9 éve hirdettem először férfi csoportot. Az 1000TEA teázó pincéjében kezdtük, Harcosok Klubja, ez volt az 1.0. Második változat 7 évvel ezelőtt indult, kéthetente tartottam, a lakásunkon, a Szabó Ilonka utcában, fatönkbe vagdostunk késeket, és szeretetem nagyon (2.0). A klubbot később Ügy-Műhely néven folytattam (2.1), amiből idővel Erő-Tér lett (2.2), majd következett a Férfi Klub, majd Műhely, ami az Útonjárók Közösségéhez kapcsolt változat volt. Ezt közel két éve tartom (2.3).
Mondhatjuk tehát, hogy sok tapasztalatom van férfi csoportokkal. És másrészt az is élményem, hogy nem jöttem rá. Hiszen a remény sosem az volt, hogy én tudok csoportot tartani (ezt egy ideje már tudom), hanem hogy olyan működést, szabályokat, “játékot” sikerül kreálni, amit tőlem függetlenül is tartanak eredménnyel mások, és így szaporodni kezdenek a csoportok.
Régebb óta példa számomra az AA ez ügyben. Világszerte működnek csodálatosan eredményesen, alulról szerveződve. Régebb óta élményem másrészt az is, hogy az AA nem kielégítő, mert bár mind függők vagyunk – ami A Lényeg, mert MINDEN problémánk forrása a hibás függés, ami az önközpontúság…
Mind függők vagyunk, aminek nem a függés legyőzése, hanem a Helyes függés a megoldása.
… de az önközpontúságba először bele kell engedjük magunkat, hogy belehaljunk, mielőtt abból kilábalni tudnánk, és az AA ebben nem segít. Továbbá az AA abban sem segít, hogy ha a mindenség Rendjéhez egyszer megérkezni sikerül, akkor utána hogyan tovább, új élet, hely, Küldetés és Ügy és Család ebből miként lesz.
Így tehát:
Örömmel jelentem be a TT indulását, ami a korszakos rend és az AA gyermeke.
Jellemzők:
- a korszakos ábrán, 12 mérföldkő szerint haladunk
- hierarchikus, státuszok szerinti a kapcsolódás
- a ráció halálának eléréséhez a 12 lépést használjuk
- a résztvevők mentort választhatnak maguknak
- cég nincsen, a pénz személyek között mozog
- alulról szerveződik, bárki indíthat csoportot
A TT férfi tagozata a Férfi Műhely, december 5. indul.
Info és jelentkezés: tokeletlenek.org
Mondhatnám, hogy na, most megvan, és ez az, és végre sikerült meglátni, hogy hogyan is kell ezt jól csinálni – de nem mondom. Mert nem tudom. Azt tudom csak, hogy most ez így lelkesít, örömmel hirdetem meg, és remélem, hogy nem csak jöttök, de csoportok indulnak, országszerte. Férfiaknak és nőknek. Legyen!
Hála Istennek.
Jó munkát!
István