Bicikli balesetet szenvedtem március 19-én, életmentő operációra volt szükség, amit sikerrel hajtottak rajtam végre. A nehezén, úgy tűnik, túlvagyunk, és úgy tűnik, hogy tartós következmények nélkül mert bár a lépem szétrobbant, de van egy kis másodlagos lép, ami át tudja a szerepét nagyrészt venni, továbbá – ami a nagy félelem volt – a hasnyálmirigy nem sérült nagyot. A megmaradó kihívás, ami miatt még mindig intenzív osztályon vagyok, hogy a beleim nem pontosan emlékeznek még a funkciójukra. Másrészt fontosnak érzem, hogy a lelkem járjon, elöl, a testnek is példát adva, tehát küldök szépen a két kimaradt hírlevél csendjébe most akkor immár újra. Levelet. Nektek. Íme:


 

Szeretett Mind!

Bolondok napja van. Amit évek óta érzek az együgyűek nemzeti ünnepének. Mert valóságosan meg kell bolondulni ahhoz, hogy az ember a jelen vélt biztonsága helyett az ismeretlen, tehát szükségszerűen bizonytalan jövőt bátran választani merje, ami feltétele a lelkünk mélységei feltárásának, tehát az önismeret erdején való átkelésnek, tehát a Teremtéssel és egymással és magunkkal való megbékélésnek, tehát a helyünk és párunk és közösségünk megtalálásának.

Fura talán a halál torkából kinézve egy muzeális kórházi székből nekem még mindig ezen rugózni, de nem látok más mondanivalót, aminek értelme volna, mint, hogy:

Szeressétek egymást kérlek jobban!

Szeressétek egymást jobban, mert magunkat csakis így tudjuk jobban szeretni – a kapcsolódásaink javulásának élménye kell, hogy értékesnek tapasztalhassuk magunkat –, és mert a Teremtés rendjéhez, Mindenséghez, Istenhez is csak így kapcsolódhatunk. Egymásnak Adva.

Haladóknak, röviden: szeretet nélkül imádat (ügy, szerelem, lelkesedés) sincsen. Avagy másképp: emberkapcsolat nélkül az Istenkapcsolat sem működik.

Egymás egyre jobb szeretésének módja az én tapasztalatom szerint a helyes élet, aminek eszköze az őszinteség, aminek konkrét megjelenése az igaz beszéd.

Aszerint, amire az ember képes.

Aki csak az őszinteséget – tehát a vetkőzést – gyakorolja, egyre igazabb lesz. Mert az őszinte kimondásban disszonáns lesz az igaztalan rész, amit az ember maga is érez, amint kimondta, és a világ is nagyon egyértelműen visszajelez.

Az Énakadémia értelme, hogy ezt gyakoroljuk, aminek igazodás szükségszerű eredménye, HA csak merünk bátran őszinték lenni. Az EgoYoga az együgyűség útja.

Ennyi a feladat, és ha ennyit MA megteszel: elég. 

Ha csak őszinte mersz lenni, abból változás lesz, és egyre nagyobb tisztánlátás, és egyre jobb kapcsolatok is.

Írjatok többet!

Személyeset, bátrat, bármiről és mindenről, ami nehéz… mondd el annak, akit illet, vagy ha az még nem megy, akkor se maradjon Benned, hanem írd nálunk a közösségben le!

Szívesen felírnám receptként ezt, minden magával és a környezetével birkózó embernek. A tanácsom: “Minden nap írj!” – mondom ezt úgy, hogy én évekig írtam szinte minden nap egy őszinte feltárulkozó bejegyzést.

Járnék elöl példával ma is, de nem időszerű.

Hanem helyette ezt az oldalt, a blogomat ajánlom szeretettel, ha az én írásaim érdekelnek, az elmúlt 10 évem nagy részét itt egy helyen találod meg… 1780 bejegyzés. Az oldal alján kereső. Évszám szerint is nézheted.

Szeressük egymást jobban!
Legyünk egyre őszintébbek!

Boldog bolondok napját – éljen az Együgyű Ünnep! 🌷

Jó Munkát Mindenkinek!

Hálával,
István

Become a patron at Patreon!
Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!