Menu Close

Én Vagyok

Mit Tennél, ha nem félnél?

Author / Joós István

VAN út.

Rendszeresen adok elő a sűrű sötét erdőről, amibe a férfi és a nő, királylány és királyfi bonyolódik az „élet útjának felén”, hogy ott mik és miért történnek, valamint a kivezető út titkairól, és újra és újra élményem, hogy embereket erősen megérint, amiket mondok, mi belőlük érthető, mögöttük érezhető, hogy közelebb lépnének utána, kérdeznek, hogy lehet-e, hogy hogyan, hogy van-e bármi is tovább.

Örömmel jelentem, hogy IGEN.

Ünnepelni várlak április ELSEJén!

Azt ünnepelni, hogy VAN tovább.
Elmondom és bemutatjuk. Continue Reading

A sötétség csak a fény hiánya.

Nem tudok megbocsátani. Erre jöttem rá. Nem megy. Él bennem a sérelem, bánt, és lehetetlen úrrá legyek rajta. Az akaratom által lehetetlen. Nem tudok így dönteni. Hanem viszont tudok együttérezni, ami automatikusan írja a sérelmeimet és nehezteléseimet felül.

Idegeneknek. MONDD!

Sokaknál látom ezt, hogy ismerősnek kezdi mondani, mikor nagy nehezen először sikerül, és a közvetlen környezet csodálkozó vagy elutasító válasza aztán komolyan letöri, jelentősen visszatartja. Lehet másképp. Ismeretlennek mondd!  Continue Reading

A kőtáblákat össze kell törni.

Személyes benyomásom, hogy a tíz parancsolatból egy lett. Szeressétek egymást! És téves megközelítés ezt az egyet a tízzel együtt értelmezni próbálni. Helytelen. A tíz volt, de már nincs – egy speciális élethelyzet speciális körülményeire való válaszként születtek, soká voltak érvényben, de téves, a továbblépést akadályozó hozzájuk szigorúan ragaszkodni próbálni, mivel Egy Lett.

Ostort a kézbe!

Árusok és pénzváltók. Igen. Saját tapasztalat, hogy a lelkemben, testem templomában ők ügyeskednek, napi szinten, mint ahogy az is, hogy nagyon, nagyon, nagyon nehéz az ostort kézbe venni. Nekem az. Leginkább

Vessz el!

Tékozló fiúk vagyunk. Szükségszerűen. Mind. A kérdés csak az, hogy ki mikor látja be. Hmm. Emlékszem, mennyire nem értettem ezt a példázatot, tékozló ifjú koromban, csak mentem a fejem, pontosabban a kényszereim után, és néztem magam körül szét, hogy szegények, ezekre biztos vontakozik, de rám aztán nem. Vicces ez.

A ludak gyávák.

Félsz? Én is. Picit. Nem nagyon. Félelmetes az Út, a halált megvető bátorság ellenére is, hazugság lenne azt mondjam, hogy nem félek. Hmm.

A Pokol értünk Van.

Szenvedni kell. Ezt tanultam. Hogy minden józan belátás és racionális megértés kevés, végül, hanem csakis a saját szenvedés által megtörve változunk. Ami által az életünk is. Nincsen más út, mint a szenvedés, és nincsen más megváltás, mint az elég szenvedés.

Newer Posts
Older Posts