztettségbe) esem. Akkor. Amikor én magam gyűlölöm. Akkor is. Holott pedig bűnös és vétkes, mert tökéletlen és gyönge… mert nem Isten vagyok. És mégis. Van. Ő Bennem. És így én Ő-benne. Vagyok.
A kapcsolódásaim ebből fakadnak.
Isten felé tartok, és Munka által szeretek akkor, amikor mások lábát mosom, ami a Szolgálat.
Végül mindenki mossa valaki lábát. Az egy nagy kérdés, hogy a magamét mosom, ami önimádat és onánia, vagy sikerül megtalálni a konkrét embereket, akiken keresztül az ember Isten lábát mosni tudja.
Ez számomra a Szerelem iránya. Az én törekvésem Felé. Az ember a nagyobba Szerelmes, csak a nagyobba tud Szerelmes lenni. És a Nagyobbhoz vonzódva, a Nagyobban való részvétel – a Részvétel – által, tehát a Teremtéssel kapcsolódva, tehát Mások életét gazdagítva, tehát Áttételesen tudunk kapcsolódni.
Az élet játékának lényege: a leghelyesebb szerelmet, tehát legjobb Irányt, tehát leghelyesebb legnagyobbat, tehát számomra ma érthető a legnagyobb jót megtalálni, mely felfedezőút Istenhez szükségszerűen vezet.
És másrészt a másik kapcsolódási mód a Szeretet, ahogy Isten bennem van, felém kimeríthetetlen bőségben „pazarol”, ami számomra a Pihenés. Egyrészt. És másrészt ami amit én magam a saját Szerelmem áldott pillanataiban a Szeretet általam megvalósuló tettei által azok felé gyakorlok, akik bennem belül vannak, tehát rám (nem rám, hanem rajtam keresztül, mint majd látni fogjuk mindjárt) Szerelmes, tehát Lenyűgözött szemmel néznek. Az én Munkám nekik Pihenés.
Istennel való kapcsolódásom két módja: a szerelem és a Szeretet – munka és pihenés.
Fontos, hogy ezek nem egyenrangúak. Mert a Szerelem (tehát az Imádatból és Lenyűgözöttségből fakadó helyes munka, hogy minden erőmmel a Nagyobb felé törekszem, tehát azt gazdagítani akarom) mindenkor következménye a Szeretetnek: definíció szerint az, hiszen a Szerelem mindig csak reakció az emberi életében a megérintettségnek. Egyszerűbben: az ember abba szerelmes, ami az önzése falain átjut, tehát magánál pillanatnyilag vagy tartósan fontosabb, mert jobban meg tudja érinteni mint az önimádat.
A Szerelem mindig a Nagyobbnak szól. Az ember oda szerelmes, ami lenyűgözi, ami felé tehát Törekszik, amit Akar magának. Ahol Részes szeretne lenni.
Fiatalkorban ez egy másik ember, egy férfi-vagy egy nő teste és lelke. Vele egységben lenni, Őt magamnak megszerezni, Hozzá csatlakozni, Vele élni. És aztán csalódunk ebben a célban. És a csalódás által fejlődünk: ami csak annyit jelent, hogy aki nem teljesen hülye az a szenvedés által, tehát tapasztalati úton belátja, hogy nem volt elég jó a cél. És akkor jobb Célt találunk. Például a család. Míg abban is csalódunk. És a barátságban és a nemzet ugyanígy. És így egyre nagyszerűbb Irányokat, egyre jobb Vágyakozást találunk, míg a végső, mert már nem meghaladható, mert legnagyobb, tehát legjobb vágyódáshoz eljutunk, ami a Teremtőben való részesség, a Teremtésben való részvétel által.
A végső szerelem Isten.
A végső szerelem Isten, mert az egyedüli helyes legnagyobb Jó, tehát Az Irány, ahova mind megérkezünk, akik az Úton kitartani merünk, szükségszerűen: Isten. És akkor Vele kell kapcsolódni. Ezt figyeljük, ennek jeleit értékeljük-ünnepeljük.
A Hála a szeretettségre adott reakcióm. Aminek Helyes Figyelem a feltétele, ami azzal arányban megy az embernek, amennyire a Vágyódása helyes.
A Hála a helyes tett feltétele. Helyes tettre – tehát a helyes Imádatra, helyes Szerelemre, helyes Áldozatra, helyes Munkára – az képes csak, aki szeretve érzi magát. Isten által közvetlenül: az Élet kegyelme által, és Isten által közvetetten: mások felém irányuló Szerelme-Szolgálata-Tettei, helyes Pihenés által. A szeretet egyedül forrása: Isten. Amit az ember közvetlenül és közvetetten is tapasztal.
A boldog ember nem önmagát szereti, hanem Isten feléje irányuló szeretetét ünnepli önmaga megbecsülése, helyes pihenés által, magában: Istent szereti.
Kérdés indította bennem ezt az írást, amit a közösségben kaptam, hogy hogyan kapcsolódunk, férfi és nő együtt a nagyobba. Ezt írtam: “Az én tapasztatom, hogy egymásba állunk. Mindenki közvetlenül az eggyel nagyobban.” Amire újabb kérdés jött, hogy akkor “a nő nem kapcsolódik közvetlenül a nagyobba”? Válasz: “De igen. Átlát rajtam… azzal arányban áll velem egységben.”
