Sokan feltételezik a gonoszt különálló személynek, én azonban ilyet nem látok, hanem csak fényt és a fény hiányát, tehát árnyékot, mikor az egó kishitűsége a helyes döntést kitakarja… olykor. Gyakran. Hmm. A gonosz valójában gyávaság-lustaság csak, és bennünk van. Mindenkiben. Mert az emberi, az esendő, a tökéletlen a “gonosz” – és én értem, hogy sokkal könnyebb egy minket meghaladó külső hatalomra, vagy a világot behálózó titkos társaságra hárítani a rossz dolgokért felősséget, semmint szembenézni azzal, hogy én nem változtatok, ÉN nem valósítom magamat meg, MI nem futjuk a pályánkat be, és EZ az oka, hogy kevesek önzése akár sokakat is elnyomhat. Búza és konkoly. Igen, de belül. Van. A konkoly az emberi természet, saját hajlamok, az állati ösztön maradványa, ami az ember eseményhorizontját korlátozza. Egyrészt. Másrészt a Hit valóságos mustármag, mert aki egyszer megérti, hogy másképp is nézheti mindezt, az vissza többé nem lép, mert nem léphet, ahol a hit egyszer gyökeret vert, ott a nézőpontváltás az egész addigi életet “keleszti” meg, mint kovász a kenyeret – szép képek ezek, csak a lényeg ne vesszen el: A “gonosz” Te magad vagy. Mindaz, ami még műveletlen. Ami még önközpontú és öntörvényű. Benned. Az mind a “gonosz”, tehát a kovász nélküli tészta a “gonosz”, de valójában ez sem, hanem fejletlenség (és fejetlenség) csak, ami lehetőség, mert a hit, tehát nézőpontváltás által a maga teljességében meg tud kelni a személy, ami “gonosz” volt korábban pedig, az emberi lélek, hogy kenyérré legyen: pofonok által ébred. Kenyérré KELL légy. Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek Titeket – a Teljes élet lényege, hogy másokat tápláló áldozat. Az esendő emberi részek hit általi felemelése a feladat. Sőt még csak ez sem. Hanem tulajdonképpen a nézőpontváltás az egyetlen valódi feladat, de az is magától történik az emberrel meg, amikor eléggé szenved már a régi módon ahhoz, hogy befogadjon egy ÉLesztő újat. Félreállás igazából. Az egyetlen valódi feladat. Mégsem tudom, mégsem ÉN tudom… belátni, megengedni ezt, Bízni. Ami A Kapcsolat. Minden más automatikus. Mert a cél határozza az emberi életet meg, és a korszakos úton pontosan ez, a Cél változik folyamatosan, siker után boldogság után tökéletesség után küldetés után közösségben foglaljuk a Helyünket el, mely folyamatot lassítani bár lehet, de ha nem halsz az önközpontúságból fakadó pofonokba az út elején bele, akkor idővel bizonyosan, valóságosan automatikusan leszel kenyér, jutsz közös célba.
*
Abban az időben: Jézus egy másik példabeszédet is mondott a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint amikor egy ember jó magot vetett a földjébe. Míg az emberek aludtak, jött az ellenség, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor a vetés kikelt és kalászba szökkent, felütötte fejét a konkoly is. Akkor a szolgák odamentek a gazdához, és megkérdezték: „Uram, te ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnét került hát bele a konkoly?” Az így válaszolt: „Ellenséges ember műve ez.” A szolgák erre megkérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Ő azonban így felelt: „Nem, nehogy a búzát is kitépjétek, amikor a konkolyt kiszeditek! Hagyjátok, hadd nőjön az aratásig mindkettő. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt gyűjtsétek össze, kössétek kévébe, hogy elégessük, a búzát pedig hordjátok a magtáramba!” Azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: „A mennyek országa olyan, mint a mustármag, amelyet egy ember elvetett a földjébe. Bár kisebb ez minden más magnál, mégis, amikor felnő, nagyobb minden veteménynél. Fává terebélyesedik, úgyhogy jönnek az ég madarai és ágai között fészket raknak.” Végül ezt a példabeszédet mondta nekik: „A mennyek országa olyan, mint a kovász, amelyet fog az asszony, belekever három véka lisztbe, és az egész megkel tőle.” Mindezt példabeszédekben mondta el Jézus a sokaságnak, és példabeszéd nélkül nem mondott nekik semmit, hogy beteljesedjék, amit a próféta mondott: Példabeszédekre nyitom ajkamat, s hirdetem, mi rejtve volt a világ kezdetétől. Akkor elbocsátotta a tömeget, és hazament. Tanítványai pedig odajárultak hozzá és kérték: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!” Erre ő ezekkel a szavakkal válaszolt: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki ezeket elveti – az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzre vetve elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, hogy szedjék össze országában mindazt, ami botrányos, és minden törvényszegőt. Ezeket tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Az igazak pedig mint a nap, ragyogni fognak Atyjuk országában. Akinek van füle, hallja meg!”
Mt 13,24-43
Öröm, ha megosztod!
