Harminc év elfojtásai nyomán mindent elsöprő erővel robbant a nőcsábász, sőt, birtokló, megszerző, leigázó énem kilenc évvel ezelőtt, de mindig nehézséget okozott, hogy mi a csuda van velem, hogyan szerethetem ma őt pontosan ugyanannyira, mint tegnap másvalakit. Ugyanis ez volt. Azt szerettem, akivel épp voltam. Valóságosan. Arra figyeltem, ott voltam jelen, és így ez érezhető is volt, hogy Van szeretet, hogy Valódi, és annál megmagyarázhatatlanabb volt nekem, és a lányoknak is, amikor egyik pillanatról a másikra elköszöntem. Elköszöntem, mert így volt Igaz, menni kellett. Tovább. És csak most, visszatekintve értem azt meg, hogy miért, hogy nem lehetett másképp. A Vándor korszakban a férfi ilyen. Tánciskola. Próbálgatja az erejét, a kapcsolódást, az arra való képességet, a módokat, hogy adni és kapni hogyan tudok, abszolút valódi figyelemmel, szeretettel és jelenléttel, DE elköteleződés és mindenféle „komoly szándék” nélkül. Kellett ez, jót tett nekem, és utólag úgy érzem, a lányoknak is. Értékes táncok voltak. Érdekes továbbá, hogy a legkomolyabban el tudtam akkoriban képzelni, hogy többedmagammal éljek. Háremet, konkrétan. Az egyik ebben nagyszerű, a másik abban meghaladhatatlan, kérem mind. Mondogattam is. Hogy a Szeretet korlátlan, csak nő, minél többfelé Adja az ember. Így éreztem.
Aztán valami megváltozott.
Egy ideje NEM viselem jól a részlegességet. Már nem. Kell, hogy Vonzzon a Nő ÉS Értsen is. Sőt. Hogy Lelkesedjék, irántam, tehát a Dolgom iránt, hogy valódi legyen a hasznosulás lehetősége, hogy illeszkedjék az egész eddigi élete, hogy lássam, hogy hogyan illik az én küldetésembe pontosan bele. Ezt figyelem, pontosabban alap szükségletemmé vált, olyannyira, hogy NEM viselem el a részlegességet. Ennek ellenére megengedem időnként, amikor a magány nagyobb, de akkor is csak rövid, nagyon rövid időre, és az is egyre ritkább. Érdekes ez. Hogy erőmet próbálgató férfiként mennyire élveztem, mint egy fiatal Nap, hogy a fényemben, tehát a figyelmemben nők fürdenek, korlátlan számban, érintettem is őket, és ezzel szemben most, bár fürdeni továbbra is lehet, de a magam részéről azt kapcsolódásnak nem érzem, bárhogy is éli a nő meg, hanem a Világomat, tehát a pulzáló Csillag belsejét nyitom a számomra vonzó Nőnek meg. Ami persze, hogy rémisztő a készületlennek, de a Lényeg most nem ez, hanem, hogy a hárem és a többnejűség igénye valódi korszak volt, a Vándor így él, a sűrű sötét erdőben, kunyhóról kunyhóra, mindenütt megpihen kicsit, tanul és tanít, de aztán ez megváltozik. Nem akarom érinteni, aki nem ért, akit nem Lelkesítek. És nem akarok beszélgetni azzal, aki ért és Lelkesedik, de nem Vonz. Izgalmas ez.
Hogy a Csillagban Egy Hely Van.
A csillag gigantikus reaktor. Magfúzió a Lényege, hidrogén alakul héliummá, folyamatosan, ami közben fény és hő szabadul fel, ami a Férfi legbelső lényege is. Hogy átváltoztat. A jelent jövővé, a Lelkesedése, tehát Ügye, tehát Dolga mentén, gazdagítja a világot, és eközben Fény, tehát szellemi energia és bölcsesség, valamint Hő, tehát szeretet és gondoskodás szabadul fel. Így Nap a Férfi. Amihez azonban Anyag kell. Nincs fúzió, ha nincs Angyag. A Nap, tehát a Férfi legközepe éppen ezért Anyag, tehát Erő. Kezdetben a sajátja. Ami játszani, felfedezni, a Fényt és a Hőt villantani elég, de stabil folyamathoz nem. Hanem a stabil, a Tartós magfúzióhoz, tehát a tartós, a stabil, a Fényt és Hőt árasztó Férfi működéshez MÉG kell Anyag, tehát aférfiban vákuum keletkezik, ami a Nő Helye. Anyag, Erő. Kell. Az Egy. Akit Én meghívok és Ő belép. Tánc. Funkciónk szerint, aminek az eredménye, hogy Fényt és Hőt árasztunk a világba, amit Bolygók és Holdak élveznek. Akik a Vándorok. A bolygók és a körülöttük keringő holdak a vándorok, akik még tapasztalnak, tánciskolába járnak, akik a Napból táplálkozva teszik, tehetik ezt, abszolú rendben is van, de ők viszik az Erőt. A Fényt és a Hőt. NEM segítenek, nem tudnak. Kemény ez nagyon, hogy a Napnak egy Holddal semmi, de semmi dolga nincsen, mert a Hold a Föld játszótársa. És NEM a Napé. A bolygók és holdak hasznosítanak, ami a Világ rendje, az iskolapad, ami a klasszikus párkapcsolat, egymás körül keringve, külső Fény és Hőforrás körében. De VAN tovább. Az Egység. Van. A Férfi-Nő Egység, ami a Nap. EZ van tovább. És akik ezt elérik, akik, mert Nő nélkül stabilan nem megy, lásd az én hullámzásaimat is, tehát Akik ezt elérik, azoknak Áradni kell, hogy mások használhassák, nem magfúzió, nem valódi Férfi, nem valódi Egység, ami nem Árad.
Öröm, ha megosztod!
