Cégem, és „zsebdiktátrori” bukásom után évekig voltam nagyon visszafogott.

… nagyon csendes, nagyon „talán”, és „lehet, hogy”, és „esetleg”, és „gondoltál-e rá, hogy”. Sokat tanultam, olvastam, minden elréhető forrást magamba szívtam, melyek alapján … tehát a Racionális „tudás” alapján … évekig vallottam, hogy a világ szubjektív, tehát ennek megfelelően csendesen szabad csak állást foglaljak, mert nem tudhatom biztosan, hiszen csak lehetőségek vannak.

… aztán elkezdtek érkezni élmények arról, hogy VAN, ami egyszerűen Úgy Van.

Nem azért, mert én értem, vagy én úgy értem, vagy le tudnám vezetni, hogy így van .. nem. Sőt. NEM értem. Illetve igen, de logikámmal meg is tudnám cáfolni, ha azt akarnám. … Mégis Van. … Miközben addig istenített rációm számára nem belátható, épp ezért nem is bizonyítható, épp ezért vitát sem lehet vele „nyerni”. .. és mégis …

Van.

Csak Úgy Van.
Ahogy Van.

Rendben Van – Rend Van.

… ráadásul ez a Rend a tapasztalatokban van … BENNE … tehát nem a könyvekben, és nem az elméletekben, hanem a tapasztalatokban … sőt, a tapasztalatok során érkező Érzésekben … és így tehát Rá lehet érezni – csak ráérezni lehet … ÉS ez az érzés olyan bizonyosság élmény, ami alapján szabad nyilatkozni, szabad tehát kimondani, szabad csatornává lenni, és azokban a pillantokban határozottan állítani. Sőt. Több mint szabad. Szükségszerű. Mert azokban a pillantokban valójában nem is én „állítok” … nem is én „tudok”.

… hanem Eszköz vagyok.

Ezek azok a pillanatok, amikre gyakran nem emlékszem utólag. Végtelen Nyugalom. Mintha téren és időn kívül lennék. Mintha nem én lennék. … és tényleg nem … én és a Vagyok van együtt ilyenkor … azzal arányban, amennyire nem akarok, amennyire elfogadom, megadom magam, amennyire félreállok … ezek azok a mondatok, amiket magamnak is azonnal gyorsan felírok, mert WOW, jéé, ejjjacsudába.

Hogy azt képzelem magamról, hogy próféta lennék?

Igen és nem. NEM én vagyok próféta, hanem minden ember az. Mindenki test, lélek, ÉS szellem, mindenkinek vannak egyre világosabb pillanatai, mindenkinek lehetnek olyanok, mikor eszközzé válik. … hogy merek-e, hogy félreállok-e, hogy megnyitom-e magam, hogy engedem-e – csak ezen múlik. … hogy BÍZOM-e a meg- és ráérzésekben. A Rendben.

… ÉS: hogy merem-e felvállalni – tehát BÍZOM-e eszköz voltomban.

Tapasztalatom, hogy egy csatorna, ami használatban van folyamatosan tisztul és szélesedik, tehát egyre jobban működik. … amihez persze fontos, hogy a türelmetlen pici én gondolatai meg legyenek különböztetve az Én Vagyok szavakba is formálódó érzéseitől … ez lehetséges. Az állapotomra figyelve lehetséges. Bármi ami türelmeten, törtető, erőszakos, akarnok – az mind csak én vagyok … ami Nyugodt, Derűs, Bölcs, Türelmes – az Végetelenül Hatalmasabb nálam.

… igen, a kettő nálam még gyakran keveredeik.

Gyakran „szennyezi” a személyiségem az Igazságot. Nem annyira a mondanivaló terén – hanem a közlésmóddal. Mikor AKAROM, hogy valaki megértse, befogadja … nem szabad akarjam. Mármint szabad, persze, ezt is – de értelemszerűen elvész az Üzenet így, hiszen engem sárral jogosan szabad dobálni az ilyen esetekben, s így az Üzenet is besározódik.

Felelősségem önmagam vagyok. Hogy Rend-ben legyen a csatorna. IS.

: )

… végül szerintem fontos még, hogy a sebek nem véletlenek. Sőt. Kimondottan OTT vannak a kincseim, kincseink, ahol a sebzettségünk.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!