Annyival könnyebb nem kapcsolódni. Basszus. Évekig csináltam. Rövid találkozás és azonnal tovább, akár percek, órák után. Tovább. Azonnal. Amint bármilyen diszharmóniát érzek. Könnyebb. Sokkal. Sokkal könnyebb volt megfutamodni, eleve lemondani, bele sem vágni, mint beengedni és elengedni. Csudába is. FÁJ. Kitépni, kitépetni, vágni, Ölni … még jó, hogy írhatok … különben csak bőgnék, helyben széjjeltépném magam. Itt. Miközben tudom, hogy jól van, hogy így kell legyen, hogy a Rend nagyobb, hogy Helyes, minden, hogy jönnöm kellett, Felkérni, Vezetni, Tapasztalni, hogy mi is ez, csak Így derülhetett ki, mindig csak így, Tapasztalás, Tánc, Csoda, Ajándék, és most pedig tovább, mert lement a Dal, mert menni KELL, mert Időszerű. Dolgunk Van. Feladat. A Saját Úton, Saját Feladat, amihez egymásnak kulcsokat adtunk, sokat, és amit kinek kinek el kell végeznie. Magának. Előbb. Utána leszünk felkészültek, utána leszek felkészült, miközben persze, hogy készen vagyok, ma a mára, de a mának a letelepedés még nem része. Ez Van. Vándor, Peregrinus, Zarándok, mindegy, a lényeg, hogy Menni kell. Camino tehát. Indulok. Tovább. Lépek. Most.