Lelkesült napok vannak, egyik a másikba ér, és ez csoda, a zsenge hajtás, ott lenni, figyelni, széltől is óvni, öntözni, szeretni, finoman metszegetni … egyrészt … és közben óvodába adni, mások gondjára bízni a négyésfélévest, egyetlen döntéssel, radikális … „szerencse”, hogy a harmadik gyermek ilyen önálló … mert közben az idejétmúlt is követel belőlem, elengedni, helyzetek, folyamatosan … egészen elképesztően SOK energiát kötnek a ragaszkodásaim, a félelmek, és másrészt lenyűgöző, hogy mi mindenre vagyok képes, mikor a félelem nem blokkol … döbbenetes … ahogy az is, hogy mennyire könnyen meghaladom az életemet fenyegető veszélyt – míg másrészt a ragaszkodásaim veszélyeztetettségén mennyire nehéz túljussak … hét és fél óra, ennyi volt az út, és VÉGIG féltem, közben, hogy olyan helyen fordulok be, ahol nem tudom visszaborítani, holott a konkrét halálfélelmet pillanatok alatt haladtam meg az előző hétvégén, amint nem volt választásom … lenyűgöző ez … hogy leginkább nem is a személyem, hanem a vágyaim veszélyeztetettsége bénít, a kivetüléseim, a kötődéseim veszélyeztetettsége … és ez azonnal elillan, amint változás áll be, amint nincs döntésem … ami persze, épp ezért, érkezik is … Rend Van … tehát el is ejtem a telefont, és szilánkosra is tört a hátlap, napokon belül, mert FÉLTEM, ettől, és a tollat is elhagytam, tegnap, öt éven át volt kísérőm, kötődtem hozzá, ahogy a notebook is leesett, és a kajakkal is beborultam, majd oda is vertem … szép ez … mind sérül, de mind csak annyira, hogy már ne féltsem, hogy elszakadjak, és akkor, innentől béke … van … tárgyakkal és projektekkel is, ugyanez a minta, hmm, sőt, affene …
Az egészségemmel is.
… gyerekkorom óta plántáltatott belém a félelem, mert alhasi sérvvel születtem, születési rendellenesség, ami egy nyílást jelent, ahol a jobb herének le kellett volna ereszkednie, mint minden normális csecsemőnél, de nem tette, nem fért át, túl nagy volt, és nem operáltak meg, mint minden ilyen esetben az normális, mert az édesapám is félt, neki ugyanis ez szakmája, urológus, és az ember jobban fél ott, amihez ért, tehát úgy döntött, hogy majd lejön az magától … de nem jött … annyira szép, hogy ez is így tökéletes, örök memento, hogy tökéletlen vagyok, a legelszálltabb napjaimban sem feledkezhettem róla meg, soha, semmikor … és a félelemről sem … „gyulladás és rákos megbetegedés veszélye nagy”, harminc éve hallgatom ezt, hogy majd meg kell operálni, „mert különben”, és persze, hogy érzem pár hónapja, valami fura új érzet, feszül, de nem megyek vele Apuhoz el, mégsem, sőt, úgy csinálok, mintha semmi nem lenne, holott tudom, hogy valami van, és magyarázom magamnak, hogy nem akarok beavatkozást, ha lecke, hát lecke, de pedig a fogamat hagyom betömni … vicces az ember … azzal nyugtatom magamat, hogy kívül KELL változtassak, a belső feszülés megoldása csakis az lehet, bármi is az ok, és nem, nem szembesülök … félek … bár ez most jó, hogy leírtam, BELE a félelembe, igen, az Irány, minden téren, elébe a változásnak, hiszen az nem megúszható … és valamiben amúgy is meg kell halni, a jobboldali teremtőszerv túl nagy volt, elakadt, ilyen is van, akár ez is lehet – vagy nem, ki tudja, talán csak befordulok, ezzel is, mint a kajakkal, és kiderül, hogy semmiség … meglátjuk … mindenestre az bizonyosan nem állapot, hogy féltem, ezt az újabb kivetülést, ami a testem, bizonyosan nem lehet sokáig, így vagy úgy, de továbblépés következik … bizonyosan … mert Rend Van.
Öröm, ha megosztod!
