Szeretni könnyű. Végül. Valahol. Mármint köznapi értelemben, tehát adni és elfogadni és megengedni, mindent és bármit, feltételek nélkül. Könnyű. Vagy legalábbis érti az ember, hogy mit kéne csináljon. Hanem szigort, keménységet is mutatni, határokat szabni, megfelelő mértékben, az egyensúlyt ebben eltalálni, tehát Szeretni, na AZ nehéz. Mint minden szülő tudja. Az Egyensúly nehéz, akarva tulajdonképpen nincs is, hanem Jószándék Van, és Megérzések, a pillanat őszinte döntései, amit az ember végül gyakorlatilag vakon követ, ha Mer, vagy sem. Ez Van. Ezt játszuk. Ebben növekszünk itt. Odabízásban. Szeress másokat, mint önmagadat, volt Jézus előtt a törvény, aztán ő a legvégén továbblépett. Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek Titeket! Egyértelműen tovább van, mint ahol bármelyikünk is tart, és nem csak a kenyérrel visszadobásban. Tessék észrevenni, hogy Jézus volt haragvó is, kemény, ragadott ostort, és utasított. Is. Soká volt ez nekem zavarbaejtő, hogy hogyan fér ez a szeretettel össze. Hát így. Így Szeretet. Egyensúlyban. Bizonyos dolgokat NEM lehet. És kész. Pontosabban lehet, de már nagyon időszerű másképp. És akkor azt ott igenis keményen és határozottan, Erővel kell mondani, következetesen érvényesíteni, tehát kardot rántani akár, a kereteket egyértelműre szabni. Nem megy másképp. Harc is Van, mivel Igazság. Van. Muszáj tehát Tenni érte, amit csakis rendszerben lehet. Együtt csak így. Mert az Élet Rendje ez, nem megy, nem fejlődhet másképp. Semmi. Csakis együtt, és az Együttnek mindig vannak, fogalmilag kell legyenek szabályai. Ez van. Onnan tudom, hogy próbáltam. Először én is szabályok nélkül próbáltam, de amorf, szétfolyó massza lett csak a projektekből a nagyonszeretjükegymást, itt mindentlehet alapon. Sőt. Meghaltak. Pontosabban el sem indultak soha. Embereknek megvan a funkciója, a kapcsolódásnak pedig a módja. Csakis aszerint lehet. Nincsen játék szabályok, tehát Rend nélkül, hanem anélkül csak káosz van. Ami a világ jelenlegi állapota. A széttöredezettség. És vissza kell a Rendhez, tehát a kapcsolódáshoz végül találjunk, nem kell, de arra tartunk, amihez ma érték az iskola, ha tehát szabályok is vannak, legalábbis, amíg ennyire félünk. Nem elég érteni. Tenni kell. Hiába értjük, hogy hogyan „kéne”, ha nem tartunk ott. Sőt, veszély is az értés magában, arrogancia forrása, mert nekem ne mondják meg, én nem fogadom el. Másrészt ez sem baj. Ezen is át kell menni. Aztán egyszer megérkezünk, amit onnan lehet tudni, hogy aki valóban ott tart az automatikusan működik a Rendnek megfelelő keretekkel összhangban, nem ütközik bele, sőt észre sem veszi, és ha mégis, akkor Hálás érte, hogy a meder az életét megkönnyíti. Háborogni mindig tévedés. Nem Lát, nem ért, aki háborog, abban a pillanatban épp nem, amikor oldalt kiönteni akar a meder helyett. Ezért ütközik. És persze, hogy szabad. Háborogni is. De a Rend nem engedhet. Nem Rend, ami enged, csak mert én háborgok. Másképp ugyanez: a Szeretetet Jézus már elhozta, bemutatta, nem meghaladható. Jelen idők vezetőinek dolga tehát NEM a szeretet elfogadó és megengedő oldala, nem Jézust abban utolérni vagy meghaladni próbálni, nem csak. Hanem a másik, a keretező, a cserepet, tehát Teret, tehát Rendet adó IS. Közösségek. Amikben Nőni lehet. A feladat ma tapasztalathoz segíteni. A jelen embereinek saját tapasztalat kell. Új. Sikerélmény és kudarc, mindegy, ugyanaz, csak nézőpont dolga, a lényeg, hogy új, tehát komfortzónán kívüli. Ez kell. Muszáj. Csakis így, csakis a saját tapasztalat által léphetünk tovább, a Rend csakis így felfedezhető, tapasztalva, a megadásig másképp nem juthatunk el. Amiben, igen, a „nahát, itt vannak keretek”, sőt, a „beleütköztem” tapasztalás, sőt, a „hogy képzelik” és a háborgás is fontos. Hát ezért. Én ezért ezeket, és ezért így. Játszóterek. Miközben persze, hogy bármit lehet jobban, abból, amit csinálok. Mondd, ha segítenél, bőven van Tér, és igen, immár a Szeretet is egyre Világosabb. : )
Öröm, ha megosztod!
