Nemzeni – tehát a szükséges munkát helyesen elvégezni – akarat tud. Bármit. Két módját ismerem ennek, melyek közül az első a vágy, ami egyszerűsítve emberi arrogancia, hogy ÉN akarom, megszerzem, teszem, és a másik a szeretet, pontosabban az abból fakadó együttérzés, ami akár a szűznek is Fiat támaszt. Megárnyékoz a szó az írásban, és pontos is így, mert a nagyság választ kicsiséget ez esetben, ami belőle lenyomatként lehetséges, amit az anyag felvenni most képes, annak maximuma marad. Kevesen tartanak itt. Hogy árnyékozni – tehát teremteni – valóban tudnának, hanem az ember életbe akarni tud sokkal inkább, szándékkal, vagy a vak vágy elragadtatásának eredményeként szándékán kívül is, vonzódások mentén, gyakran meglepetésként. Hogy miért érdekes mindez? Hmm. Mert folyamatosan alkotunk, és folyamatosan vagyunk az alkotásunkkal elégedetlenek – talán pontosan ezen ok miatt, mert ritkán valóban teremtés a nemzés módja, mert a motivációnk nem elég tiszta, magunkat rosszul mérjük fel, és emiatt célba kapaszkodunk ahelyett, hogy irányba mennénk, legyen az gyermek, egészség, siker, boldogság vagy közösség vagy ügy vagy a világ megmentése. Eltérő szférák ezek. Más működik. Gyermeket anyagba tudattal AKARNI nem lehet, hanem vagy vágyod eléggé a nőt, hogy gátlástalanul belé-formáld-magad, ami egy végső birtokos gesztus, vagy valóban részedként szereted, árnyékod rá így lágyan, szinte magától száll, és siker és egyezség dolgában is pontosan ugyanez a helyzet. VÁGYNI kell az Utat, itt és most, ABSZOLÚT NEM TÖRŐDVE AZ EREDMÉNNYEL, tehát legkevésbé sem gondolkodva rajta, ami a helyes alkotás módja, vagy EGYÜTTÉREZNI-SZERETNI MAGAM MEGHALADVA, itt és most, megintcsak függetlenül az eredménytől, amiből teremtés lesz. E kettő működik. Amit magamnak is mondok most, mert fura senkiföldjén tartózkodom, az élet minden területén épp, mintha ezért tapasztalnám a sötétet… Itt és most a kulcs. Igaznak lenni, itt és most, tehát MENNI AZ IRÁNYBA, AMI LEKESÍT, BÁRMIT IS ALKOTOK ÍGY, nem gondolkodni rajta, vagy ABSZOLÚT SEMERRE SEM MENNI, HANEM FIGYELNI, EGYÜTTÉREZNI, SZERETNI, bármi is a teremtő aktus jussa. Hmm. A szöveg a második módról szól, ami nyilvánvalóan az első, hiszen az Isten teremtést ismer csak, lényege szeretet, önzés híjján másra nem képes, de nekem mégis második csak e mód, mert egészen egyszerűen nem, csak ritkán tartok ott. És ez eleve is mindig csak befelé lehetséges. Azok irányába akiket részemként érzek. Tehát a Nő, a Társ, az Asszony irányában működik az „árnyékozás”, illetve a pásztor, tehát az igazi Vezető állapota is ez, a rá támaszkodók, az általa befogadottak irányába, igazság magvak így haladnak, bármi is legyen az akol. Végtelenül tökéletlenül, de Vele, Velük vagyok csak ilyen, míg minden más irányba a lelkesedésem mentén, Alkotva haladok. Huhh… szét kell immár válasszam ezeket magamban, tehát az Isteni Szeretet módját a hétköznapokban többé nem elvárni, és másrészt a családi életből és a Csapat felé is elengedni a mindentfelforgató Vágy iránti vágyódásomat. Igen. Ez az. Fontos. Segít, hogy tudom, hogy vannak vágyaim, cél, Irány, Lelkesedés, hogy sokat tapasztalatam, hogy szabad és helyes arra menjek, és másrészt, hogy azt is, hogy katasztrófába visz, ha nő vagy munkatárs iránt lelkesedem. Fontos emlékezzek erre. Nem ostorozni magam tovább olyasmin, ami lehetetlen. Nos? Te hogy állsz az alkotás és a teremtés kettősségével? Remélem követhető, amiről írtam… Te „helyesen” alkalmazod isteni és emberi nemző-képességed? Meggyőződésem, hogy lehet.

*

Hat hónappal Keresztelő János születésének hírüladása után Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, aki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek, Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.

Lk 1,26-38

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!