Szerelmet vadásznak sokan, körülöttem, párkapcsolat néven, mámor, bódulat, nekem, enyém, most, konkrét függés, megszállott egó tobzódás, és én ÉRTEM ezt, de emberek, ez így NEM megy. Nem fog menni. Körben rohangáltok az önzés poklának bugyraiban, önmaga paródiája csak szépség és vonzalom, míg hasznosulni nem kezd. A Bölcsek témája volt ez nemrég, hogy az elmúlt éveim tapasztalata, hogy VAN tovább, hogy Irányt Kell végül találni, közöset, külsőt, amiért magunkat, értük, adjuk, olyannyira, hogy a Szeretet alapú Férfi Nő kapcsolat, tehát az Igazi együttesség valójában, erre jutottam,

szó szerint Munka.

Mármint játék, persze, és könnyed, és örömteli, de mégis munka. Is. Amit nem úgy értek, hogy egymáson. Hanem úgy, hogy a Világban, tehát hogy a kapcsolat, bármely kapcsolat, csakis akkor működik, ha Iránya Van. Világi, konkrét, közös Célja, amit tudunk, amit el Akarunk együtt érni, amiért Teszünk, harci szövetség tehát a férfi nő egység, is, konkrétan az, a legkisebb küzdő alakulat, aminek alapja persze, vonzalom, igen, Dolgom van a másikkal, nem is értem mi történik, velem, velünk, közeledünk, majd, itt jön a Lényeg, közös Irányba fordulunk, közös iranyhoz képest Helyünket elfoglaljuk, kívül és belül, Férfi és Nő, szinte automatikusan, mert együtt, mert Vele,

mert ugyanazt Akarjuk Adni.

Nekem EZ működik. Szövetség. Aminek Célja, Iránya van. Így és ettől Munka. Ügy szolgálatában. Más nem érdekel. A Táncot magát, ahogy ez megvalósul, Szeretetnek hívom. Alapja kölcsönös megbecsülés, Dolgunk Van együtt, a másiknak bármit ezért, ennek érdekében IS Adok, ennyiben igenis önzés, IS, kellünk egymásnak a hasznosuláshoz, itt azonban a Cél az első, a Külső, a Tág, a nálunk Nagyobb, magamat adom akár érte, mert én Vele, szemben a szerelem önközpontú, tehát kilátástalan laposságával, ami pusztáncsak Őt, mikor a másiktól mindent mostazonnal magamnak épp a szűkösségem, félelmem, bezártságom, tehát kompenzálás okán AKAROK.

Szeretet Az Út.

Őt helyett Vele. Működik. Tapasztalom. Horror energiákat pusztítottam a szerelem égő, Lángoló, LOBOGÓ oltárain, bohó ifjúkoromban, ami helyes, nem azt mondom, hogy ne tedd, hanem, hogy TEDD, sokat írtam erről, mert átjutni rajta csakis tapasztalva lehet, vágyak égető poklán ÁT, bele KELL az öközpontúság önbecsapásába halni, hogy így, saját tapasztalás, saját szenvedés nyomán megadja az ember magát az Igazságnak, hogy életet szenvedélyre építeni nem lehet, mert leég, mert magát emészti fel és kínok között alszik végül ki, ha közös Alap és Irány nincs. Hmm. Szeretjük csak a Lobogást látni. Vágyni. Holott ami nélkül az egész nincs az az Anyag, ami Ég, és eredmény csak, okozat „csak” a Fény és a Meleg. A kapcsolódásnak, Anyag és Láng táncának, az Anyag odaadásának az eredménye, hogy magunkat a folyamat által áldozzuk, átlényegülés, mikor anyag és tűz Irányba áll, meleggé és fénnyé így válik. Szeretet az Alap. Mely okból tehát

vakság a Lobogást magában vágyni.

Összeillés van előbb. Anyag és Tűz. Mennyiségileg és minőségileg. A kő nem ég. Ahogy a víz sem. Nincsen rá készen. Hanem a fa, a viasz, a változásra nyitott viszonylagos stabilitás, az itt és most Igaz képlékeny valósága adja magát meg, oda, kapcsolatra, áldozatra tehát, HA az Irány elég Lelkesítő, és így kap a Tűz, a Megszállottság által Irányt az Anyag, Iránynak adja magát meg, Férfi és Nő, így hasznosulunk, Cselekvés által, Fénnyé és Hővé születve, ami a közös Alkotás eredménye. Ez van. A Fény messze látszik, sokaké, a Hő pedig főzésre is használható, család és biztonság eredmény. A meleg, a vacsora, a ház. Annak eredménye, hogy a világhoz együtt hozzáteszünk, tehát a Közös Lelkesedés, ennek szolgálatába állított képességeink eredménye. A Lelkesedés a Tűz. Fel kell fedezni. Nem erővel, nem is racionálisan, hanem játékosan, táncolva. Amihez jó észrevenni, hogy

a Tánc háromszereplős.

Férfi és Nő, igen, ÉS a Zene. Vegyük végre észre. Zene nélkül nincsen Tánc. Vad orgia, igen, az lehet, Szerelem, egymás felemésztése, kis és nagy Halál, persze, mind lehet, de Tánc, ami Tart, az soha. Hmm. Ez tehát a különb-s-ég. Számomra. A szerelem öncélú, nekem, értem, MÉG, kompenzáló, tehát önpusztító spirál, míg a Szeretetnek ezzel szemben nagyobb, külső Célja Van, adni, együtt, mit és hogyan, érte funkciónk szerint Teszünk, kifelé Árad. Hát így. Önzés üvöltése vs. időszerű Zene, Félelem vs. Bizalom, Biztonság vs. bátran felvállalt Kockázat, mire hallgatsz, ennyi csak a kérdés. Hajrá! A szerelem Önzés, a szeretet Munka, sőt, ezek valójában nem is ellentétek, mert a Szeretet integrál, a szerelemről lemondani nem kell, mert persze, hogy

a Munka része a Lobogás,

is. Szerelem tehát marad. Rész. A szeretet Táncában éppúgy ott a Tűz, megmarad a mámoros lobogás, a bizsergető, CSAK így maradhat meg, mert így marad fenntartható, mert a szeretet odaadása által van Anyag, amit ráteszünk, ami Ég-het, magunkból tesszük, magunkat égetjük, nyilván, az Élet lényege, aminek hosszabb távon feltétele, hogy a saját örömön felüli Irányunk, hogy közös, hogy az önzésünknél nagyobb, az Áldozatot tartósan indokló külső Célunk legyen, aminek az igénye, a befogadóképessége, Fény és Hőfelvétele szabályozza a Lángot, amire szükség Van, ez, az Irány tartja fenn az szeretet-áldozatot, az Anyag utánpótlást tehát, mert így nem öncélú, a Tűz, csakis így érdemes az ádozatra, tartósan kitartani csakis ilyenben tudok. Szövet-s-Ég.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!