Szabadság, ó szabadság…

IstenEM, sőt minden erőmet mámorba emésztő ellenállhatatlan domina-szeretőm volt a szabadság soká, minden más előtt, míg aztán tapasztalati úton derült számomra ki, hogy a szabadság végül az irányok végtelensége, tehát a választás kínzó kényszerének bénító állandósága, a vágyak onániájának folyamatos pokoltüze, veszélyes illúzió.

A szabadság ára magány. Magány, és szenvedés, sőt őrület és halál, ha az ember a szabadsághoz ragaszkodik, mert aki a szabadságához ragaszkodik hamis Istent: a saját önrendelkezését, magát imádja – hiszen az ÉN nagyszerűségem szabadsága a téma – így a fejében reked, részekre esik, belső vitába fullad. A szabadság bére a pokol. Mégpedig megérdemelten.

A szabadság nagy eszméje önzésem arroganciájának trójai falova volt igazából csak, a választás – önmagam meg- és feladásának halogatása, hogy ne kelljen EGY irányt és EGY állást foglaljak, tehát ne kelljen KI álljak valamiért, identitásom és egóm kockáztatva, hanem csak magamért (önismeret, megvilágosodás, vágyak) élhessek, mintha nem is létezne a világ.

A világ van.
És az embernek dolga.
Vele és Benne.

Sőt ennek helyes módja is…

A szabadság – önnön identitását istenítő modern emberi világkép, egy fertőző eszme – haldoklik most a világban, megítélésem szerint.

Aminek választás lesz az eredménye, hogy egyre többen jönnek rá, hogy a növekvő belső káosz rendezéséhez fix külső Irányra van szükségük, mert együttműködés, és közösség, sőt működő férfi-nő kapcsolat is csak külső Irányhoz képest, a belső bomlottság rendeződése után létezik.

Szeretem ezt. Hogy tömegek szenvednek. Hogy olykor én is, félek, délelőtt 10 körül, amiből erőt merítve megteszem aztán mégis úgy nagyjából délre, amit halogatnék – hogy a helyes irányba ma is haladjunk kicsit. Amennyit én ebben tudok-számítok.

Megteszem, mert muszáj megtegyem, mert nincsen tovább élet a langyos vízben.

Szeretem figyelni, hogy kiből mit hoz ez a mostani helyzet ki. Vannak, akik bevásárolnak, egyesek élelmiszert, mások napelemet vagy fűtőtestet, megint mások autót, ami messzire visz… Mert ők ezt is megoldják. Lenyűgöző ez számomra. Mintha az autó segítene özönvíz idején. Annyira értem-szeretem őket. Oly nagyon együttérzek.

Kíváncsi vagyok, hogy elég nagy-e a válság, hogy a kritikus tömeg átbillenjen a magából kiinduló és magában végződő, farkába harapó és egyre gyorsabban pörgő mindent felégető kígyó, a “mindenható” individuum, a minden mást magába rántó önközpontúság szükségszerű, de már idejétmúlt tévedésén.

A COVID nem bizonyult annak. Mert a tudomány gyorsan megoldotta, és jobbára “az öregek és a gyengék” hullottak, ami az ego titánokat épp megerősítette abban, hogy ők különlegesek. Döbbenetes gyorsasággal jött a háború utána. Meg az ellátási láncok töredezése, és gazdasági válság – a boldog békeidők vége vajon elég-e? Még nem látszik, hogy az lenne…

Nagyon kíváncsi vagyok…

Valamint biztos. Abban, hogy az élet és a nemzet nem elég megoldásként. Bizonyosan nem. Haza és család nagy és ősi érték, de semmikor nem volt a legnagyobb. Túlélés biztonságát ezektől remélni érthető, de a világkép forradalom, amire most szükség van, szerintem jóval messzebbre mutat – jóval messzebbre kell mutasson. Konkrétan a végtelenbe.

Haza, persze, de milyen?
És mit szolgál a család?

Jövője azoknak van, akik erre választ adnak, amihez vásárlás helyett költeni kell, mégpedig emberi kapcsolatokra, személyes energiát. Az élethez összegyűlnünk kell, legalább ketten, összefogást-szövetséget választani, egy nagyobb ügy szolgálatában. Amit MIND a magunkénak érzünk, MERT az iránya helyes.

Három dolog fontos ezzel kapcsolatban

(1) Az irány attól helyes szerintem, hogy nagyszerű. Aminél nem tudok jobb irányt elképzelni, az helyes – értsd: ma leghelyesebb nekem.

(2) Hogy milyen az irány az mindent áthat, tehát a módban, az emberek állapotában, a szövetség működésében, mindenben látszik.

