Beszélgessünk! … érkeznek emberek gyakran örömmel meg, és ritkán értik, ha én nem vagyok olyan lelkes mint ők, vagy veszik rossz néven, hogy nem válaszolok hasonló terjedelemben, mint ahogy írtak. Alább magyarázat, lényege röviden: mert nincsen rá erőm.
A beszélgetés ideje lejárt.
Erre döbbentem ma rá. Hogy nem beszélgetek, egy ideje. Barátokkal, munkatársakkal, családdal és számomra vonzó Nőkkel, néha, de ennyi. Másokkal nem. Egy női kör vezetője hívott eszmét cserélni, és neki válaszoltam, hogy nálam megbukott az eszmecsere, mint tevékenység. Mert emberek, ezt tapasztalom, egyetértenek, és tanulni, gazdagodni szeretnének általam, vagy nem értenek egyet, és harcolni ellenem. Az utóbbiban nem akarok résztvenni, mert semmi dolgom vele, hiszen, ha harcra érdemesnek gondolja az álláspontot, ha le KELL győzzön, akkor az belül van benne, az álláspont, belső hang, személy, Benne él, hogy lehet, hogy így van, különben nem foglalkozna ezzel, nem lenne szükséglet konfrontálódni, magát megvédeni, egyáltalán, csak annak van az ember számára jelentősége, amivel Dolga van, amiben tehát bizonytalan, belső téma, és amivel éppen ezért meg kell vívjon, mert az önképét, a meggyőződéseit veszélyezteti, az egész hiedelemvilágát arról, hogy ő kicsoda, és hogyan jó, tehát konkrét félelem, legszorosabban egzisztenciális, mert önazonosságot meghatározó értelemben, tehát nem is lehet más mint agresszív a reakció, minél nagyobb a vakfolt, annál erősebben. Ezért belső szükséglete a Harc. Önvédelem. Önmaga miatt az. Tudom, mert csináltam. De éppen ezért magammal kellett megvívni végül, püfölhettem mást, de persze, hogy a belső személyt vertem rajta, ahogy mások is most rajtam. Ebben azonban nem kell részt vegyek. Mert tulajdonképpen semmi szükség rám, pontosabban iránytűként igen, de eszmecserére nincsen mód, mert cserélni nincs mit, hanem
vagy beengedi, amit mondok vagy nem.
Másrészt, aki egyetért és gazdagodni, még jobban érteni, a problémáira nézőpontokat, válaszokat szeretne, vele meg azért nem. Mert az sem eszmecsere. Neki Adni tudok. De eszméket, köszönöm, nem kérek. Ugyanis az én tanulásom nem ott, nem a tőlem elfogadók gondolataiban van, hanem a tapasztalásban, amit a helyzetek hoznak. Írom ezt most, mert gyakori. Hogy a másik Akar, és azt várja, hogy én is. De én nem. Próbálom elmagyarázni, hogy ez mért nem arrogancia, miközben tudom, hogy úgyis annak értik sokan. Mindegy, mondom, ahogy van, ahogy a Lánynak ma írtam. Kemény: engem nem érdekel. Semmiféle ingerem nincs ezekről a ténákról beszélgetni, egy ideje már. Nem Vele nincs, hanem senkivel. Csakúgy beszélgetni nincs. Mert látom, és mondom, és kész. Nem tudok eszmét cserélni róla, mert nem is így, nem elméletben érkezett, hanem élmény, amihez szavakat, képeket, leírásokat találtam. Van. Tapasztaltam, mesélem. Adom, mert Dolgom. Ami Lelkesít is, képviselni, ezeket írni, előadni, átadni, ez Lelkesít. Beszélgetés nem. Barátokat, családot, és számomra vonzó Nőt kivéve. Minden más eset munka. Szolgálok. Dolgom, de kapnom is kell közben, különben merülök, gyengülök, belehalok. Ezért kérek pénzt egy ideje. NEM az üzenetért, dehogy, az nem az enyém, beárazni sem lehet, kegyelem, hogy hasznosulok. Nem azért. Hanem magamért, mert jól kell legyek, hogy működni tudjak, hogy az Utánad következőknek is ott tudjak lenni, másnap is, hogy épüljek, erősödjek és ne pusztuljak, hogy fejlődjenek körülöttem a rendszerek. Az atomenergia szinte ingyen van, azután, hogy a maghasadás elindult, de az erőművet karban kell tartani. Különben túlhevül, felrobban, és áram sincs. Így tudom mondani.
Adnia mindig annak kell, aki Akar.
Mindig. Ez a Rend. Hogy az ember fizet, ad, áldoz ott, ahol Akar. Fontos a kiegyenlítés. Esetemre fordítva, én kommunikálok. Folyamatosan. Jellemzően ingyen. Reggeltől estig, írok, reagálok, telefonálok, figyelek, hiszek, megerősítek, tanácsolok, emberek mindenfelé. Lelkesítő korszak ez most amúgy, szeretem nagyon – és totál készen vagyok a nap végére. Háromnegyed 12. Mindjárt éjfél. Megszakítás nélküli nap estéje. Ma biciklizés közben, hazafelé sétálva és a vécén ülve is üzenetkere és levelekre válaszoltam. Nem panasz, egyáltalán. Szeretem, Dolgom, Zajlik. Jól van ez most, nagyon, és nem is azért mondom, hogy ne keress, ellenkezőleg, jelentkezz, ha van miért, csak mesélem, hogy lásd, hogy jobban érthesd, ahogy reagálok. Sok nagyszerű ember. És ha köztük valaki helyet Akar, mert amúgy nem találkoznánk, de ő szeretné, mert úgy érzi, kéne: akkor Van. Hely. De ehhez vagy projektet kezdünk együtt, tehát felelősséget Vállal valamelyikben, vagy Vonz, mint Nő, vagy Adnia kell. Ezek a feltételek. Ugyanis bevált. Mindhárom. A harmadik eszköze a pénz. Tökéletes szűrő. Azonnal derül ki, hogy valóban Akar-e kapcsolódni, Akar-e eléggé, és ha nem, akkor nincs egymással dolgunk. Most épp. És megint nem cinikus vagyok. Ugyanis ez nem anyagi helyzeten múlik. Tízezer forint ma, amit egy óráért kérek. De igen, lehet ketten, vagy hárman, vagy csoportban jönni, és előadásra is mehetek. Tudom, hogy megoldható, ha valaki Érzi, hogy dolgunk van, a legvalószínűtlenebb anyagi körülmények közül, szinte utcán élő ember is jött már. Fontos ez. Hogy
Felelőtlenség, sőt, romboló hatású anélkül adni, hogy viszonzásra is módot nyitna az ember. Ezért így. Sőt. Rugalmas vagyok. Az utóbbi időben Operába és klasszikus koncertre is hívtatok már el, és hétvégi program is volt, és vidéki látogatás, és éttermi vacsora, és olyan is, aki ebédet hozott, mindegy, végül, bármi alkalmas, amit én is szeretnék, és másrészt: Szívesen is Dolgozom Együtt, ha megérint bármi, ha Látsz magadnak Feladatot, ha beleállnál valamelyik projektbe! : )
Öröm, ha megosztod!
