… és persze, legyünk Nappá, AZ Irány … de MÉG nem tartok ott … hiszen a Nap NEM LÁT ÁRNYÉKOT, és én még igen … wow … a Fény nem lát, nem láthat árnyékot … számára nincs többé, hiszen mindenhová bevilágít … mikor tehát árnyékot látok, helyes, ha NEM a másikkal, hanem magammal, a Fény időszakos hiányával, a saját árnyékoló reakciómmal, tehát a falaimmal, tehát a félelmemmel, tehát az önfelvállalásommal foglalkozom … hiszen NEM VAGYOK FÉNYBEN, mikor bárhol árnyékot látok … tehát olyankor segíteni, bevilágítani sem tudok, szeretettel emelni sem, elfogadni sem, jelen lenni sem … hiszen a segíteni akarás is akarás … aminek el nem fogadás az alapja … hogy változtatni AKAROK a másikon … amivel épp NEM támogatom őt, nem szeretem, nem emelem … tükör és lehetőség az árnyék … elfogadni, csiszolódni, bátran lépni, Fényt átengedni … Nap-létben növekedni … Hálát Adni… éjszakából, a félelmeim FELÉ tett lépésekből születik a Nappal … minél mélyebbre merülök, annál feljebb lendülök … amint a Nap is … önmaga folyamatos átlényegítése a Fény … hogy Adásban, Áradásban, önmaga szétszórásában él … ÉG … Van.
Öröm, ha megosztod!
