Egy Férfi nem hagy el. Soha. Semmikor. A hisztis királyfi, aki megkapta apuka fele királyságát vagy aranybányába tenyerelt, de nem nőtt fel, hiszen el sem indult, tehát fogalma is csak halvány van magáról, a nő szerepéről és értékéről végképp kevés, csakis ő tud elhagyni. Ami kortól független. Ötven-, hatvan-, hetvenéves kiadásban is létezik hisztis királyfi, és onnan ismerszik, hogy mindig magából indul ki, csakis magának akar. Vagy magának és az övéinek, de az végül mindegy. Épp a birtokos viszony miatt. Számára minden az övé. Nem csak a siker és a ház, de a nő és a gyermekek is. Na ő tud elhagyni. Ő, és a másik véglet, tehát a gyenge, a lágy, az egész életemben bátorítottam, sose indult el, és most meg mégis elhagyott pasi. És igenis a nő felelőssége. Mindkettő. Épp mert nem Nőként, hanem királylányként választott, tehát azon az alapon, hogy Ő mit Akar, Neki mi Jár, fényes páncélzatú királyfit, mert az majd jó lesz, majd kényezteti és megvédi vagy épp gyengét, teszetoszát, mert őt majd tudja irányítani vagy megváltani, ami ugyanaz. Önzés. Végül. Önzés és kishitűség. Sőt. Önbizalom hiány. Sőt. Bizalom hiány.

Kemény. Tudom. De fontos ezzel szembenézni.

Hogy a nő, akit elhagytak maga a felelős. Mindig. Mindenki. Nem átverte a férfi, hiszen persze, hogy próbálja magát fényezni, imponálna a szerencsétlen, nem ez a lényeg, hanem, hogy a nő nem figyelt eléggé. Biztos, hogy voltak jelek, MINDIG vannak jelek, de ő azokat nem akarta észrevenni, hanem a rózsaszín álomhoz ragaszkodott. Nagyon, nagyon fontos az őszinteség. Ebben. Magunkkal. A gyermeki viselkedést azonosítani. És utána lehet a férfiakra nézni, meglátni, megérteni, hogy pontosan illettek hozzám a választásaim. Mert ugyanis a férfiak nagy része szintén gyermek. Sőt. Elkényeztetett, tehát arrogánsan magabiztos, vagy figyelemhiányos, tehát a nő figyelmével kompenzáló gyermek. Kortól függetlenül. Aki legbelül alapvetően Retteg. Fontos, olyan nagyon fontos ezt megérteni. Hogy csillog bár a páncél, de belül még csak kisfiú, ráadásul elveszve. Épp a páncél miatt. Nem Férfi tehát. A Férfi a hím egyed evolúciója, ami a királyfitól a vándoron át vezet, aki egy ponton, a sűrű sötét erdő válsága során, annak legmélyebb, legsötétebb napján, a mélyponton becsapódva talál Ügyet. Felvállalja. Gyakran, mert nem is tehát mást. Küldetés. Szinte megszállottság innentől, amit ő márpedig hozzá Akar tenni a világhoz. Rájött. Most jött rá. Akar, innentől, igen, persze, de ő a nagyobb részeként akar. Ügy szolgálatában akar. Tánc képével élve a hisztis királyfi magának dudorászik, ahogy épp a kedve tartja, és arra táncol, és szerinte mindenkinek őt kell ebben követni, míg a Férfi a zenét hallja. A Zenét. Az Egy Zenét, ugyanazt a Zenét, amit a Nő is hall. Így közös az Ügy. Mindketten hallják. Az Időszerűséget. Az Inspirációt. A Lelkesedést. Hallja, és Követi.

Követésben a boldogság.

Sok követ kaptam önmagukat véltelnül meghurcoltnak vélő elhagyott nőktől az elmúlt huszonnégy órában, akik azt gondolják, hogy ők márpedig kipróbálták, amiről beszélek és írok, de nem vált nekik be. Azonban ez tévedés. Pontosabban önbecsapás. Egyetlen Nőt sem ismerek, aki valóban Beleállt a Táncba, minden erejével, követett, mindenét adta, alázattal, tehát a vagyont érő olajat Mária Magdolna példáját követve az általa támasztott Férfi lábára ténylegesen rákente, tehát Mert, Bízott, Hitt, MINDENÉT adva, és mégis elhagyták volna. Nincs ilyen. Ugyanis a hisztis királyfi kompenzál csak nőkkel, mások figyelmében, szexuálisan, kínjában próbál így töltődni, amint én is soká tettem, de a Férfinak erre már nincs igénye. Épp a Nő Hite okán nincs. Mert kétség nincs benne. Napról napra kevesebb. Tehát az idő múlásával nem hűtlenebb, de épp hűbb lesz. A Férfi. Fontos ez. Hogy akit elhagytak, annak nem Férfival, hanem csak hím egyeddel, gyermekkel volt dolga, mert maga is csak nő egyed, gyermek volt akkor, még, és nem Nő. Még nem. Fontos ez. Hogy a megoldás éppen ezért nem visszavolnulni, és kevesebbet kockáztatni, kevésbé bízni, hanem többet és jobban. Kockáztatni, Bízni, Adni. Van ugyanis biztonság, de csakis a mindent odaadok, mert ennek a karjaiba most valóban beleDőlök totális kockázatának vállalása által váltható meg. De így viszont egy életre. Míg a halál el nem választ. Valóságosan. Megígérem.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!