A Nő átlát rajtam: értsd azzal arányban áll velem egységben, amennyire azt látja, amit én látok, amennyire Szerinte én helyesen látom, amit Szerinte látni kell.
És másrészt: befelé is kapcsolódik. Ami alatt azt értem, hogy Szeretve érzi magát. Isten által, a Teremtés részeként. Amihez a személyes léte, a Teremtett világgal való interakciója, és ezen belül az én tetteim is hozzájárulnak.
Így értem, amit szintén régebb óta mondogatok haladóknak, hogy végül
Isten és Isten között vagyunk kifeszítve. Férfiként és nőként. boldogok azzal arányban tudunk lenni, amennyire ezt elfogadnunk sikerül.
Napi élményem ez.
Hogy
Isten és Isten közötti folyamatosan vékonyodó, tehát konkretizálódó jelenlét vagyok, aki dolgomat-tálentumaimat-szolgálatomat, tehát, mondjuk ki, igen: nagyszerűségemet jelentéktelenségem elfogadásával arányban tudom megélni.
Mert ezzel arányban tudok helyesen kapcsolódni, tehát illeszkedni-követni. És általam azok, akik rajtam keresztül néznek. Mint a Nő, aki a Társam. És mindazok, akik számára követendő példa, tehát vezető vagyok. A Lenyűgözöttség, tehát Imádat, tehát Szerelem a helyes irányt jelöli ki az életemben. Aminek munka az eredménye, ami Dicsőítés, tehát az Imádat gyakorlati kifejeződése, a megvalósulásának módja. Szeretet pedig, amit jutalomként kapok. A Szeretet Istenben gyökerezik, szuverén módon egyedül Ő képes rá, és mi a mindennapok bátor tetteivel mind tükrözzük-továbbítjuk csak egymás felé.
Isten Szeretet. Ezt sokan értik. Amit nekem nagy áttörés volt meglátni, hogy a Szeretet Isten. Minden Szeretet. Isten.
És így tehát:
Aki a Szeretetet gyakorolja Isten munkájában részes – aki a Szeretetet gyakorolja Istenben részes. Ami a Helyes szerelem, a helyes emberi élet.
Az emberben a Potenciál, a Boldog Élet kulcsa, a Helyes Kapcsolódás módja, hogy a Szeretetnek, tehát Istennek lehet csatornája-megvalósítója.
A Szeretetre adott emberi reakció a Hála, amiből a Szerelem-Imádat táplálkozik- következik, mert ebből a szeretettségből az ember Erőt kap Az Irányba, amerre Hálás, tehát Lenyűgözött. És így egy nagy körforgás az egész.
Isten Szeretete az alap, amire az ember Hálája reakció, amiből Isten Dicsőítésében való részvétel szándéka és ehhez Erő, tehát az Imádat tettei, tehát a Munka, tehát a Szeretet megvalósulásában való részvétel következik.
Automatikusan. Ha csak a Szeretettséget észrevennie sikerül az embernek, hogy ettől többletben legyen, ami belőle túlcsordulhat. Amihez ki kell a fejéből jusson, amihez meg kell élje a Szabadságát, amihez el kell a Saját Fontosságát túlozza, tehát Pokolra kell menjen – meg KELL az önközpontúság poklát járja…
Az önközpontúság poklának tapasztalása nélkül helyes világkép, tehát helyes hit, tehát helyes tett sem lehet.
Mert a Helyes Tett feltétele a Helyes Hála. A Helyes Hála feltétele a Helyes Figyelem. A Helyes Figyelem feltétele a Helyes Világkép. A Helyes Világkép feltétele az aktuális világkép csiszolása időszerű Tapasztalatok Által. Az Időszerű Tapasztalatok feltétele az Életben való bátor részvétel, ami a Bátor Tett. A Bátor Tett feltétele a Bátor (és soká arrogáns) Hit, hogy a világképem helyes. A Bártor Hit feltétele pedig, hogy mindig meglegyenek azok az emberek, akik mögöttem állnak, mert bennem hisznek, mert a jelenlegi világképemben hisznek. Egyszerűbben:
A helyes Világkép feltétele, hogy az ember próbára tegye, amiben hisz, nap-nap után, folyamatosan, bátran, és így az életben való aktív részvétel, tehát ez igazsággal való ütköztetés által az ember világképe szükségszerűen csiszolódik-változik, a Bátor részvétellel arányban lesz egyre helyesebb.
És kész.
Ilyen egyszerű az egész.
Bátorság az alapvető erény, Közösség a fő érték – az Irány pedig magától konvergál Istenhez.
Jó munkát mindenkinek!
István
–
Ha nem értesz egyet, az jó. Mert egyértelműen mutatja, hogy mi a tennivaló. Ha nem értesz egyet, akkor a pokolba, tehát önközpontúságban KELL mélyebbre menj. Bátorság! Társakat bölcsen válassz! Jó munkát!
Öröm, ha megosztod!
