Hogy már késő, mert a pillanat elmúlt, döntött, bármit is mondok én erről, félelem és megalkuvás vagy sem, mindegy, mert benne él a döntése következményeiben, egy évtized eredményei és kötöttségei között, közös életvitellel, közös tulajdonnal, sőt, gyermekekkel él, az okozatokban benne, és ÍGY mit tehet, kérdezik egyre többen a napokban. A válaszom pedig, hogy „nagyon egyszerű”. Ha férfi vagy, akkor figyeld meg, hogy kiben Bízol, kiben leginkább, kinek mondod elsőként el, ami épp bánt, kitől kérsz tanácsot, és ha ez nem az, akinek „lenni kéne”, tehát nem az, akinek ezt a Helyet, az intimitás legbelső körében lévő Egyetlen Helyet, a Társ helyét szánod, akkor vagy 1.) dobd őt ki onnan, bárki is az, aki „bitorolja”, és bármilyen kemély is ez, határozottan és egyértelműen tedd ki a szűrét, MA, és fordulj arra a megnyílásoddal és tanácskéréseddel, aki felé érzed, hogy Helyes, kezdj jobban megnyílni, Felé, csakúgy, anélkül, hogy ő változna, MERJ és BÍZZ, elsőként, Te, kockáztasd ezt, egyoldalúan, ugyanis FOG változni, ha Te mersz felé nyitni, kérd tehát ki a véleményét, évek után, újra, még ha nem is érti, még ha elutasító is elsőre, TARTS EBBEN KI, és mesélj neki, vállald fel magad, egyre jobban, téglánként az évtizedes titkokat, és hallgasd meg, amit erre mond, és fogadd el, SŐT, hallgass rá, ha bármit tanácsol, még ha nem is érted, hogy mért azt és úgy – vagy, ha ez nem megy, akkor: 2.) az „akinek ott lenni kéne” elgondolásoddal számolj le, Lépj és változtass. Tehát vállald fel a legigazabb Bizalmasod, a valódi Társad személyét a Világ, és, igen, elsőként Önmagad felé. Fontos. Meghal, aki nem teszi. Belül, majd kívül is. Muszáj. Hazugságnak és önbecsapának így vagy úgy, de véget KELL vetni, LE tehát a maszkkal, mégpedig nem csak magad, hanem a nő vagy nők, és a gyermekek miatt is.

NEM együttmaradni a Felelősség. Hanem az Igaz Minta.

Ha pedig nő vagy, akkor azt figyeld meg, hogy ki az, akire Mindig, akire Bármikor van időd, akinek a legkisebb rezdülese is Érdekel, a Hangja Lelkesít, és a legvadabb álmában is képes vagy Hinni. Megvan? Jó. A két lehetőség, hogy 1.) ha nem az, akinek „lenni kéne”, akkor NE vedd többet fel a telefont, és ne válaszolj, és ne keresd. NE! Hanem sírd könnyesre a párnád, és fordulj vissza, az „akinek lenni kéne” férfi irányába, és vegyél nagylevegőt, és FEDEZD végre FEL, hogy ki is ő, a testen túl, aki horkol melletted vagy a szomszéd szobában, KI Ő, mik az Álmai, hogy vannak, az Biztos, megígérem, fedezd tehát az Álmait fel és a Félelemeit, amik akadályozzák a megvalósításban, és Segíts, Higgy, Bátorítsd, gondolattal, szóval és cselekedettel, hogy belevágjon, Lépjen, Tovább, konkrét, tapasztalati úton segíts neki a félelmeivel szembenézni, aminek során NE az elismerését várd, hanem a Katartikus Sikerélményét tapasztald ennek meg, hogy TUDOD, még ha ő nem is érti és nem is ismeri még el, Te TUDOD, hogy tegnap vacsora közben beszéltetetek Róla, és Utána, EZÉRT merte meglépni, és minden megváltozott, ettől az egyetlen lépéstől. Hogy nem nyílik? Igen. Sok év SOK téglát jelent, magas Falat. KITARTÓAN fogadd tehát el, Türelemmel. Hogy ez kockázat? Nem. Ez kitartás. Sőt. Szeretet. Az eredmény pedig biztos, mert a kitartó elfogadás olyan, mint az öntözés és meleg a Magnak, BIZTOS, hogy idővel megnyílik, bármely Mag. Hogy nem megy? Ha nem megy, ha nyomokban és egyáltalán nem, ha picit sem Lelkesít, sőt, ha kíváncsi sem vagy rá, ha MÁS, aki érdekel, ha azt nem tudod elengedni, akkor, igen: 2.) Irány ARRA. Tehát VEDD LE a maszkot, és vállald a Világ és Önmagad előtt: az Igazat.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!