Tudom, hogy a lángolás és az önfeledt vad szenvedély a szerelem vágyott és népszerű aspektusa, de LÁSD, hogy engedelmesség is – magam a másikért, magam másokért való önkéntes korlátozása. Az ember automatikusan figyel maximálisan, automatikusan igazodik ahhoz, ahova szerelmes, szinte nehéz észrevenni, annyira magától értetődő. De mégis. A szerelem lényege, hogy „megtartom a parancsait”, legyenek azok kimondott vagy kimondatlan utasítások, mert csüngök az óhaján, mert boldoggá Akarom tenni.

Eddig egyetértünk? Jó. Akkor következzék a nehezítés… A szerelem korszakai a következők: a nő először férfiba, majd magába, majd megint férfiba szerelmes, tehát látszólag egy korábbi létmódba tér vissza, ami a nehézség egyben, hogy csináltad már, pontosan úgy, amiről beszélek, de nem vált be, és mégis ide KELL visszatérj, mert nem a mód volt hibás, hanem az alany volt alkalmatlan, mert felkészületlen, mert éretlen – illetve Te magad is, amennyiben ezt nem láttad. Egyrészt. Másrészt a férfi először magába szerelmes, majd a nőbe, és végül egy közösségbe lesz, helyét csakis így foglalhatja el.

A korszakos ábrához a visszanyúlva: királyfi és királylány szerelme az önközpontúság (arrogancia) okán bukik, mert a férfi körül forog, aki nem tudja ezt nem magára venni és önzőn reagálni, tehát el is szemtelenedik, amazon és vándor esetén a szerepek vannak fordítva, a nő a férfi, akit a pasi ugyan imád, de férfiatlan, lovag és hölgy Istenbe közvetlenül szerelmes, mintha más nem is kéne, a másik nem számára túl tökéletlen, tehát egyedül van, harcos és világszép jut a beleállásig végre el, ahol a férfi tökéletlen ügybe, a nő tökéletlen férfiba szerelmes, és végül a király és királyné ahol a férfi a közösségért lángol, azt szolgálja, ügyet a közösségen keresztül, és a nő a férfinek rendeli magát alá.

Tehát a női út körkörös, míg a férfi lineáris. Amit másképp úgy is mondhatok, hogy a nő helyes mintával indul, csalódik, „sérül”, aminek a viselkedésmód megbélyegzése is eredménye, férfiakról hallani többé ezért nem akar, hanem szabadságharcba ezért kezd, meg is nyeri, és engem legszívesebben keresztre feszítene, mert azt hiszi, hogy vissza erőltetem, ugyanis a tovább és a vissza annyira hasonlít, hogy a kettőt elválasztani nehéz – míg másrészt a férfinak nem visszatérni kell, hanem eljutni a szolgálathoz, aminek nehézsége, hogy egészen elképesztően, nehezen elképzelhetően más, különösen azok számára, akik korábban önközpontúan már sikeresek voltak.

A közös, hogy az igazi szerelem végül engedelmesség. Akinek a „parancsait” megtartani hajlandó vagy (óhajait lesed) az az időszerű szerelmed most, legyen az férfi vagy nő, közösség vagy ügy, önkéntes vezető vagy pap, lelki társ vagy az édesanyád, szerető vagy kurva – és a továbblépés legelső feltétele belátni, sőt megengedni ezt. A második, hogy ha ez most jól van így, akkor ADJ neki többet, bárki is ő. A harmadik, hogy ha már nincsen jól, akkor MOST rakd az életéből ki, és kérj a továbblépéshez segítséget, mert egyedül csak nagyon nehezen, sok szenvedés árán fog menni!

*

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.”

Jn 15,9-11

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!