Sokat kértem számon az odaadást, a követést, a megadást, a dőlést, és írtam is erről, sokat – aztán megkaptam. A totális odaadást. Kaptam. Meg. És így tanultam, hogy a Szigor is fontos. Sőt. A szigor elképesztően fontos, mert a totális odaadás elnyel. Mint egy kút, fenék nélküli, éhes, mindent fogadó, jól nem lakatható kút. Ilyen az odaadás magában, ami azt jelenti, hogy akkor minden rajtam múlik. Egyedül rajtam. Az én jelenlétemen, figyelmemen, egyensúlyomon. Hogy kútként használom és iszom belőle, és másoknak is adok, és mosdom, jólvégzett munka után, vagy a lábamat lógatom bele és hűsölök, vagy mindenemet beleszórom, vagy ugrom és magamat is beleemésztem vagy márpedig az egészet kimerem, betemetem. Csak rajtam múlik. És nagy, nagyon-nagy a kísértés a vetődésre. Munka helyett. Mert hátha. Hátha befogad, hátha feloldódom, hátha visszaolvadok. Hátha. A totális odaadás, mint az anyaméh, ami azonban minden erőt elnyel. Bármit. Sőt. Mindent elnyel, és semmi nem lesz belőle. Terméketlen, bármit is szórok bele, hiszen a termése én magam vagyok, és bár közben a folyamat maga, tehát a be- és elfogadottság, a visszacsatolódás, a mindent szabad tölt, megerősít egy darabig – de hamar emészteni kezd. Ezért nincs út visszafelé. Mert a totális odaadás felelőtlenségre csábít, a felelősségvállalás, az élet kihívásainak és harcainak elkerülésére, és nem tartok mindig ott, hogy egyedül ennek ellenálljak. Ez van. Sőt, mintha nem is lehetne másképp, hiszen, ha ott tartanék, nem vonzana, akkor kapcsolódni sem akarnék.

A totális odaadás is csapda.

Fontos, ezt tanultam, hogy a Nő segítsen, hogy ne vesszen el az ősi ösztönökben, tánc, szexus, ölelés, hanem maradjon is. Jelen. Szigor. Fontos a Szigor. Is. A Nő Lát engem, pontosan tudja, mert érzi, hogy Ki Vagyok, tehát, hogy Mi a Dolgom, hiszen ehhez, az Ügyhöz kapcsolódik ő is általam, aminek magam is csak eszköze vagyok, nincs Férfi Ügy nélkül, amint Ügy sem Férfi nélkül, és a Nő ezt tudja, Látja, és fontos, hogy segítsen, mert, igen, egyedül nagyon, nagyon nehéz, ha időszakos tudatlanságába süppedve “ellenem”, ellenünk hat. Hmm. A Nő, a Társ pontosan érzi az időszerűséget, minden pillanatban, éppen úgy, mint én is, és így hullámzunk, így segít. Erőt venni. Magunkon. Az alantas öszöneinken, amikkel nyilván semmi gond nincsen, nem rossz a szex, viszont a hasznosulás ellen hat, fiúvá, gyermekké folyik a Férfi, ha ebben mértéktelen. Az igazi Nő ezt tudja, elfogadja. Bölcs, és Fegyelmezett, és Segít … no nem mindig, persze, de annak megvan a maga ideje, mármint a fegyelmezetlenségnek … egyensúly a kihívás, és persze, hogy billegés az élet.

Figyelem, fegyelem és önfegyelem tánca.

