Az érett gyümölcs lehullik … EZ a Rend … magától … pici fájdalom, pici ellenállás még van, érzem, de a gravitáció, tehát az időszerűség már nagyobb … jelen lenni a dolgom … ennyi … JELEN … tehát CÉL NÉLKÜL … tehát NEM AKARNI a szülést, a gyermeket, csak megadni magam, figyelemmel, elfogadni, átengedni … LENNI … tehát készen, tehát készültségben, és segíteni, ha és ahol van mit … megtenni, ami tőlem telik, verdesni a szárnyaimmal, Lépni, öntudatosan, Bátran, de a Vihar Végtelen Nagyobbságát tudva … alázattal … s a Szél alámnyúl … mindig … a Felszálló Áramlat … Jelen Lenni … NEM sürgetni, NEM is ellenkezni … Bízni … és ki képes rá, persze, tehát megengedni, vállalni ezt is, a kilengéseket, a félelmet, a türelmetlenséget, az Embert, Aki Vagyok … ennyi a dolgom … Ember Vagyok, aki Atya és Anya, sőt Bába is … Egy-ben … az Időszerű pedig születik … hagyni és segíteni … ennyi … bár nem értem, és mégis … felvállalni … erőfeszíteni … kitartani … és legfőképp:

NEM MEGIJEDNI

… basszus … nekem EZ a legnehezebb, napi szinten nehéz  … mert valószínűtlenül NAGY, mert szinte széjjel repeszt, annyira FESZÍT, és hiába látom a feje búbját még TÉP, még marcangol, most jön a válla … félek … hogy bírom-e, hogy táplálni tudom-e, hogy jó apa leszek-e, és olyan abszurdan magányos is ez az egész … mert senki nem ért, és nem is várhatom, hogy értsenek … metszeteket, igen, de nem az egészet … sőt, támadnak, sőt, háborúznak, érdekérvényesíteni próbálnak … és én Látom és Értem ezt … tudom, hogy nem tehetnek mást, hogy a Rend Kemény, hogy magam Megadni nehéz, hogy a Bizalomtól, születőben lévő új maguktól félnek … ők is … TUDOM … és azt is, hogy Jól Van így … minden … hogy Rend Van … hogy az ÉRzések mutatják az időszerűséget, hogy  nem szabad megalkudnom … Bízom … mert folyamatosan tapasztalom … és mégis, félek is, néha rettegek, még mindig … és jó most leírni ezt, emlékezni, magam emlékeztetni … hogy a szülés igenis fáj – hogy nem szülés, ami nem … hogy ki fog férni … hogy meg tudom adni neki, amit meg kell adjak … biztos … nem most és nem itt születne, ha nem így lenne.

… és azt is TUDOM, hogy ez Férfi téma.

… a gyermekeket, az anyagit, a biológiait a Nők – az ÚJAT, a szellemit, az Ügyet a Férfiak szülik … EZ Van … és csodás Boldogság tölti be a világot, amint a helyünkre állunk … a Férfi munkája a Közösség, az Ügy, egyedi Funkciója szerint, a Megújítás – a Nő munkája a Férfi … igen, a SZÜLŐ Férfi … mert ENNEK van ideje … a Férfiak születése zajlik, ami egyben a Világ megújulása … de ez nem megy Nélkületek … lányok … sőt, Ti is CSAK ÍGY születhettek, NŐvé, csak így találhattok boldogságot … fiút KELL választani … 20, 30, 40, 50 éves, a kor mindegy, NINCS kész … és BELE állni … segíteni a FÉRFIT szülni … a pár-kapcsolatoknak VÉGE – EGYség az Út … a lényem középpontja a NŐ, benne Isten … s EGYütt állunk a kisközösségben, ami a nagyobban, ami a Világban, ami, megint Isten … rész-egész viszony, mely Bizalmon, tehát megadáson alapszik … a rettegő egó számára brrutálisan hierarchikus, tehát félelmetes … de nem lehet más.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!