Érdekekes, hogy nem vette ma át a képet a Facebook. Ma sem. Hmm. Még érdekesebb, hogy az internetkapcsolatom is akadozik, napok óta, és bár írni változatlan lelkesedéssel írok, de aztán komoly erőfeszítés megosztani ott. Sőt. Van, hogy semmi kedvem. Aztán nagylevegőt veszek és mégis kiteszem, mert tudom, hogy sokan ott követnek, azt nézik csak. Hmm. Másrészt nem biztos, hogy ez kell érdekeljen, hiszen aki akar az megtalálja itt az új írásokat, sőt, e-mailt is küld a rendszer, ha az oldal alján jelentkezel. Hmm-hmm. Érdekes ez. Hogy egy éve még milyen nagyon érdekelt, Akartam, hogy Sokan olvassanak, merthát Itt van, és Így van, és csudába is, Emberek. Aztán ez valahogy elmúlt. Sőt. Bevallom, néha már sok, időnként kimondottan zavarnak is a Facebookon kommentek. Nem az, amit mond, hanem, hogy én ennek, tehát Neki anélkül adok teret, hogy erőm is lenne mindenkinek reagálni, holott, igen, kapcsolódik, aki hozzászól, tudja vagy sem, ezzel tehát felelősségem keletkezik, nekem, és ez nyomaszt. Mert nem mindig reagálok. Mert nem mindig van erőm. Mert sokan akarnak tőlem sokmindent, és az Együgyűek Társaságában résztvevő, pláne Tagként résztvevő emberek, a Munka-Társak nekem most fontosabbak. Hmm. Húsvét. Halál. Áldozat. Idén talán ez, hogy mindenképp előtérben kéne álljak, hogy tömegekhez kéne szóljak. Nem kell. Sőt. Mintha most épp kevesekkel lenne Dolgom, akikkel viszont immár valóban és erősen kapcsolódunk.

• Joós István
• április 15, 2014
• Önfelvállalás
• ÍRÁSOK, Nyilvános
•  
• Előző
• Következő