A nők egy részével szeretkezni KELL, állandóan, muszáj, folyamatosan, és ők ilyen helyzetekben és kapcsolatokban találják magukat, és gyakran szeretők, másodlagos és harmadlagos szerepben, miközben lelki téren, a lélek egyik fele számára totálisan elsődlegesek, mert náluk lehet töltődni, de aztán menekülni KELL, a Rendbe, a Fegyelembe vissza, a fiú FUT, mert érzi, hogy belehal, ha marad. És. Másrészt. Vannak Nők, akik elképesztően hatékony … hmm, mi is a szó … terapeuták, kócsok, tanárnők, aki Lát, és Bölcs, és Rávezet, és Hisz, és Bízik, és Küld, mert MENJ, és képes vagy rá, ahol feszes rend szerint zajlik az alkotó élet, ami eredményes is, külsőleg, nagyon, viszont teljes feloldódás, totális bizalom ritka, mellettük tehát szerető vagy kurtizán szinte mindannapos, mert automatikus lelki szükséglet, mert kell, a legtöbb férfinak KELL az a Biztonság, Befogadás, Elfogadás, amit ez a totális női odaadás benne érzetként kelt. Ezt látom. És persze, hogy a kettő egyensúlya lenne az út – ami a megoldás is egyben. Szigor kell, igenis kell szigor, ha folyton szeretőként találod magad, és másrészt több Bizalom, Dőlés, ha rendszeresen megcsalnak. Ez az Igazság. És az is Igazság, hogy ez egészen elképesztően nehéz. Sőt. Nem tudom, hogy lehetséges-e, mármint az egyensúly, hiszen a billegés mindig marad, nyilván, egyik, majd másik irányba, viszont ez a járás sajtátja, mármint az ide oda billenés, egyik és másik láb, jó jel tehát, Haladni, Növekedni lehetséges, a billenést megengedni épp az egyik a kulcsa.

Szép és Okos az Út.

Ami persze, hogy közhely, de igaz. Szép ÉS Okos a kettő együtt. Az én ideálom is. Aki tehát befogadó, lágy, nőies, erős, szexuális, mély, elfogadó ÉS másrészt szigorú, fegyelmezett, Bölcs, tudatos. A kettő együtt – aminek a lényege, hogy mindkettő a maga idejében. Ugyanis mindkettőnek megvan az ideje. Nagyon kemény ez. Hogy abszolút szélsőségekre kell képesnek lennünk, Férfiként és Nőként is. Mert ami a Dőlés és Fegyelem együttes kihívása a Nő számára, az ugyanúgy megvan Férfiak esetében is, csak a neve más, Vezetés és Gondoskodás. Tűnhet úgy, hogy szinonímák, de nem. A Fegyelem sosem közvetlen Vezetés, a Dőlés más, mint a Gondoskodás. Hanem kiegészítik egymást. Tökéletesen. A Férfi Vezet, amikor a Nő Dől, és a Nő ügyel a Rendre, amikor a Férfi Gondoskodó. Hmm. Mint a Táncban, megint csak. A Férfi Vezet, amikor Vezet, de van az a másik figura, amikor Teret ad, amikor Figyel, amikor kiszolgálni törekszik a Nőt, és akkor Fegyelem dolga, a Nő oldalán megnyilvánuló fegyelem dolga, hogy ne engedje a túlzásokat, hogy ez ne essen szét. Hmm. Érdekes ez. Tehát:

Az elfogadó fél a pillanatnyilag tudatosabb. Mindig.

Tehát vonz, kivánom, áradok felé, köré, bele, és ő hagyja, és évezi, de közben jelen is van, tudatában ennek, figyel, bölcsen adagol, rendet tart, sem elfolyni, sem túlfeszülni nem enged, akár nagyon kemény is, ha kell, tehát állapotom szerint kiegyensúlyoz, amint én is őt, amikor Vezetek és ő Dől, abszolút figyelek rá, teljesen rám bízhatja magát, teljes súlyával, fogom, tartom, az életem árán is óvom, védem, vezetem, közös Boldogságunkra. … Nehéz ez. … Mert a mintát mind hozzuk. Amiben felnőttünk. Férfi és Nő. Vezetés és Dőlés, Gondoskodás és Szigor dinamiznusa, amihez szokva vagyok, és ami ráadásul általában nem helyes, hihszen nem működött, nagyon ritka, aki a szüleitől valóban optimális programot kap, talán nincs is ilyen, egyik vagy másik téren mindannyiunknak fejlődnie, tehát tapasztalnia, tehát Bátorkodnia kell. És így változunk. A tapasztalás által, ha merünk új helyzetekbe belemenni, ha merünk másképp, új, spontán, váratlan, de zsigerből jónak érzett impulzus reakciókat magunkon átangedni, bármi is a racinoális véleményünk róla. Lassú folyamat. Igen.

