Többen írtak nekem a napokban, hogy mekkora csalódás, hogy „népszerűségem készpénzre próbálom váltani”. Megértem ezt. Többször csalódtam általam hitelesnek vélt emberekben én is, amikor kiderült, hogy pénzt kérnek, Tőlem, hogy NEKEM nem adnak ingyen, mindent, bármit, és csak nagyon lassan értettem meg és fogadtam el, hogy nem a pénz a gond. Egyáltalán. Hanem én vagyok erősen kibillenve, ha nem magától értetődő adjak ott, ahol pedig kapok, sőt, amit szinte függök, hanem kérni kell tőlem, hogy egyáltalán elgondolkodjam ezen, és akkor is felháborodás a reakcióm.
Megszoktuk, hogy az interenet ingyenes, de ez tévedés.
A világon semmi nincs ingyen. Az internet sem. Sőt. Olcsón jót sincsen. A Google szolgáltatásait és a Facebookot, és az Indexet az finanszírozza, hogy hirdetések tolakszanak a látóterembe. Tudom, hogy megtanultuk kiszűrni, és hadd fizessenek a hirdetők, de nem ezt a modellt választom. Mert, igen, döntöttem erről. Három lehetséges út van, melyek közül a második, hogy ingyenesen csinálom, és se hirdetések, se előfizetés, ami azonban, tessék észrevenni, az éhhalállal egyenlő. Próbáltam, igen, erről is szól a fent linkelt írás, költöztem haza édesanyámhoz, jártam szakadt biciklin, ettem sokat vendégségben. Egy ideig büszke is voltam rá, de aztán nem volt vicces. Pedig alapítványt is indítottam Szívesség Alapítvany néven, mert az emberek majd támogatják, hiszen milyen jó az Ügy. De nem támogatták. Alig. Hanem helyette közölték, hogy remek, hogy csináltam alapítványt, és akkor talán most menjek, és kérjek a gazdagoktól és cégektől. Ami szintén nem volt vicces. Nekem legalábbis. Értem, hogy van, aki képes rá, sőt, aki számára kérni vagy kéregetni alkatilag otthonos, de nekem nem az. Egyáltalán. Hanem én azt gondolom, sőt, engem az Lelkesít, sőt,
olyat Akarok csinálni, ami elég jó ahhoz, hogy az emberek adjanak érte.
És ha nem, akkor nem. Ha az emberek, akiknek szól, nem adnak érte, nem annyit, hogy élhessen, akkor felesleges erőlködés az egész, akkor nem csinálom. Ami nem jelenti, hogy 15000 Ft-ot kéne mostantól havonta fizess. Egyáltalán. 500 Ft-ot is küldhetsz, a kapcsolat oldalon, ha úgy érzed, hogy az megfelelő, vagy bármennyit, vagy semmit, hiszen az írások maradnak ingyenesek, mármint a nyilvánosságnak szólók. A szűkebb körnek szólók viszont előfizetés mögé kerülnek. Aminek a neve mától épp ezért nem előfizetés többé, hanem Én Akadémia. Korábban külön oldal volt ilyen néven, de a napokban megértettem, hogy EZ az Akadémia. Akik tagságot váltanak azokkal beszélgetünk, találkozunk, feladatok és csak nekik szóló írások lesznek, és nem mert így akarok meggazdagodni, hanem mert azt tanultam az elmúlt években, hogy a pénz nagyon értékes szűrő. A legjobb. Tökéletesen pontosan csak azokat engedi át, akikkel valóban van épp nekem, az itt elérhető tartalomnak dolga. Ami nem jelenti, hogy a népszerűséget átváltom, egyáltalán, hiszen az írások maradnak ingyenesek, és a népszerűségből láthatóan épp, hogy veszítettem is mindezek által.
Viszont így igaz. És ez nekem fontosabb.
Miközben másrészt persze, hogy unom picit, hogy már megint jégtörő vagyok, hogy valami hasonlót már márciusban is elmagyaráztam, aztán a kiegyenlítés szükségszerűségét külön is. De nem baj. Nem csüggedek, hiszen erős, tudom, hogy nagyon, nagyon erős a közkeletű tévedés, hogy az ingyenesség rendben volna. Nincs. Az interenet a hetvenes nyolcvanas évek kapitalista egyoldalúságának, tehát az önzés szélsőségének ellentétes oldalú idealista kompenzációja. Mert ez a Rend. Hogy egyikből a másik következik. Így született a tőkés társaságok korában az internet, ami amellett, hogy egy csodás vívmány, működési módját tekintve idealista projektgazdák idealista elgondolása arról, hogy a világ hogyan legyen ingyenes. De nem az. Energiába, más néven pénzbe kerülnek a szerverek, azok összekapcsolása, az áram, amivel mindez megy és valakinek ki kell fizetnie. A Google hirdetesekből. Én soká majd éhenhaltam, miközben szívességnetet csináltam, és most, igen pénzt kérek, pontosan azért, mert nem volt elég ember, aki magától belátta volna, hogy csak akkor élhet bármi, ha ad érte, aki használja. Nem adtak maguktól az emberek, tehát kérek. Öröm lenne, ha nem kéne, de kell. Ez van. Mert
ritka, aki magától ad – sőt, annak már nincs is rám szüksége.
Végül a pénz nélküli életről még, mert többen elküldtétek újra. Értem, Hajrá, Jó Utat! Az én élményem, hogy próbáltam, és nem vált be. A tapasztalatom, mint fenn írtam, hogy nem a pénzzel van a baj, egyáltalán, hanem csakis az emberrel, tehát azzal volt, ahogy én használtam (önzőn), és aztán, ahogy viszonyultam hozzá (félve). Vicces amúgy, hogy a mobil világ milyen szépen billenti középre a mérleget vissza. Ugyanis NEM ingyenes. A két nagy platformot eleve két cég tulajdonolja, a Google hirdetésekből él, az Apple a termékek árába építi a platform költségét be, és, igen, jó alkalmazások ritkán ingyenesek. Az ár nem magas, de van. Vagy ha nincs, akkor bele van építve egy prémium szint, ami vonzó, akkor Teljes az élmény, ha arra is előfizetek. Szerintem ez egy jó modell. Amíg maguktól nem adnak az emberek, azért, ami pedig nyilvánvalóan érték. Tehát bevezettem.
Mert így Helyes. Most. Már.
És korábban az ingyenes volt az. Érdekes ez is. Amúgy. Megfigyelésem, hogy amíg én akarok adni, addig helyes az ingyenes, mert a tanulás nagy, addig, amíg én Akarok, bármit, legyen az blog vagy önkéntes projekt, csinálni kell, ingyen, és azt kapom, hogy tapasztalok, a mag, a kis palánta az útkeresés ideje ez, míg másrészt amikor már tőlem Akarnak mások, tehát viszik az almákat, sőt, tépik, és szaladnak vele, és nem tudok eleget Adni, de próbálok, mert Dolgomnak, kötelességemnek érzem, akkor már fontos kérni is.
Öröm, ha megosztod!
