A Nő nem követ mást. Mint a férfi. Mármint más férfit. Nem követ. Nyilvánosan semmiképp. Nem tilos neki, egyáltalán, valódi Férfi ilyesmit sosem tiltana, sőt szinte küld, hiszen a szabad akarat szent, de automatikusan érzi elhagyva, megcsalva magát, ha a nő olyasvalakit is követ, akit ő maga nem, avagy, ha látványosan érdektelen az iránt, aki engem inspirál. Az ügyről, tehát a konkrét cselekvésről már volt szó, hogy közös kell legyen a Lelkesedés, a Cél, mert ez a Zene, amire táncolunk, táncolni csakis közös zenére lehet, most tehát arról, hogy ugyanez lelki értelemben is igaz. Mindegy, hogy pap vagy guru, hogy kortárs bölcs, rocksztár, milliárdos vagy író, főnök vagy próféta, ha másért úgy lekesedsz, hogy ellenállhatatlanul kell, muszáj őt a férfi felé is látszó módon kövesd, akár csak Facebookon is, akkor ez őt zavarni fogja.

ÉS nem benne van a hiba.

Fontos ez nagyon. Hogy a férfi magától értetődő, természetes igénye, hogy együtt mozogjatok, tehát más ritmust semmiben ne kövess, mint ő. Lásd fenn. Bármely tánc alapja, hogy a ritmus egy legyen, és ezt a férfi veszélyeztetve érzi, ha másért is rajongsz, mint érte, és amiért ő. Hogy ez ellentmond annak, hogy a Nőknél a Bölcsesség? Nem. Pontosan nem. Ugyanis nem arról beszélek, hogy nem szabad mástól tanulj, hanem arról, hogy ha ezt a férfi tudja, akkor az a büszkeségét, a lényét, a férfiasságát óhatatlanul sérteni fogja. Gyerekes? Mondhatod, de ettől még így van, és fontos, hogy TUDD EZT. Egyszerűen csak. Legyél rá tekintettel. Tehát, igen, ha valami megtetszik, ha bármit hitelesnek érzel, akkor onnan meríts, és tudósíts felé is, feltétlen, de SOHA ne erőltesd azt. Ne! Említsd ma, esetleg egy hét vagy egy év múlva újra, aszerint amikor időszerűnek érzed, de – a lényeg – NE arra figyelj, hogy szeretnéd, hogy ő is értse, Lelkesedjen, kövesse. NE magadra, a saját igényeire figyelj tehát, hanem arra, ahol Ő tart. Amire készen van, ami SZÁMÁRA ma időszerű. Azt mutasd. Csakis annyit. Tudd, ÉRTSD VÉGRE MEG, hogy a bölcsesség lényege, hogy nem minden tudásomat, nem az egész világomat ejtem a másikra folyamatosan rá – összemegy, elbizonytalanodik, bezár, ha mégis – hanem mindig csak annyit, ami próbára teszi ugyan, de amit némi erőfeszítéssel már éppen elbír, más szavakkal: hogy abban törekszem a másiknak segíteni, ami a MA és SZÁMÁRA időszerű lépés.

Hogy honnan tudhatod?

Ugyan. Pontosan érzed… Hogy követni mered-e ezt az érzést, érzetet, hogy ehhez elég alázatod van-e, másképp, hogy szereted-e eléggé az az egyetlen kérdés. A szeretet ugyanis inspirál, de közben meg is óv. Meleg cserép, anyafölddel teli. Ami sem túl nagy, sem túl kicsi, lefelé és oldalra véd, tiszta vízzel gyökereknél éltet, és felfelé korlátlan teret hagy növekedni. No ilyen a Bölcs nő. Alázat dolga, ami szeretet dolga, ami emberség dolga végül, tehát azon múlik, hogy Te magad hol tartasz, eszerint vagy rá képes, és persze, hogy Lelkesít-e eléggé a konkrét férfi, a Lehetőség amit benne látsz, tehát nem a mai állapota. Lelkesít-e eléggé, hogy így legyél vele. Nos? Ha nem, akkor váltani időszerű – és közben persze, kövess olyan forrásokat, ahol Te magad merítkezhetsz. De a Bölcs, lásd fenn, adagol. Állapot szerint. Tehát részben elhallgat. Igen. Tudom, hogy kemény. Maradéktalan megosztásra és totális megnyílásra a női kör való.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!