Játszótéren vagyunk itt, sőt, házi feladaton dolgozunk, az Iskola azonban nem itt Van. Csakhogy ezt születéskor elfelejtjük. Tehát az Iskolát felejtjük el, hogy a Feladatot megfelelően komolyan vegyük, ami az Egy Életem Egy Halálom logika. Meg kell próbáljam, mert nincsen több esély. Jól van így. Nagyon. Kegyelemből, tehát Szeretetből van így, és Fontos, hogy így Van. Olyannyira, hogy a felejtés fátylának fellebbentésére vonatkozó kísérletek hártáltatnak, mert Csinálni, és nem Érteni vagyunk itt. Ez az Alap. A Halál pedig a visszatérés. Át a fátylakon. Tudatváltás tehát, reintegráció, mert Isten Közösség, a Halál által a Helyünkre, az Igazi Helyünkre térünk vissza. Tehát. A Halál lényege az önkép megváltozása, más szóval: identitásváltás. Ez a Halál. Jelentőségét veszti szinte minden ami a Halál pillanatáig jelentőségteljes volt, és Fény gyúl, vele Megértés az Igaz természtünkre vonatkozóan. Ezzel nem csak a Közösségbe, de az Időtlenségbe, legalábbis az Idő állapotunk szerinti rugalmasságához is visszatérünk, az Örök Életbe tehát, mert az élet, a Van-ság alapvetően időtlen. És EZÉRT alapvető emberi törekvés a halhatatlanság itt, a Házifeladat „terében” és „idejében’ is. Amiből viszont az is következik, hogy igen, elérhető. Ahogy magunkat tapasztalva felfedezzük, azzal arányban. Ahogy az Igaz természetünknek magunkat megadjuk. Elérhető, pontosabban visszakapcsolódunk. Azzal arányban, ahogy visszakapcsolódunk válunk halhatatlanná. Amennyire itt és most valóban Itt és Most tudunk lenni, Bizalom, Megadás, Követés. A Bizalom a Megadás és a Követés, tehát MINDEN saját akarat és cél és vágy kiégetve elengedése vezet a Halhatatlanságba. Valódi Önnagunk felfedezése által múlik az identitásváltás, tehát a Halál szükségessége. Ez Van. Valamint az is Van, hogy NINCS ezen értelme gondolkozni. Mert óhatatlanul pózzá silányul a túl korai megértés, tehát hátráltat. : )

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!