Nem látsz, nem tudod, nem hallasz, nem megy? Nekem sem. Az év legsötétebb napjait éljük, a szeretet nagy ünnepe előtt, bírd ezt picit még, az Új Fény hamarosan, belül születik majd, és újra menni fog!

Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten éltesebb korúak voltak. Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot teljesített Isten színe előtt, ráesett a sor, hogy a papi szolgálat szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot. A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt készségessé tegye a népet.” Zakariás erre megkérdezte az angyalt: „Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú.” Az angyal így válaszolt: „Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig.” A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt. Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament. E napok után felesége, Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. „Így tett velem az Úr – mondta –, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt.”

Lk 1,5-25

*

Alapvető élményem, hogy Zakariás vagyok én is, olyan vén, aki bár Istenhez folyamatosan, legjobb tudásom szerint fohászkodom és törekszem, de nem futom a pályámat meg, mégsem egészen, hogy még mindig csak töredékét hozom a bennem szunnyadó lehetőségnek ki, hogy sokkal nagyobb a dolgom, sokkal többeknek szól, hogy saját erőlködésem és a fejét olykor még mindig felütő hitetlenségem, túlzó törekvésem akadályozza a boldogulásom. Hmm. Csodát várok, holott angyallá kell legyek, én, Te, mindénki, amihez valahogy fontos mérföldkő számomra a mai. Nem mert megvan. Legkevésbé sem. Hanem mert pontosan ez volt bennem ma reggel, még az igehely olvasása előtt: hogy nincsen meg. Hogy tudom, hogy nincs. Részletek alakultak az évek során, de a kép még mindig nem állt össze, hanem úton vagyok, készülésben, és hitetlenségem okán nekem nem szótlanság, hanem képtelenség a büntetésem, mármint magamra én rovom ezt, hogy a sok akarástól még mindig nem látok elég tisztán, mert a vágyaim takarják a képet. Annak a képét, hogy mi lehet. És mi kell legyen. És mi Dolgom ezen belül. És mi nem. Jó ezt kimondani most. Az év legsötétebb napjainál járunk, és pontosan így is érzem, hogy nem látok. Miközben tudom, hogy pedig már körülöttem van. Kész. Minden. Sőt fel is készültem. De mégsem látok, tehát összerakni sem tudom. Négy gyertya mögött ülve írom e sorokat, mert felhős ma az ég, és valahogy kellett most a fény, a külső, amikor a belsőmben épp remeg. Sokakhoz kell eljusson az üzenet, hogy élhetsz, ember, másképp, amit igazán hitelesen persze csakis életpélda mutat, átváltásban vagyok, hagynom kell ezt most, rendre és rendszerre támaszkodva a napi tennivalók, hogy megtartsanak, míg a belső káosz tisztul, és a fény, tehát az eddiginél is önazonosabb kép, tehát a még konkrétabb irány és ebből következően a még konkrétabb tennivaló idén is megszületik. Hagynom. Kell. Mert nem tudok rájönni… Nos? Te miben nem látsz tisztán, hol feszít az élet, miben lehetnél nagyobb? Tanácsom, hogy hagyd most ez kicsit! Karácsony körül a hagyomány szépen kitölti a napokat, menj ezzel az árral, adj magadnak időt, én is ezt teszem, és jól esik, sőt helyesnek érzem. Hmm. Zakariás vagyok, mind Zakariás vagyunk. Megkapta, amiért imádkozott, de NEM érti, tehát kételkedik, mert a lehetőség valószínűtlen, tehát lebénul abban, ami amúgy a Dolga volt, hogy beszél. Ez van most. A némaság bénaság, tehát belső “hiányosság” tünete a sötét, mert a hit hiánya, mert az eddigieknél is nagyobbat kell az új évvel induló új korszakhoz mind elhiggyünk. Bírd karácsonyig ki, amikor majd az addig tovább növekedő sötétség hátterén az Új Csillag, tehát ez az Új Hit, tehát az Új Fény, tehát az isteni gyermek, tehát a Szeretet által meghatározott Tennivaló, tehát az éves Feladat, tehát a Lelkesítő Továbblépés születik, konkrétan és személyesen, mindannyiunkban. Engedd hát el, hogy már tudnod kéne! Ugyan. Arrogancia csak, NE engedj neki, hanem gyere a lekedből KI és MENJ inkább, emberek közé, csinálj bejglit, díszíts fát, legyél a szeretteiddel, vegyél ajándékokat – a megoldást “ajándékba” kapjuk, “hagyd” hát az Istent, hogy “végezze Benned a dolgát”! 🎄

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!