Általában “Boldog”-at mondunk, főleg megszokásból, és bár kívánságnak ez kedves, de a világ nem így működik. Hogy valami egyszerre boldog lesz, csak mert én mondom. Ugyan. A boldogság okozat. A helyes életvitel okozata, ami egyáltalán nem könnyű, mely okból éveken át kívántam “Áldott Karácsonyt” a környezetemben élő embereknek. Hogy segítség legyen. Mígnem arra jöttem rá, hogy ahogy boldogságot kívánni naív, áldást kívánni arrogáns. Hiszen az Isten folyamatosan Áld, mindent és mindenkit, micsoda ostoba ötlet ebben kételkedni, micsoda hübrisz azt képzelni, hogy csak mert én ilyet mondok nagyobb lesz az áldás. Az áldás, ami eleve nem ismer mértéket. Hiszen Isten nem csak a fény, de szeretet. Mértéktelen, korlátlan, felfoghatatlan, amihez az én kis kívánságom pontosan semmit tesz hozzá, mert nem tehet hozzá, mert az eleve végtelen. No és ekkor kezdtem azon elgondolkodni, hogy mi múlik rajtam, mi múlik rajtunk. Két fogalmat találtam. Őszinteség és bátorság. Egy érme oldalai, nyilván, az emberi természet vonatkozásai, hogy magamba mennyire merek nézni, és a mentén mennyire merek cselekedni. Az ott talált igazság alapján. Mely okból őszinte karácsonyt kívánok most szeretettel! Őszintét, amiből bátorság fakad. Mert ha az ember elég őszinte, akkor az szükségszerűen annyira fáj, hogy cselekednem, mondanom-tennem kell, vagy annyira megmozgat, mert annyira szeretet, hogy ugyanezt muszáj. Amiből talán konfliktusok lesznek. A bátor őszinteség gyakori eredménye a konfliktus, de MINDIG rövid távon csak. És túléljük, ha a Kapcsolat élő, sőt erősödünk. Vagy nem kár érte, ha nem. Karácsony tökéletes alkalom az igazság fényét a kapcsolatainkba is beengedve ki és el mondani dolgokat. A langyos, hazug, önpusztító színjáték helyett. NE tettess tovább! Őszinteséggel szeress!! Amin, igen, talán el kell majd a másiknak, sőt mindkettőnknek gondokodni, de így értékes, csakis így érdemes.
*
Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták egymást: „Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!” El is mentek sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik.
Lk 2,15-20
Öröm, ha megosztod!