(3) Ami emberi, sosem tökéletes. Szóban talán – sem! –, de módban biztosan nem, mert emberek küzdünk itten, és a Helyes oly messze van.

Választani kell.
Újra.

Kik a közösséged?
Hova tartozol, kikre számíthatsz?

Érdemes esélyt adj annak, ami ma a legjobbnak tűnik. Kapcsolódj oda! Fontos esélyt adni, és a következtetéseket gyorsan levonni is ugyanilyen fontos. Bukni sokkal jobb, mint megsempróbálni, mert csakis így tanul az ember.

Nos?
Igen, tovább is van.

Tovább ugyanis a csoda van.

Nagy csoda ez, mert tovább… a szabadság van. Mert:

az igazi szabadság nem az, hogy bármit tehetek, hanem, hogy tudom, mit kell tegyek.

Nekem ez az élményem. Az úton járó hős, tehát a kötéltáncos egyensúlya ez, ami látszólag totálisan kötött, és az élmény mégis legnagyobb könnyedség, amit súlytalan szabadságnak élünk meg. Amint az irány eldől az emberben. Mert megszűnik a nyugtalanító érzés, hogy jó fele megyek-e, mi a következő lépés, és a legfontosabb: mi most a dolgom. A magával tisztában lévő ember igazából csak a súlyokat tette le. Mindazt, ami nem ő. Igaz tettek és igaz beszéd által.

Tudom, hogy nem ezt vártad. Hogy tudatos-ezo-spiri évtizedek után “kilépni szeretnél a körforgásból” végre, egyszer és mindenkorra megvilágosodni, magadat “megszerelve” kontrollba-biztonságba kerülni, és én gyors megoldás helyett visszafelé fordítalak a rögvaló mocskába. Értem, ha csalódás. De az én tapasztalatom az, hogy

nincsen más valódi biztonság, mint a helyes Irányba haladás egyensúlya, és nincsen nagyobb boldogság, mint a napi kihívások helyes megoldása.

Magasztosabb szavakkal: hogy alkotó-teremtő lehetek én is. Pontosabban, hogy bennem is élet van. Még pontosabban: hogy fel adhatom magam.

Az isteni minta földi potenciált transzmutáló manifesztációja: imitatio Christi. Inkarnáció. Benned! Ami a bölcsek köve, a szent grál, az alkimisták ólomból lett aranya, a buddha-természet lényege és a Tao útja.

1. Mi a legnagyszerűbb irány Számodra?
2. Hol képviselik azt legtisztábban?
3. Hogyan kapcsolódsz oda?
4. Hogy állsz érte ki?

Hogy ez még ráér?

Hiheted ezt, persze – és talán valóban. Mondjuk holnapig. Esetleg néhány hónapot még… De ha minden jól (értsd: kellően rosszul) megy, akkor csak addig.

Jó munkát, és:
Őszinte közösséget!

István

– – –

p.s.
A cím, igen, kétértelmű. Azt hihetted, hogy autoriter kormányzatról írok. De nem. Mert a kormánnyal szerintem semmi baj nincsen, sőt éppen ellenkezőleg, saját világképéhez hű módon próbálja legjobban szolgálni, amiben hisz: családokat és népet, akár azon az áron is, hogy ehhez a Te konkrét szabadságodat olykor korlátoznia kell. A jelen a múlt eredménye. Mindig. A kormányzat pontosan olyan, amit megérdemel a nemzet – magadba nézz, ha nem tetszik! Mit tettél, hogy más legyen? Hány embernek segítettél tisztábban látni az elmúlt években – és mielőtt rávágnád, hogy már régen hirdeted, hogy minden mennyire rossz: tisztán látsz-e valóban, vagy gerendával a szemedben dühöngsz mások szálkái miatt? Aki politika (bármi) miatt háborog: NEM LÁT ELÉG TISZTÁN. Sokaknak nem fog ez jól esni, de ettől még tény. A világ jól van, ahogy van, mert okkal van úgy ahogy van. A jelen állapotain dühöngeni MINDENKOR felesleges. Sőt arrogancia és vakság. Sőt önpusztítás is. Hanem a JÖVŐÉRT vállalj felelősséget azzal, hogy (1) magad fejlődsz (aminek első lépése belátni, hogy nem látok elég tisztán, ha dühös vagyok), és (2) másoknak ebben segítesz (CSAKIS akkor, amikor nyugodt vagy éppen, CSAKIS azokban a témákban). Kikkel vagy Közösségben?

– – –

Másfél órás ingyenes előadás: ITT
Útonjárók Közössége: EMITT
Kurzusok lépni segítenek,

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!