Férfi szempontból a Nő, mint a váltóáram.

Erő és Fegyelem egyedi mintázatának váltakozó impulzusa kell. Minden férfinak. Tehát az Erő és a Frekvencia IS egyedi. Abszolút személyes. Mindenkinek egyedi mintázata van, amit és ahogy befogadni képes. Az erőről volt már szó, hogy a nőknek nem a funkciójuk, hanem az erejük az egyedi, hogy összemegyek, ha túl sok, hogy nem elég, ha kevés, de másrészt tehát a feszültségingadozás IS fontos. Szigor és befogadás, pillanatról pillanatra váltakozó impulzusai, egyik a másik után. Kemény. Ezért nagyon kemény a Társat megtalálni. Mármint magamat. Amikor Társ is érkezik. Ki kell állni magunkért. Férfi vagy Nő, senki nem tehet jobbat, mint, hogy kiáll és vállalja. Magát. Férfiként az egyedi Erő és Frekvencia szükségeletemet, és, fontos: Amire Használom, az Ügyet, ahol ezzel épp tartok – és Nőként, amit Adni tud, Ahogy, és Akinek Szeretne. Nincsen más mód. És olyan nagyon soká halogatjuk ezt, próbálunk minden másnak megfelelni, vagy akár csak titkolni az igazságot magunkról … pedig nincsen más mód.

Szembenézés + felvállalás + tapasztalás = változás.

A változás automatikus. A megoldás tehát nem az, hogy rákényszerítem magam, hogy ilyen vagy olyan legyek, mert “rájöttem”. Ellenkezőleg. A megoldás rácsodálkozni arra, amilyen vagyok, és ennek a felvállalásában tovább lépni, tehát egyel őszintébben vállalni, mint eddig, amitől a kapcsolódásaim is változnak, egyel harmonikusabbak lesznek, vállalni ezt, a táncot, a változó partnereket is, míg végül megérkezik az, akivel tartósan összhangban mozgunk. Ami nem azt jelenti, hogy ne változnék, vagy hogy ne akarnék változni – hanem, hogy akarva nem lehet. Változni. Hanem önfelvállalás által lehet. Új kapcsolódások, új tapasztalások, így változom, így leszek kifinomultabb, egyre kifinomultabb, miközben az alapvető jellegem marad, mint a fémötvözet alapanyagai, formálhatom, akár szét is választhatom őket, de amiből gyúrattam az marad, a funkcióm is tehát, csak tisztulok, tapasztalás által kiégetettve, ahogy elképesztően nagy hőfokon, tehát brutálisan erős érzelmi hatások között fokozatosan távoznak belőlem a “fölös” összetevők, tehát a salak, ami a szenvedés, ami a NAGY szenvedés, az Izzás értéke, hogy tisztulunk, így és ez által, ami nem mond ellent az elején mondottaknak, más továbbra sem lehetek, mint Aki Vagyok, a funkcióm változatlan, csak a szintek változnak, amit nem lehet erőltetni, viszont változom, folyamatosan, azáltal, ha szembesülök azzal, ahol épp járok, amihez kapcsolódnom KELL, tehát nem elvonulni, hanem magam felvállalni, és ha ezt megteszem, akkor változom, ettől, a kapcsolódásból szükségeszerűen érkező szenvedéstől, annak mértékével arányban, automatikusan.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!