Ezt figyeltem magamon, és másokon is meg. Hogy a Férfi megszállott, hogy amikor megszállott vagyok Vagyok Igazán Férfi. Izgalmas ez. Hogy ugyanis két téma van, ahol Tér és Idő kikapcsol, fáradtság és túl nagy ár, valamint mindenféle kishitűség egyaránt illan, fel sem merül, de akár az életem sem, mégpedig az Ügy és a Nő. Sőt. Igazából ezek nincsenek is külön. Hanem az Ügynek mindig része a Nő. Minimum, mint Aki majd érti és értékeli, és Akiről majd így, az Ügy által, annak eredményei által gondoskodom, de egyre gyakrabban úgy is, mint Akivel közös, Aki benne részt is vesz tehát, általa maradéktalanul hasznosul, és Akinek ez így nem egyszerűen nem mindegy, hanem Fontos, mert ugyanakkora Boldogságot okoz. Másrészt, igen, a Nőnek is része az Ügy. Kevés, hogy Vonz, Muszáj értse is. Nincs Nő, Társ nincs az Ügyön kívül, olyannyira, hogy ez az Ügyre esetemben vissza is hat, folyamatosan alakítom, egyszerűsítem, csiszolom, és nem csak az emberek miatt, hanem Neki, is, hogy Számára minél könnyebben befogadható legyen, hogy azzal, tehát Velem azonosulni, így a Lelkembe BElépni, a felkérésre Igent mondani egyre könnyebb, egyáltalán lehetséges lehessen, és hogy az Ügyben betöltött funkcióm által Róla gondoskodni immár tudjak. Ez Van. Valamint, ennek okozataként Türelmetlenség is. Van.
A Férfi Megszállott, tehát Türelmetlen.
Mértéke ennek változó, de maradandóan Igaz, hogy a Férfi Akar, Haladna. OTT vágyik lenni, amit lelki szemeivel már lát, sőt, amit Jól Lát, ahova, amerre az Út vezet, még ha nem is pontos Cél, de Érzés, majdan elérkező állapot. A Férfi Vágyja ezt. Meghaladhatatlanul, mert ha nem Vágyná, akkor nem is Cselekedne érte. Iránnyal terhes a Férfi, és szülésben Van, folyamatosan, Ter-et így alkot, csakhogy, ám, milyen szép ez:
az Idő Ura a Nő.
Enged, Dől, Bizik, de CSAKIS a maga tempójában, ami amúgy az Erejét is kifejezi. Hoppá. NAGY Erő nem hódol könnyen. Hmm. Mint egy folyam, olyan ez, a Nő az ERŐ csatornája, ami Irányt kívülről kap, és ha egyszer egy Iránynak megadja magát azon nagyon nehezen változtat. Minél Erősebb, annál nehezebben, mert Áradnia, mármint Átengednie KELL, a hasznosulás a Boldogsága, amihez Irány nélkülözhetetlen. Hmm.
A Nő függi az Irányt.
Amint a Férfi is az Erőt. Víz és Meder. Nem viszonylagos, hanem Abszolút szükségünk van Egymásra. Patakot eltéríteni nagy munka, Dunát vagy Amazonaszt lehetetlen, szinte, legfeljebb szabályozni lehet. Na így van ez a Helyén, a Férfi mellett, a JÓ Irányba Tartó Nővel. Nemérdekli más. Irány a Lényege, és persze, hogy az Óceánba tartunk, de mégsem mindegy merre. Mert hasznosulni KELL útközben. Gond tehát, ha sivatagba vezetik, vagy sziklafalnak, akkor szenved, csalódik, apad, tóvá gyűlik, frusztrált, míg végül Új Irányt keres, mert Muszáj. Ez Van. Hmm. Soká hittem, hogy nekem a totális megadás kell, hogy azzal van dolgom, aki magát azonnal és teljesen alárendeli. De nem. Hanem a Királynő épp az, aki Odaadó, de Követel is. Mármint NEM tudatosan elvárva, sem idomítva, hanem ERŐ mennyisége Van, aminek általam hasznosulnia Kell. A Társ ennyiben határozott tehát. Sőt. „Követelő”. IS. De NEM a racionális elvárásai, hanem a Léte, az Ereje, a hasznosulási szükséglete által szembesít, folyamatosan, nyomás alatt tart, és ÍGY „dolgozik” azon – pusztán csak az által, hogy van – hogy a maximumot magamból kihozzam, mert Ő magát totálisan Adni ahhoz tudja. Szép ez nagyon. Hogy mennyire semmi dolgom az engem istenítőkkel, csak mint felület és projekció, csalódni, magukkal szembesülni, a Társ pedig épp az, Aki követel is. A Léte által. ÉS az Irányváltás tempójában lassú, ha Erős. De Érte ki is várom. Az Időt.