Szeretett Mind!

Születésnapom lesz szerdán, 50. évemet kezdem. Nagy szeretettel hívlak, ha ebből az alkalomból látni van kedved engem: az első kerületi Hunyadi Lakásbisztróban leszek csütörtök este 7 és 9 között megtalálható, nézz be! Fantasztikus társaság garantált. Amit onnan tudok, hogy csupa olyan ember jön csak, aki valamilyen módon kapcsolódik hozzám. Amivel nem azt akarom mondani, hogy én fantasztikus volnék, egyáltalán, hanem, hogy aki hozzám kapcsolódik az itt bizonyosan jól érezheti magát.

lakasbisztro.hu

Második hírem, hogy születésnapomhoz közeledve minden évben beérnek meglepő felismerések, és idén is így lett. Sőt. Megdöbbentő belátásra jutottam, mi szerint át kell adjam, amit építettem. Megrázó ezekben – azzal együtt, hogy magamban hibát találok –, hogy fájdalmasan nyilvánvaló, hogy a vágyott fejlődés akadálya még mindig én vagyok. Nehéz, hogy az önismereti út harmadik szakaszában már nem mintáink “szülők és társadalom által épített börtöne”, hanem épp a minták börtönéből kiszabadító hitrendszer és létmód hibái a leküzdendők. Tehát pontosan az, ami pár éve még az életemet mentette meg. Vélekedések, szokások, közösségek. Mert többé nem időszerű. Számvetés alább.

at-kell-adjam-a-cegeimet

A héten “nagyot ment” a “Csak szex és más semmi” videó, ami egyrészt szuper, másrészt fárasztó, hogy ennyire két-három témán múlik… hogy van pár fogalom, ami ha a címben szerepel, akkor rengetegen nézik, és ha nem, akkor nem. Másrészt elfogadom ezt. Szuper intellektuális játék az egyensúly.

youtube

Kevesen néztétek, de sokkal fontosabbnak érzem az eheti podcast adást. A Fehér Nyúl 4. része arról szól, hogy szerintem nem egyszerűen a liberális demokrácia bukott meg, hanem a keresztény hitrendszer aktuális formái: a nyugati vallásosság. Élményem, hogy “vágott virágként” volt még pár évtizedig szép a nyugati kultúra, de hervadóba okkal fordult, elkezdtük fizetni az árát, hogy az igazi Hittel, tehát a gyökerével már nincsen a társadalom kapcsolatban, mert a szárat a ráció elvágta. A megrázó ebben, hogy sokkal, de sokkal rosszabb is lehet, ha nem sikerül spirituális megújulás. A spiri-ezotéria kevés. Isten rendjét kell választanunk.

youtube

Végül a legfontosabb hírem, hogy Férfi Közösség van születőben. A hétfőn zárt workshop folytatásaként kéthetente találkozó találkozók lesznek – ahogy a 12 mérföldkövön a 12 lépést használva haladunk. Bővebben erről szerdán. Remélem, megütköztél rajta, hogy ez a “legfontosabb”. Mondom majd, hogy miért. Ha részt vennél az építkezésben: a november 27. induló férfi workshop már majdnem betelt, (és a nov. 29. induló női workshopra is van még hely).

Jó Munkát!
István

 


Ez a heti hírlevél.
jelentkezés itt

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!