Van olcsón jót. Igen. Sőt, gyakori a mai világban – de sosem sokáig. Mert magát emészti, aki olcsón, tehát érték alatt ad, bármit, hamar kifogy a tartaléka, és nem tudja tovább csinálni. Fontos tehát megfizetni, ami jó. Adni. Amit reálisnak érzek, amit nekem ér, a szubjetív Igaz árat. Mégpedig magam miatt. Is. Hogy Legyen. Nekem. Legközelebb is, hogy tudja továbbra is adni. Nekem. Is. És másoknak. Is. És neki. Is. Aki adja. Legyen.

Önzés jót olcsón vagy ingyen igénybe venni.

Sőt, szűkösség, tehát önbizalomhiány, tehát önértékelési állapot tünete. Hiszen érzem, hogy többet ér, de nem gondolom, nem hiszem el, nem bízom abban, hogy tudok többet adni. Félek, hogy akkor nekem nem lesz. Tévedés. Épp ellenkezőleg. Ha adok, csakis akkor Lesz, több, azzal arányban, egyre több, de ez sem így, nem lesz, akkor, hanem: Van. Elég. Van. Ha én vagyok, és adom, mindig, amit Igazságosnak érzek. Akkor Van.

Ki mint vet, úgy arat.

Mondhatnánk, hogy a józan paraszti ész is megköveteli, de nyilván irracionális a folyamat. Viszont léphetek, ha elcsípem magam. Tovább. Az adásban. Ezen a téren is. Nagyszerű gyakorlat amúgy. Adni. Félelem, támad, de mégis, Adni, amit érzek. Helyes és építő. Nekem és a másiknak is. Tudom. Tapasztaltam. Egészen elképesztő volt, mikor egy beszélgetőtársam először elővett 10000 forintot, azzal, hogy köszöni az órát, neki ez ennyit ér, ki akar egyenlíteni, egy Férfi – és nem volt kisebb, amikor más 1000et, 3000et, 15000et, 50000et adott.

Nem láttam még embert, aki magától fedezte volna fel az értékét.

Mert nem mindenkinek van bátorsága, keveseknek van hite, reális önképe az Árat, ami Igaz, elkérni. Sőt. Senkinek nincs. És teljesen mindegy, hogy alá, vagy fölé lövünk, önbizalom, önelfogadás hiánya mindkét oldal, akár túlkompenzálok, akár túlértékelek. Amire, persze, mondhatnám, hogy ez az ő harca, vívja meg maga, vagy, lásd fenti saját példa, segíthetek, azzal hogy adok, magamon, hogy kiegyenlítek, és rajta, hogy tapasztalja, hogy érték, nekem, itt és most, és nagyobb, mint ahogy gondolta, erősíteni legjobban tapasztalathoz segítéssel lehet.

Másrészt az Ár szubjektív.

Az Igaz Ár a konkrét kapcsolódástól függ, abszolút eseti, akár alkalomról alkalomra más, mert konkrét kapcsolódás mindig egyedi. Aminek abszolút nem az összeg a Lényege. Egyáltalán. Mármint nem a számszerűsége, hanem az Igazságtartalma. Mely okból éreztem már 10000 forintot messze kevésnek, és messze túlzónak is, nem a szám a Lényeg. Hanem az erőfeszítés. Hogy az arányban legyen. Én a figyelmem maximumát adom a másiknak, pénzt ez azzal aranyban érdemel, amennyire nem magam miatt teszem. Azzal arányban történik kiegyenlítés, vagy eladósodás. Mert ez a Rend. Itt is, mindenhol, bárhol.

Amennyire szügségem van rá, hogy adjam, azzal fordítottan arányos az érték.

Gyakori tapasztalatom ez. Esetemeben interakció a “termék”, közösségi oldalak és írások és beszélgetések, amiből az online egyoldalúbb, viszont óriási a különbség beszélgetés és beszélgetés között. Élménybeszámoló, vagy közös felfedezőút, tánciskola, ahol tanítok-gyógyítok, vagy Tánc, ami történik, ahol szintet lépek épp, én is. Nagyon más. És bár az előbbi is ad, nekem is, persze, de mégis, szolgálat inkább, áldozat, amit önként vállalok, amikor vállalok, viszont lemerít, ha kiegyenlítés nincs – míg az utóbbi konkrét katarzis, nekem is, a folyamat, akkor és ott, együtt, fel sem merül lemerülés, sem eladósodás.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!