Hasznosulásról írok mostanában, mint az egyetlen Út a Boldosághoz, Férfi és Nő számára egyaránt, hogy meg KELL magunkat adni, Nő Társon, Férfi Vezetőn keresztül, amiből kézenfekvő sokakban a kérdés, hogy jó helyen vagyok-e, és, hogy honnan tudhatom ezt. Három nézőpontot ajánlok. A három ugyanaz, nyilván, sosincsenek külön, nem lehetnek, hiszen a valóság Egy, de a több nézőpont segíthet mégis, ránézni, vizsgálni, szembesülni. Tehát. Hogy a Helyemen vagyok azt onnan tudhatom, hogy
- totálisan elképesztően fantasztikusan Lelkesít.
Amivel foglalkozom. Az Ügy is, és a konkrét tevékenység is, tehát a Funkcióm, Örömet okoz, Nekem, és a Társaság, tehát a Közösség, akikkel csinálom, nagyon, nagyon Jó, mind, szeretem őket, ami persze nem jelenti, hogy ne lennének kihívások, vannak, de olyan magától értetődően nézek velük szembe, mint az első fürdetés, vagy pelenkázás, része az Útnak, képes vagyok rá, megoldom, haladunk, királyság.
- JÓ a világnak.
A visszajelzések egyértelműen mutatják, hogy jÓ, amit csinálok. Pedig NEM akarom a világot megváltani, csak hozzátenni picit. A világ legjobb teázóját, szerényen, vagy csodás ÚJ terméket, amit most találtunk ki, együtt, és mások örülnek neki, sőt, szeretik, és viszonozni is akarják, a magukéból adnak érte, működik a dolog, Nő, fokozatosan, folyamatosan, kisebb döccenőkkel, nyilván, de azok is mindig okkal vannak, tanulságaik által Lép az Ügy is tovább.
- Maradéktalanul hasznosulok.
Ezért kezdtem írni, mert erről meg nem volt szó. Hogy amikor a helyemen állok, ott MINDEN, az egész addig életem minden tapasztalása, tehát minden, amit tudok, amit tanultam, ami képesség és készség bennem van, az MIND hasznosul. Nagyon fontos ez. Mondogatjuk, hogy semmi nem véletlen, és fontos észrevenni, hogy ez azt is jelenti, hogy az eddigi életutam SEM véletlen tehát. Aki MA vagyok, az NEM véletlen, és ennek, aki Én ma Vagyok ennek
ÍGY van meg a Helye.
Fontos ez. Hogy ÍGY vagyok érték, ahogy vagyok, tehát így tudok hasznosulni, így KELL hasznosuljak, mindenestül, boldog csak akkor lehetek, ha mindazzal hasznosulok, amit én ma Adni tudok. Nagyon fontos ez. Hogy ha nincs így, akkor az nem a Helyem. Akkor még nem. Tehát tovább KELL lépjek. Muszáj. Mert maradéktalan, minden részletében értékes Egyedi Csoda vagyok, aminek minden részletében hasznosulni a teremtő világ igenis Ad Lehetőséget. Megvan a helyem. Készül. Muszáj odáig eljussak.
Ami NEM azt jelenti, hogy felmondok vagy szakítok.
NEM. Hanem először épp azt jelenti, hogy megpróbálok TÖBBET adni magamból a JELENLEGI helyemen. Mindig VAN több, mindig tudok többet, és meg kell próbálnom Adni ezt, magam miatt, többet, és még, magamat tehát minél jobban felvállalni, őszintén, Aki Vagyok, tehát Amit Adni Tudok, EZ a dolgom, és majd a világ reagál erre, munkahely vagy társ, és akkor a rekacióból derül nyilvánvalóan ki, hogy a Világ tudja-e fogadni, Aki Én Vagyok.
A reakcióból derül ki, hogy a Helyemen Vagyok-e.
Ha igen, akkor fogadják, tehát hasznosulok, és szintet ugrunk, és sikeresebbek leszünk, mint valaha előtte. Ha pedig nem, akkor nyilvánvalóan összeomlik az egész körülöttem, eltörök, belehalok, egyértelmű lesz a helyzet, nem lesz dilemma többé, hogy ez-e a Helyem, hogy menjek vagy maradjak. Nagyon fontos ez. TÖBBET adni. Mert így, a TÖBBET adás által jutok a mélypontra el. Amikor nem bírok többet, AZ a mélypont, és ugyanez a pillanat, amikor a dilemma is eltűnik. Hmm.
A dilemma mindig csak annak a jele, hogy nem adtam eleget.
Megoldása, hogy muszáj tovább. Még, még, még, és vagy megváltom ezzel magamat és a Helyzetet, vagy belehalok, ami csak egy másik szó arra, hogy egyértelmű lesz, hogy tovább kell lépjek, amivel egyidőben az illúzió is elillan, azonnal, belőlem, és felszabadulok, ami a mélypont csodája, hogy elmúlnak a dilemmák. Fontos ez. Mert csak így nem kísért életem végéig a „mi lett volna ha”. Meg kell próbláni, bármit és mindent, ami később kísérthet. Ma. Dupla vagy semmi. Igen. De mindenképp egyértelmű.
Kedves István.
Nagyon tetszik az Ön blogja.
Jók és érdekesek az Ön meglátásai és megtapasztalásai.
Mindenképpen követni fogom és tovább ajánlani.
Tisztelettel: Jankó Zsolt Manó