Szeretett Mind!
Rég írtam hírlevelet. Nem azért, mert semmi nem történt, hanem pontosan ellenkezőleg: azért, mert annyi minden történt, hogy vasárnapra nem maradt már energiám még hírlevelet is írni.
Új időszámításban érzem magamat.
Augusztus végén kezdődött a hatékonyságnak, és ezzel együtt a látásnak és a cselekvésnek egy új, megrendítő hulláma. Rengeteg minden változott. Mintha tíz év tartozásait törleszteném most, egyben.
Megpróbálom összefoglalni a lényeget azoknak, akiket ez érdekel. Kívülről befelé haladok.
–
A legkülső rész számomra az Ügy, hogy emberek haladjanak az útjukon. Aminek az térkép az alapja – és az ennek a három hegy változata nem volt eddig magyarul elérhető. Örömmel jelentem, hogy elkészült. Mégpedig három felbontásban – szerintem érdemes megnézd, ha még nem láttad.
–
Következő szint, hogy az útonhaladáshoz nyilvános, ingyenes segítséget hogyan tudunk adni. Ennek elsődleges eszközei videók voltak eddig, de az LLM-ek által döbbenetes új lehetőség nyílt most ki. Nemcsak elképzelhető, de megvalósítható egy olyan app, amivel úgy lehet beszélgetni ingyen, mintha velem beszélgetnél nagyon drágán.
Belevágtunk ennek az építésébe.
Az új App lényege, hogy személyes vezető lesz azok számára, akik haladni akarnak a három hegy útján. Segít azonosítani, hogy hol jársz, megérteni, hogy ez mit jelent, azonosítani a következő lépést, és megtenni azt. Mindeközben számodra ma időszerű új embereket mutat be neked, aszerint, amire épp szükséged van. Demo alább.
–
Eggyel beljebb: Humania az őszintén vállalt emberség közösségi oldala, ahol őszintén lehet vállalni magunkat, őszintén lehet kapcsolódni, új embereket lehet így megismerni. A közösségi oldalon közösségi élet zajlik, az új App ide is bevezet. Változás a Humania-n, hogy a megosztástípusok változtak, a tagsági szintek között való lépkedés feltételei változtak, és az előfizetési rend sokat egyszerűsödött.
–
Aztán: akik valóban dolgozni szeretnének az eddigi online kurzusok mellett immár kétféle új módon is tehetik. Az egyik a Humania Klub, ahol velem van hétfőnként csoportos online konzultáció. A másik pedig egy két együtt haladó folyamat – “Nőnek lenni jó”, és “Férfi-nő szövetség”, utóbbi a feleségemmel –, ahol az ÉNAKADÉMIA kurzusait és személyes vezetőt is kap a munkához, aki valóban tovább szeretne lépni.
–
Tovább haladva: kialakulóban van, hogy milyen csoportok azok, amiket működtetni szeretnénk. Új helyzet, hogy ami a csoportozásban korábban nagy kihívás volt – hogy ki mondja meg, hogy valaki hol jár az úton, és hogyan lépjen tovább –, azt a fejlesztés alatt lévő App át tudja venni. És így a csoportok az úton haladni akaró emberek lépéskörei lehetnek, ahol emberi támaszt adunk egymásnak és nem szakértelmet. Ahogy ezt egyébként a férfi Törzsasztalban évek óta sikerrel tesszük, kéthetente.
–
Magas foka ennek az elvonulás, amit sok év kihagyás után újrakezdtünk, és nagyon jó volt. A fenti egy fotón kívül nem készültem fénykép válogatással, és nincsen idézet gyűjteményem sem, hogy ezt bemutassam. Viszont a következő alkalmat kitűztük: január 7-10 várjuk azokat, akik Irányt szeretnének az évüknek. Személyesen. Egy döbbenetesen erős 4 napra. Erdélyben.
–
Befelé lépve a következő szint a szervezők közössége. Részes Szövetségnek hívjuk, és sikeres hétvégi elvonulást is tartottunk most ősszel. Ide azokat várom, akik csoport szerveznének. Csoportszervezők köre, budapesti találkozókkal, havonta.
–
Majd végül legbelül számomra a Nagyobbal való kapcsolódásról szóló videók és találkozók vannak. Amiket a hatékonyság ugrás óta nem csinálok. Rajta vagyok, hogy hamarosan vissza tudjak ezekhez térni. Nekem is hiányoznak. És az idei adventben az első találkozót is meg szeretném majd tartani.
–
Sok. Igen.
Az elmúlt évek legnagyobb dilemmája, talán egyetlen nagy dilemmája, hogy biztos-e, hogy mindezt egyidőben kell csinálni. Annyira logikus lett volna sorrendet tartani. Épp csak nem sikerült, mert mert inspirációk, nagyszerű új munkatársak, lehetőségek jöttek és motiváltak cselekvésre, újra és újra, hol ebben, hol abban.
Na, és ebből következik, hogy folyamatos kontextusváltogatásban élek. Egyik pillanatban az egyik rétegben dolgozom, a következőben már egy másikban. Ez egyszerre elképesztően izgalmas és újszerűen fárasztó. Ezért, hogy vasárnapra már csak nézek kifelé a fejemből, és madarakat figyelem, ha. tehetem.
Örülök, hogy most sikerült írnom.
Hálával,
István



